Fapados élmény, fapados előítéletek

Hogy őszinte legyek, első pillanattól utáltam ezt a fapados légitársaság kifejezést. Eleinte talán valakinek viccesnek tűnhetett, de az idők során bekerült a köztudatba, és főleg a Malév csődje után olyan pejoratív jelentése lett, ami félrevezető, és egyáltalán nem szolgálja az utasok eligazodását az amúgy valóban kissé sokszínűvé vált légi utazási kínálatban.

Gondoljuk csak meg: ha ma a magyaroknak lenne egy 60 gépből álló légitársaságuk, amely több mint 70 várost szolgál ki, minden városban a közeli reptérre közlekedik és évente 15 és fél millió utast szállít és jegyárai az igen alacsony kategóriában lennének… ezt a céget is fapadosnak titulálnák?

A fapados elnevezés és az ezzel járó stigma azért is szerencsétlen, mert mára sokkal inkább az jellemző, hogy az eredeti low-fare cégek nem kevés tekintetben bevezettek dolgokat (pl. előzetes üléskiválasztás külön díj nélkül), amik korábban csak a hagyományos légitársaságok jellemzői voltak. Az utóbbiak meg szép csendben bevezették a csomagfeladási díjat… Ma már sokkal inkább azt mondhatjuk, hogy a választék nőtt meg és ki-ki a saját ízlése és lehetőségei szerint választhat, mit kíván igénybe venni ahhoz, hogy egyik városból a másikba utazzon. Persze ezzel együtt jár az is, hogy egyes viszonylatokban a választék kisebb, mint az ember szeretné, de hát ez az, amit piacnak hívnak.

A Malév csődje persze elég durva módon kényszerítette ki a változást, és sokan nem igazán tudták ezt megemészteni. Most nem azokra gondolok, akik a csőd miatt elveszítették az állásukat, hiszen minden ilyen esemény személyi tragédiák özönét zúdítja azokra, akik általában a legkevesebbet tehetnek a dologról. De elgondolkoztató az iparban általánosságban megfogalmazódott vélemény a Spanair csődjével kapcsolatban: itt volt az ideje, hogy a rosszul vezetett, évek óta veszteséges vállalat végre eltűnjön a színről és helyette új, dinamikus és remélhetőleg gazdaságos légitársaságok kapjanak lehetőséget a bizonyításra.

A barcelonai bázisú Vueling jó példa arra, hogy a néha már kifáradni látszó eredeti low-fare üzleti modell hogyan fejleszthető tovább és jelenhet meg az, amit talán a minőségi low-fare terméknek lehetne nevezni. Mondjuk bőrbevonatú fapados, ha valaki ragaszkodik e szerencsétlen megfogalmazáshoz.

Az EasyJet már megmutatta, hogy lehet központi repülőterekre is üzemelni alacsonyabb árakkal. A spanyol Vueling ezen is tudott kicsit újítani, mert nem csak központi repülőterekre jár, de általánosságban is sikerült a terméküket úgy csomagolni, hogy az ember azt az érzést kapja, sokkal hagyományosabb céggel van dolga. Pedig erről szó nincs!

A héten Brüsszel – Barcelona – Palma de Mallorca és vissza repültünk velük egy konferencia alkalmából. A ki és beszállás utashídon át ment, kivéve hazafelé Barcelonában, ahol busszal vittek ki a géphez… két busszal. Amikor az első kezdett tele lenni, kimentünk, és pár perc múlva jött a második eresztés. Nyilvánvaló, hogy ezen nem spóroltak… Viszont azért volt ott valami hasonlóság Budapesttel. A Spanair Barcelona egyik legnagyobb használója volt, és egyik napról a másikra eltűnt, mint a Malév Budapestről. De ettől még nem látták szükségét, hogy sörsátrak épüljenek… pedig a Ryanair is bőven jelen van Barcelonában…

Az összes A320 azonos berendezésű, csak annyi a különbség, hogy egyes darabokban már az újabb, nagyon vékony RECARO ülések vannak. Sajnos ez sem segít abban, hogy egy magamfajta hosszabbra sikerült egyed akár csak közel normális testtartásban tudjon ülni. Mielőtt bárki megjegyezné, hogy na ja, fapados, hozzáteszem, hogy ugyanez a probléma a Brussels Airlines egyes 737-esein de még a KLM Asia 747-esén is hasonló.

A gépek tiszták és jó illatúak voltak, a belső berendezés láthatóan új, vagy legalábbis kiváló állapotú volt mind a négy alkalommal.

Ha az egy, engedélyezett kézipoggyász nem felel meg az előirt méretnek vagy súlynak, fizetni kell. Egy feladott csomag ingyenes.

A fedélzeten mindenért fizetni kell, még a vízért is. Ennivalót lehet kapni többfélét is, az ára elég magas (5 euro körül van egy szendvics). Ennek az érdekessége, hogy az Ibéria minden Brüsszel-Barcelona közötti járatát átadta a Vuelingnek és code-share alapon kooperálnak. Az eredmény: az árak meredeken zuhantak, de vége volt az ingyen ebédnek, vacsorának.

A Vueling egyik új „trükkje”, hogy igyekszik az utasaival minden lehető és lehetetlen módon kapcsolatot tartani. A szociális média összes lehetőségét kihasználják az újszerű kapcsolattartásra, és úgy néz ki, ez ha marginálisan is, de előnyöket hoz a cég számára.

Látható, hogy a Ryanair féle megközelítés az egyik véglet, melytől elindulva egyre több innovatív üzleti terv születik, ami legfőképpen az utasok számára jelent egyre több előnyt. A hagyományos légitársaságoknak pedig fejfájást.

De ez így van rendjén. Ha belegondolunk, hogy a hagyományos cégek honnan jöttek, a mesterségesen magasan tartott jegyárak, az egymással való verseny elkerülésének időszakából, akkor leginkább a dinoszaurusz jut az ember eszébe. Megváltozott a környezet, beindult a verseny és látható, hogy sok patinás céget ez igencsak felkészületlenül ért.

Ha meg tudnak változni, lesz jövőjük. Ha lesz elég utas, aki hajlandó 200 eurót fizetni egy, a jegyárban benne lévő szendvicsért, megmaradhatnak. Ha nem, át kell adni a helyüket az új igényeket kielégítő társaságoknak.