Húsvéti csavargás Szlovákiában, 3. rész: Nagypénteken Nagyszombatban

Tehát rugalmatlan volt a lipótvári csatlakozás, akiknek nincsen ilyen jó dolga, mint nekem (hogy gyakorlatilag bármerre utazhatom), azoknak most két óra tömény bosszankodás jut osztályrészül a lipótvári állomáson. Én egy tíz perc múlva érkező gyorsvonattal hirtelen, egyeurós kitérőt teszek Nagyszombatba. Megjegyzendő, hogy fővonalon, a főváros, az ország legnagyobb településének közelében kétórás gyorsvonati ütem nem tűnik eléggé utasbarátnak.

Nagyszombatba érkezve látjuk is, hol tűnik el a járatsűrűség: a makulátlan, bár kissé arctalanul modern, csereszabatos felvételi épület előtt két csonkavágány szolgálja a csak Pozsony és Nagyszombat között közlekedő vonatokat, forgalmukat a magasból űrrepülőtéri irányítótorony felügyeli. Az állomásépület jól fésült, kétszintes utascsarnokába az alsó szinten csatlakozik a gyalogosaluljáró, a pénztárak a fenti galérián vannak. Innen rugaszkodik neki az a gyalogoshíd is, amely elegánsan átível az épület előtt gyötrődő buszpályaudvar és a forgalmas főút felett, majd lágyan megérkezik a belvárost körítő egykori várfalak tövébe. Kétségtelenül példás módja a gyalogosok előnyben részesítésének, de elmélázunk rajta, hogy a terepszinten ugyanez nem lett volna kialakítható az útpályák és járdaszigetek áttekinthető elrendezésével?

A menetrend egy gyors belvárosi körutat enged csak meg, aztán máris megcélozzuk a kettes peront, ahonnan a kassai gyors indul. Az erős ívben fekvő állomás a perontetőkkel együtt látványos dolog, bár a két tető közül még csak a felvételi épülethez közelebbi kapta meg az új, sima, fehér arculatot. A konstrukció ugyanaz, mint Érsekújváron, aszimmetrikus perontető, a terpeszlemezzel burkolt oldal a megkerülővágányok felé néz, a sima fehér az átmenő fővágányok felé. Vagy nem. Valamilyen rejtett rendszer felfedezhető a dologban, de az újabb és újabb állomásokon a rendszer rendre összezavarodni látszik.

A kassai gyorsot viszont megirigyelhetnénk, egy az egyben. Mikor fog nálunk ilyen IC járni Debrecenbe? Minden kocsi klimatizált, többségében termes, de van fülkés, kerekesszékeknek alkalmas szakasszal és kerékpárfogas bőséggel. Az utazóközönség annyival tűnik kulturáltabbnak a hazainál, amennyivel a vonat. A velem szemben ülő fiú mondjuk mindannak az ellentéte, amit a talán túlságosan rátarti hazai közvélemény Szlovákiáról gondol: hosszú, egyirányba fésült haja a tövénél ezüst, amely a vége felé lilába megy át, egyik csuklóján a kutyák szöges nyakörvére emlékeztető, szögecsekkel kivert bőrkarperec. Másik csuklóján egy rovarokat bemutató terrárium, szitakötőkkel és lepkékkel, amelyek mind krómszínben ragyognak. Ha ez nem lenne elég, gyűrűsujján egy, az összes ujjpercet lefedő, csuklósan megalkotott, acélszínű ötvösremekmű. Annyira belefeledkezem a látványba, hogy alig tudok ügyelni a vasúti látványosságokra, a Török-hegy alatt épített új, 1700 méteres alagút feleslegessége a sík és széles folyóparttal párhuzamosan azért rögtön felfogható. Értem én az ideális ívviszonyok iránti kényszeres vonzódást és a majdan elérendő 200-as tempó lebegtetését, de 260 millió euró ezért a kis ívkorrekcióért aránytalan kiadás.

Ugyanígy idealizmus kergette a Trencsén előtti nyomvonalkorrekciót is, amely egy új hidat jelent a Vág felett. Kétségkívül szép alkotás az üveghengerbe burkolt pályatest, de talán lehetett volna együttélni a korábbi enyhe flikkflakkal és a régi, bontásra ítélt híddal is. A nyomvonalváltás kellős közepén vagyunk, a régi hídon már csak egy vágányon zajlik a forgalom.

