Kigyulladt és elsüllyedt egy magyar hajó

MTI   ·   2014.04.05. 23:42
Leégett, majd elsüllyedt a Dunaföldvár nevű, magyar zászló alatt közlekedő folyami hajó a romániai Duna-Fekete-tenger Csatornán. A Konstancából Ausztriába tartó motorhajó hat vasérccel megrakott uszályt tolt maga előtt, és szombatra virradó éjszaka Poarta Alba település közelében gyulladt ki feltehetően rövidzárlat miatt. A hajót azonnal a part mellé irányították, a tűzoltók pedig 12 órán keresztül küzdöttek, míg sikerült megfékezniük a lángokat, de később az erős szél miatt a hajó ismét lángra kapott. Az oltás során a hajóra annyi víz került, hogy elsüllyedt. A Dunaföldvárból már csak a felépítménye és az antennája látszik ki a vízből. A fedélzeten öt magyar és két román állampolgár tartózkodott, nekik nem esett bajuk.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Újjáéledhet a Szeged–Temesvár vasúti kapcsolat?

iho/vasút   ·   2025.01.23. 12:00

A román kormány még tavaly nyáron hagyta jóvá a két város közötti vasúti összeköttetés helyreállításáról szóló, Magyarországgal kötött egyezményt. Decemberben kiemelt beruházássá nyilvánították a projektet, a napokban a tervezésről is megegyeztek.