Légcsavaros hattyúdal 25 éve <br>1. rész

A magyar közforgalmi repülés történetében 1989 januárjában jött el az pillanat, amikor a Malév az 1960 tavasza óta használt Il-18-as típusának utolsó repülőgépét is kivonta a forgalomból. Ezzel az 1960. április 1-jétől, néhány hónap kivételével harminc évig használt típus hivatalosan is befejezte a pályafutását. A magyar Il-18-as repülőgépek az eltelt időszak alatt 198 ezer 605 órát repültek, mialatt 118 millió kilométert tettek meg, mintegy 2,6 millió utast és 157 ezer 500 tonna árut szállítottak. A típuson több generáció nőtt fel, hiszen a legidősebbek még a MALERT-nél, vagy a MASZOVLETNÉL kezdték a szakmát. Olyan híres, nagy tapasztalatú pilóták repülték a típust és oktatták a következő generáció hajózóit és csak három név a sok közül, mint vitéz Szentgyörgyi Dezső, Lelkes Lajos, Nemeslaki Zoltán.

A típus története még az 1940-es évek végére nyúlik vissza, de csak a későbbi, áttervezett verzió aratott sikert, új légcsavaros gázturbinás hajtóművekkel. A Malév az 1950-es évek végétől a korábbiakhoz képes erőteljesebb fejlődésnek indult, főleg a külföldi járatnyitások terén. A meglévő Li-2 típus már elavultnak számított, és a nagyobb, hozzá képest korszerűbb Il-14-est is lassan „kinézték” a nyugati fővárosok repülőtereiről, ahol a dugattyús típusokat már alig lehetett látni.

A vállalat új járatait már a korábbiakhoz képest többszörös befogadóképességű, nagyobb sebességű és hatótávú Il-18-as típusra alapozta. Sorra nyíltak a menetrendszerű jártok, többek között Londonba, Párizsba, Brüsszelbe, Frankfurtba, de az Athén–Kairó járat már az Európából való kilépést jelentette. A típus egyik gépe, a HA-MOH először a magyar repülés történetében egy kormányjárat során 1965-ben még az Egyenlítőn is túljutott.

A magyar Il-18-asok már az 1960-as évek közepétől szállítottak az utasokon kívül árut is, kezdetben csak a csomagtereiben, majd a székek kiszerelése után az utasterekben is, kihasználva a típus 14,5 tonnás terhelhetőségét. A szállítások több esetben nemcsak Budapestről a Ferihegyi repülőtérről történtek: a frissen szedett barackot a kecskeméti katonai repülőtérről vitték Londonba. A típus gépei sokszor vittek segélyszállítmányokat katasztrófa sújtotta országokba, és rendszeres teherszállító járatok indultak a Közel-Keletre előhűtött birkahússal, keltetőtojással a fedélzetükön. A vállalat szakemberi úttörő módon kidolgozták a típus gépein az élőállatok, a napos csirkék, tojójércék szállítását is. A gépek felváltva teljesítettek utas- és teherjáratokat.

A sok ki- és beszékezés erősen igénybe vette a gépek padlószerkezetét, a székek rögzítésére szolgáló széksíneket. Egy idő után a jérceszállítás során keletkező, mindenhol lerakódó finom port és az illatanyagot már alig lehetett eltávolítani a gépekből, ez nagymértékben rontotta a kulturált utazás feltételeit. Az utolsó Il-18-as menetrend szerinti utasjáratot a HA-MOE teljesítette 1978. december 3-án. Az utasszállításra 1978-ra eszmeileg elavuló Il-18-as flotta gépeit az áruszállításra történő átalakítás után még továbbra is lehetett gazdaságosan használni. Az utasok szállítása az egyre növekvő számú a Tu-134-es és Tu-154-es gépekre maradt.

Az Il-18-as géppark száma az évek során változott, mert sajnos történtek katasztrófák is, amelyek nemcsak a vállalat dolgozóit, a magyar repülőtársadalmat, hanem az ország közvéleményét is megrázták. 1977 novembere után az Il-18-as flotta létszáma négy gépben stabilizálódott, amelyek még évekig szorgalmasan rótták a légi országutakat.

A Malév Il-18-as repülőgépei:

Minden repülőgép életében eljön az a dátum, ami után már nem repülhet. A szabályok szerint a repülőgépeknek a tervezés, a gyártás során meghatározott üzemidőket – naptári élettartamot, repült időt és leszállás számot – engedélyeztek, amelyek a későbbiek során, kevés kivétellel már csak minimálisan változtak. Az első, a legöregebb HA-MOA gépet 1987. február 19-én búcsúztatták el, a második a HA-MOE-lett, 1987. március 19-én. A HA-MOG hármas hajtóműve 1988. október 14-én a cseréje utáni hajtóműpróba  során kigyulladt és a gép kiesett a forgalomból. A megmaradt egy géppel, a HA-MOI-val – bár még repülhetett volna – menetrendszerű forgalmat fenntartani már nem lehetett.

A repülő emberek alapvetően szeretettel gondolnak, tekintenek a gépeikre, arra, amivel repülnek, karbantartanak, szeretettel ápolnak, olykor becézgetik, mintha érző dolog lenne és szeretnék azokat a jó emlékeik között megőrizni. Ezért tűnik sokunk szemében természetesnek az, hogy egy ilyen jelentős, nemcsak egy vállalat, hanem sokak életét is befolyásoló, jelentős korszakot lezáró eseményről méltó módon emlékezzünk meg. Mi lehet egy repülőgépnek a legtermészetesebb, mint az, hogy repüljön, még ha órái, napjai meg is vannak számlálva?

Az Il-18 típuskivonásának alkalmából az Il-18-as típusosztály és az akkori Malév Repülés- és Üzemtörténeti Körében csoportosult lelkes repülésbarátok a vállalat hathatós támogatásával búcsúünnepséget szerveztek. Elsőként a meghívottak két csoportban emlékrepülésen vehettek részt, majd később a ROK nagytermében egy színvonalas műsoron emlékeztek meg a típus magyarországi történetéről. Erről részletesen a cikksorozat következő részében olvashatnak.

(Folytatjuk)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!