A Lipótváron elszenvedett késés most bosszulja meg magát, Trencsénben nincsen idő nézelődésre, gyors jegyvétel Kinorányon át Érsekújvárig, és bevetjük magunkat az első vágányon álló Bézé mellékkocsijába. Közben azért vetünk pár pillantást az MM Cité által tervezett új perontetőkre és peronbútorozásra, és megállapítjuk, valóban olyan klasszak, mint ahogyan néhány hete arról már írtunk. Az állomásépületen azonban még reménytelenül sok a munka, most inkább háborús filmdíszletre emlékeztet.

A Bézét beizzítják és az végre hamisítatlan magyar mellékvonali hangulatban kezdi meg végtelen mászását a Vág és a Nyitra folyók vízválasztóján. Nagyvonalú ívek, a vonalkifejtésekre való visszatekintési lehetőségek, erős emelkedés fűszerezi az utat, a hideg idő ellenére piknikező családok integetnek a vonatnak az erdőszélről. Aztán a hágótól ugyanaz lefelé. Bánon át lassan leérünk a Nyitra-folyó lapályára, Kinorányban leszállunk a Nagytapolcsányig továbbközlekedő vonatról.

Kinorány elágazóállomás, a trencséni vonal itt egyesül a Privigyéről jövővel, aztán baktatnak ketten lefelé, Nyitra és Érsekújvár felé. Ennek megfelelően a kis falu kis háromvágányos állomása elég reprezentatív felvételi épületet kapott, becsülhetően a hatvanas–hetvenes években. A váróteremben a Szlovákiában megszokottnak számító, forgatható menetrendi hengerek, egy iskolai osztálynyi gyerek leültetésére elégséges pad, op-artos mennyezeti dekoráció és egy csodálatos mozaik falikép. A falakon elérhetetlen magasságban aranyrámákban a régi állomásépületet ábrázoló fotók lógnak. Van térkép, óriási menetrendi tábla, el lehet itt bámuldozni órákon át és közben elmélkedni a csehszlovák vasút egykori fejlesztési iramán. Érsekújvári állomás, kicsit összenyomva, egy falucskához arányosítva. Közben elhúz egy 861-es Privigye felé, mindjárt jön a mi nyitrai vonatunk is.

Úgy látszik, a visszaúton ízelítőt kapunk a húsz évvel ezelőtti szlovák vasútból, Búvár húzza a vonatunkat, mögötte hagyományos Y-kocsikkal. Talán a délutánra már csökkenő ingerküszöb és növekvő fáradtság miatt, de végeérhetetlennek tűnő ácsorgásokkal van tele a visszaút, saccra húsz percet késhetünk, mindenütt keresztek, közöttük vánszorgás. Nem lenne jó Érsekújváron lekésni az EC-t. Nyitrán átszállás egy 861-esbe, az végre nekilódul és egy órán belül Érsekújváron vagyunk, az időközben széthúzódó felhőket a lenyugvó Nap fénye színezi.

A kijelző szerint húsz percet késik az EC Hamburgból, viszont Nyitra felől mégis pontosan érkeztünk, ezek szerint menetrend szerint vánszorogtunk. Jegyet sandán csak Párkányig veszek, a vonat érkezéséig nézegetem a peronok mellett számolatlanul ácsorgó, vadonatúj gördülőállományt. A CityElephantok emeletes világán csak motorkocsit pótló Pershingek jelentenek enyhe foltot, ebből viszont úgy tűnik, itt megoldható volt egy harmincéves mozdony és egy kortárs vezérlőkocsi együttdolgozása. Egyszer talán majd nálunk is fel fog ismerni a Szili a Bdt-től eltérő vezérlőt is...

A visszaúton minden úgy történik, ahogy számítottam, Párkánytól Szobig senki nem zaklat, a Szob után érkező kalauznak pedig mutatom a reggel Vácon megváltott Szob-Vác viszonylatú belföldi jegyemet. Hasznos, ha az ember rájön, hogyan lehet az automatát rábírni a retúrjegy kiadására.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!