InnoTrans 2022, negyedik nap

iho/vasút   ·   2022.09.26. 12:00
innotrans2022_nyito3

Kétévnyi kihagyást követően visszatért a berlini vasúti szakkiállítás és -vásár. A pénteki zárónap sztárjai között a varsói Hyundai Rotem-villamos, a Stadler Flirt Akkuja, valamint a Tatravagónka cserélhető forgóvázas teherkocsija szerepelt.

Négy év után rendezték meg ismét az InnoTrans kiállítást Berlinben: az előző, 2020-ra tervezett eseményt a Covid–19-pandémia kitörése miatt először 2021 tavaszára halasztották el, majd végül törölték.

Idén ötvenhat országból 2834 kiállító érkezett, melyek 42 csarnokban, 200 ezer négyzetméteren mutatják be termékeiket, köztük 124 járművet három és fél kilométernyi sínpáron. A mostani InnoTrans központi témája a fenntartható mobilitás, ennek részeként a hidrogénhajtás is. A rendezvényre a világ legfontosabb és kisebb gyártói is elhozták innovatív járműveiket és megoldásaikat.

Az első nap összefoglalóját ide, a szerdait ide, csütörtökit pedig ide kattintva olvashatják. Lássuk a pénteki zárónapot!

Koreai villamosok futkoshatnak Varsó-szerte

A Hyundai Rotem elhozta a lengyel főváros által rendelt 123 alacsonypadlós Warsolino villamos egyikét Berlinbe. A varsói villamosközlekedésért felelős Tramwaje Warszawskie és a koreai vállalat által 2019 júniusában aláírt megállapodás alapvetően 85 kétirányú, 32,5 méter hosszú, valamint tizennyolc 32,5 méteres és húsz 24 méteres, egyirányú villamos vásárlását fogalja magában; a hosszabb kocsik 240, a rövidebbek 160 utas befogadására alkalmasak. A kontraktus opcionálisan további 45 kétirányú és 45 egyirányú, 32,5 méter hosszú szerelvény vásárlását is lehetővé teszi.

A Hyundai Roter 123 villamost szállít a lengyel fővárosba (képek forrása: Railway Gazette)

A Tramwaje Warszawskie szerint a beruházás Lengyelország történetének legnagyobb villamosbeszerzése. A járműveket Dél-Koreában építi meg a Hyundai Rotem; az első kettő már tavaly nyáron be is futott a gdyniai kikötőbe.

A légkondicionált utasterű villamosok maximum hetven kilométer per órás sebességgel tudnak haladni, a beépített fedélzeti energiatároló egységnek köszönhetően ráadásul legalább százhúsz métert külső energiaforrás nélkül is meg tudnak tenni. A gyártó szerint a jármű a könnyűszerkezetes építési módszereknek köszönhetően még túl is teljesíti a megrendelő energiahatékonysági igényeit.

A villamos kis részben hazai alkatrészeket is tartalmaz. A lengyel Medcom szállítja például a vontatási berendezéseket, mely magába foglalja a Skeleton Technologies ultrakondenzátorait, melyek begyűjtik a fékezés során visszatermelt fékezési energiát, amit a gyorsítás során fel tud használni a jármű. A módszer csökkenti a teljes energiahasználatot, minimalizálva a felsővezeték-hálózatból csúcsidőben felvett energiát. Az adatgyűjtő berendezést pedig az ATM szállította.

Akkumulátorral a környezetvédelemért a Flirt Akkuval

A Stadler már 2018-ban, az előzőleg megtartott InnoTranson bemutatta felsővezetékes-akkumulátoros hajtású motorvonatát, a Flirt Akkut. Most azonban ismét elhozta, ugyanis a típus azóta már megrendelőre is lelt Németországból: Schleswig-Holstein szövetségi tartomány közlekedési hatósága, a NAH.SH 2019 júliusában választotta győztesnek zéró emissziós szerelvényekre kiírt tenderén a svájci gyártó motorvonatát. A 600 millió eurós (jelenlegi árfolyamon közel 250 milliárd forintos) beruházás keretében 55 kétrészes szerelvény állhat forgalomba Észak-Németországban. Ennek köszönhetően leállíthatják a térség nem villamosított vasútvonalain jelenleg közlekedő, környezetszennyező dízelmotorvonatokat. A kontraktus magába foglalja a szerelvények harmincévnyi karbantartását is, mely Rendsburgban és Neumünsterben fog zajlani, sőt, opcionálisan további ötven vonat beszerzését is lehetővé teszi. Az első öt, nullszériás Flirt Akkut idén novemberben szállítja le a Stadler, a többi várhatóan 2023 májusa és 2024 nyara között állhat majd forgalomba.

Legalább ötvenöt akkumulátorhajtású Flirt zöldítheti Észak-Németország közlekedését

A 46 méter hosszú motorvonatok 198 utas befogadására képesek, akik közül 124-en találhatnak maguknak ülőhelyet. A légkondicionált utasterű vonaton két többcélú teret is kialakítottak a kerekesszékkel, babakocsival vagy kerékpárral közlekedők számára. A szerelvényen egy akadálymentesített WC található. A fedélzeti szolgáltatások körét az ingyenes vezeték nélküli internetszolgáltatás (wifi), beépített hálózati csatlakozók, biztonsági kamerarendszer, valamint korszerű utastájékoztató rendszer növeli.

A lítium-ion akkumulátorcsomag igényre szabott hűtőrendszerét a Technotrans gyártotta. A Flirt Akkuk akkumulátorról üzemelve optimális körülmények között százötven kilométeres táv megtételére alkalmasak, ami bőven elegendő lesz, mivel a tervezett útvonalakon legfeljebb körülbelül nyolcvan kilométert fognak majd megtenni felsővezeték nélkül a vonatok. Az akkupakkot az Osterrönfeld–Jübek viszonylaton elsősorban a 15 kilovolt 16,7 hertzes váltakozó árammal betáplált felsővezeték-hálózatról töltik majd Kiel, Neumünster, Flensburg, Lübeck és Lüneburg állomásokon. Azonban más állomásokon is rendelkezésre fog majd állni töltési lehetőség, sőt, a közeljövőben egyes szakaszokon a felsővezeték is ki fog majd épülni.

A vonatok finanszírozásához a Paribus Holdingot választotta ki a tartomány, ami a jövőbeli üzemeltetőknek adja majd bérbe azokat, sőt a kedvező finanszírozási feltételek érdekében adósságszolgáltatási garanciát is nyújt.

A járművek három üzemeltetési szerződés keretében 2035 decemberéig közlekedhetnek, addig tizenegy viszonylaton évente 10,4 millió vonatkilométert fognak megtenni. A leendő üzemeltetők kötelesek átvenni a jelenlegi üzemeltetők karbantartó szakembereit a meglévő feltételekkel.

A Netinera-leány Osthannoversche Eisenbahnen 2022 decemberétől váltja a DB Regiót az úgynevezett Keleti (Ost) csomagon belül, mely az RE83/84-es jelű Kiel–Lübeck, az RB89-es Lübeck–Lüneburg, az RB87-es Kiel–Preetz, valamint az RB76-os Kiel–Schönberger Strand viszonylatokat foglalja magába.

Ismét a Nordbahn szerezte meg magának a „Kelet–Nyugat” (Ost–West) csomagot, így 2023 decemberétől továbbra is szállíthatja az utasokat RB63-as Büsum–Heide–Neumünster és az RB82-as Neumünster–Bad Oldesloe viszonylatokon.

A szintén 2023 decemberétől frissülő Északi (Nord) szerződést jelenleg a DB Regio üzemelteti, ez az RE72-es Flensburg–Kiel, az RB73-as Eckernförde–Kiel, az RE74-es Husum–Kiel, az RB75-ös Rendsburg-Seemühlen–Kiel és az RB64-as Husum–Bad Sankt Peter-Ording viszonylatokat tartalmazza.

A szerződések véglegesítésekor a szárazföldi közlekedési miniszter Dr Thilo Rohlfs elmondta, a program azt mutatja meg, hogyan lehet a vasútvonalakat villamosítani a sok munkálatot igénylő felsővezeték-építés nélkül, valamint hogy az energiaellátás miként válik nagyon gyakorlatiassá.

Nyomtávváltós teherkocsi a Tatravagónkától

A cseh vasúti gyártó a svájci Ferriere Cattaneo vállalattal közösen dolgozta ki a hattengelyes, TEN GE típusú, csuklós zsebeskocsit, mely alkalmas félpótkocsik, cserefelépítmények és konténerek szállítására. A jármű vázára kampókat szereltek fel, ezek segítségével felemelhetők, hogy ki lehessen alattuk cserélni az európai szabványnak megfelelő normál, 1435 milliméteres nyomtávú forgóvázakat a Spanyolországban és Portugáliában általános, 1668 milliméteres, úgynevezett ibériai nyomtávú tengelyekkel szerelt forgóvázakra, valamint vice versa. A járműtípus első vásárlója a VTG vasúti lízingcég.

(Nyitóképünk forrása: InnoTrans)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek