Nehéz évkezdés, durva reptéri áremelés Kínában

iho   ·   2013.03.11. 11:15
cim5

A kínai kormány drasztikusan megemelte a repülőtéri tarifákat a belföldi járatok számára. Az április elsejétől érvényes intézkedés megszünteti ugyanis az eddigi kedvezményt: a belföldi vonalakon repülő gépek után mintegy negyven százalékkal kellett kevesebbet fizetnie a légitársaságoknak, most azonban azonos lesz a tarifa a nemzetközi forgalomban érkező járatokéval, és ezzel megszűnik a különbség a hazai és a külföldi társaságokra kirótt illetékek között.

A nagy vesztes: az Air China

Az ATW cikke szerint a változás legfőbb vesztese az Air China. Egy magát megnevezni nem akaró légiközlekedési szakértő úgy véli, hogy a pekingi központú légitársaság évi üzemi költségei 800 millió jüanról egymilliárdra emelkednek. Az Air China járatainak a fele nemzetközi, a fele belföldi. A China Eastern és a China Southern is komoly költségnövekedés elé néz, ugyanis járataik hetven százaléka belföldi.

A kínai társaságoknak amúgy is elég keservesen indult az év. A friss összesítések szerint a tavaly januári 1,7 milliárdos üzemi eredmény idén ugyanebben a hónapban egymilliárd jüanos veszteségre fordult, aminek oka egyrészt a kínai ünnepek alakulása, a prémium utasok megritkulása, és ugyancsak fontos tényező a sokfelé létesített szuperexpresszek konkurenciája.

A pekingi repülőtér is drágább lesz a belföldi járatoknak

Az üzemi bevételek 10 százalékos esése mellett a tovább emelkedő üzemanyagárak miatt az üzemeltetési költségek két százalékkal tovább emelkedtek, miközben az utasszám nagyjából a tavalyinak megfelelő volt, a teheráru-szállítás viszont jobban teljesített.

Kapcsolódó hírek