Megújul a vasúti pálya Szentlőrinc és Szigetvár között

iho/vasút   ·   2024.10.14. 12:00
nagypeterd

A munkálatokat követően gyorsabb és pontosabb lesz a vonatközlekedés a 60-as vonalon.

Komplex pályafelújítást végez a MÁV Szentlőrinc és Szigetvár között, ennek köszönhetően valamelyest gyorsul és kiszámíthatóbbá válik a vonatközlekedés, illetve jelentősen mérséklődik a késések száma a Nagykanizsa–Pécs vonalon. A korszerűsítéssel az utasok számára is érzékelhető lesz a változás: a felújított szakaszon novembertől körülbelül tíz kilométeren megszűnik a sebességkorlátozás, így ismét nyolcvan kilométer per órás sebességgel haladhatnak majd a vonatok. A lezárás ideje alatt még október végéig Szentlőrinc és Szigetvár között pótlóbuszok szállítják az utasokat, a vágányzári menetrendet ide kattintva tölthetik le.

A pályaszakasz rekonstrukciója során ágyazatrostálást, szakaszos alépítményjavítást, betonalj- és síncserét végez a vasúttársaság. A forgalomból ideiglenesen kizárt vonalrészen mintegy tíz kilométeren hézagnélküli vágányt fektetnek le, kétszáz méteren megújul az alépítmény, emellett átépül két vasúti átjáró is. A felújítás során húszezer tonna zúzottkövet, több mint hétezer vasbetonaljat és 174 egyenként százhúsz méteres új hosszúsínt használnak fel. A mostani beruházás költsége több mint hárommilliárd forint, de 2023-ban is már 900 millió forintot költött erre a vonalra szintén saját forrásból a MÁV, és elegendő forrás rendelkezésre állása esetén folytatni szeretnék a Nagykanizsa–Pécs vonal felújítását más szakaszokon is.

A Nagykanizsa–Pécs vonal Szigetvárt és Szentlőrincet összekötő szakaszán nyolcvan kilométer per óra a megengedett legnagyobb sebesség, de a pálya műszaki állapota az elmúlt években oly mértékben romlott, hogy több szakaszon sebességkorlátozást kellett bevezetni, aminek következtében rendszeressé váltak a késések. A mostani munkálatok után Szentlőrinc és Szigetvár között megszűnnek a sebességkorlátozások, kiszámíthatóbbá válik a menetrend.

A felújítás után Somogyban a Dráva-menti települések, valamint Baranyában Szentlőrinc és Szigetvár térségének lakosainak gyorsabb, megbízhatóbb eljutást garantálnak majd a személyvonatok, valamint a két vármegyeszékhelyet, Pécset és Szombathelyt összekötő Pannónia Interrégiók. A Barcs–Szigetvár–Szentlőrinc–Pécs útvonalon menetrend szerint csúcsidőszakban óránként, azon kívül kétóránként közlekednek a vonatok.

(Nyitóképünkön zajlik a felújítás Nagypeterd megállóhelynél. Kép forrása: Nagykanizsa-Barcs-Pécs vasútvonal Facebook-oldal)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek