Így készültek a balatoni pályafelújítós képek: tókerülés egy csöndes tavaszi éjszakán

Az elmúlt 5-6 évben legalább egyszer minden évben megkerülöm a Balatont egy nap alatt. Valójában persze kevesebb is elég, 10-12 órába is be lehet férni úgy, hogy nem szakadok meg. Persze minek loholni, a Balatonra nem azért megy az ember, hogy lenyomjon kétszáz kilométert, azt máshol is lehet. Tavaly például a Toronykerülő különvonat napján mentem és útközben oda-vissza lefotóztam néhány egyéb fürdősvonat mellett.

Idén még húsvét előtt bekattant, el kéne menni egyszer tavasszal. Szép idő volt, napsütés, kellemes hőmérséklet. Építik a vasutat is, jó téma, úgyis le kéne fotózni. Miért ne, el is kezdtem nézegetni, melyik vonattal menjek el a Balatonig, aztán vissza mit lehet elérni. Ekkor nagyot néztem, azokban a napokban ugyanis a Balaton nem volt Budapest felől (értelmesen) megközelíthető, az egész tó körül vágányzár volt.

Mi legyen? Mentőötlet: Hajmáskér végülis egész közel van, onnan a Balcsi felé ráadásul főleg csak gurulni és fékezni kell. Kétszer tizenöt plusz, ez belefér. Ki is néztem a vonatot, föl is keltem hajnalban – aztán inkább visszafeküdtem. Van ez így, majd másnap. Ja nem, dolgom van. Meg utána is, tele a naptár. Úgyhogy elmentem az esti utolsó vonattal Hajmáskérre, az éjjeli tekerésnek mindig megvan a varázsa.

Úgy okoskodtam, hogy majd az északi parton indulok, hamar túlesek rajta, a délin meg majd fotózom a vasútépítést. Szemeim előtt lebegett a kivilágított pályaépítő géplánc impozáns képe, de aztán ebből nem lett semmi. Elkezdtem ugyanis csillagjárásokat fotózni, a teljesen üres Tihany is lenyűgözött. Csak itt három órát fotóztam – a csillagjárás időigényes műfaj.

Na induljunk tovább, közben iszonyú hideg lett, volt vagy 3 fok, kellett minden ruha, amit magammal vittem. Tekerek a tök üres 71-es úton, jól haladok. Főleg amikor vérmes kutyaugatást hallok, ami a birtok elhagyása után sem halkul. Ez mindig nagyon motiváló, új lendületet ad.

Közben ilyen zenéket hallgattam, valahogy illett a kihalt Balaton hangulatához.

A következő hosszabb megálló Szigliget környékén jött, végre lement a telihold és feltűnt a Tejút. Aminek a súlya alatt nem lehet csak úgy elmenni. Miközben a fényképezőgép dolgozott, egyszer csak egy rendőrautó állt meg mellettem. Elég furán néztek, kérdezték, mit csinálok. Mondtam, mit, és még hogy van hat lámpám meg mindenféle fényvisszaverő cuccom, úgyhogy megnyugodtak, elmentek. Közben elkezdett virradni, és tényleg nagyon hideg lenni.

Becehegy felé már rendesen világosodott, meg is álltam Badacsonyt fotózni, a képbe pedig bónuszként bekomponálta magát váratlanul egy Keszthely–Tapolca Bézé. Na de folytassuk, kicsit sok időt fotózgattam, délután 5-re pedig vendégségbe várnak Pesten, nem lehetett örökké a képekkel szórakozni. Azért a fenékpusztai Napkeltét nem bírtam otthagyni, ahogy a berényi bicikliút melletti fű harmatán megcsillanó pompás fényeket sem.

Szóval fölkelt a nap, a gépsor meg már amúgy sem volt ott. Útközben sok képet készítettem a vasútépítésről, ahol volt valami esemény, megálltam egy-egy képre. A képekből készült cikket ide kattintva olvashatják el.

Különben döbbenetes élmény a Balaton tavasszal. Napközben egész nagy a nyüzsgés, de nem ám a turisták, hanem a nyaralók, vendéglátóipari egységek felújításán, szépítgetésén, bővítésén dolgozó mestereké, munkásoké a terep. És bár mindig szép a tó környéke, tavasszal a virágba borult természet miatt egészen más pompát mutat. Nagy hibát követ el, aki nem megy el tavasszal a Balatonra!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!