Nagyprojektek alkonya?

Hiába a jól szervezett Ausztria, a vasút vadhajtásai szabályozatlanul növögetnek. Ausztria és a szomszédos kelet-európai országok között három határátmenet a vasfüggöny lebontása után sem volt képes új életre ébredni. Magyarország felé a Rohonc–Szombathely, Szlovákia felé az Ebesfalva–Pozsonyligetfalu, Csehország felé a Slavonice–Waldkirchen an der Thaya vonalszakaszok a rendszerváltás után huszonhét évvel is Csipkerózsika-álmukat aludják, miközben az uniós tagállamok – köztük Ausztria is – hatalmas pénzeket ölnek az úgynevezett nagyprojektekbe.

Michael Cramer szerint ez azért is érthetetlen, mert az említett határátmenetek közül egyik sem hosszabb, mint tíz kilométer. És sorolja tovább a szinte tetszés szerint bővíthető lista elemeit: az észtországi Mõisaküla és a lett Ipiki között szintén tíz kilométer egykorvolt vasút hiányzik, ugyanúgy, mint Ebesfalva és Pozsony között. A vasfüggöny eltűnt, a határon által elválasztott régiók akadálytalanul egymásra találtak, de a vasúthálózat gazda és figyelem nélkül lebeg ebben az új térben. Vasfüggönytől független példák is akadnak: a Vogelsheim és Breisach közötti Rajna-híd sem épült újjá a háború után.

Hogy Európa vágányokon történő összenövése valóban megtörténhessen, korábban az Európai Parlament régiós és közlekedési bizottsága tizenöt megszűnt összeköttetés helyreállítását nevesítette, mint elsőrangú célt, ehhez száztízmillió eurós forrást is biztosított. Jelenleg már tizennyolc projektről és hatszázmillió euróról beszélhetünk.

– Értelmes és teljesíthető projektekre kell koncentrálnunk! – mondja Cramer. – Az ilyen megaprojekteket el kell felejteni, mint például a Lyon–Torino nagysebességű vasút, amely a francia fél számításai szerint a korábban tervezett 12 milliárd euró helyett 26 milliárdba fog kerülni.

Naponta három helyett öt pár TGV, 26 milliárd euróért, Cramer szerint értelmetlenül elpocsékolt közpénz, akárcsak a milliárdos befektetések a Semmering-bázisalagút és a tervezett Koralm-alagút háza táján. Hiszen a Baltikum és az Adria vasúti összeköttetése operatívan tekintve elhúz Ausztria mellett, Pozsonyon és Szombathelyen át.

Hogy a Párizsban meghatározott klímacélokat elérhessük, a közlekedésben valamiféle áttörésnek kellene bekövetkeznie. 1990 óta úgy nőtt Európa szennyezőanyag-kibocsátása, hogy az ipar teljesítménye csökkent és a háztartások is egyre kevesebb energiát használnak. Cramer szerint a közlekedést elektromos alapokra kellene helyezni, azonban az egyedüli eszközt, amely erre valóban alkalmas, folyamatosan hátrányos megkülönböztetések érik. A vasúti pálya minden kilométeréért pályahasználati díjat kell fizetni, miközben az úthasználati díj Európa közúthálózatának csak néhány tizedén esedékes.

Cramer aggódik, hogy ha így megy tovább, akkor a vasútnak végképp semmi esélye nem lesz, még a repülőjáratokkal szemben sem, hiszen ők évente 30 milliárd eurós üzemanyag-adókedvezményt kapnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!