Döntött a kormány a vasútfejlesztésekről

iho/vasút   ·   2024.10.11. 12:00
kiss_120a

A Magyar Közlönyben tették közzé a listát, mely a 2035-ig tervezett beruházásokat tartalmazza az Infrastruktúra Versenyképesség Javító program keretében. Egyszerűsített pályafelújítások, járműbeszerzések.

A kormány 1308/2024. (X. 9.) határozata az állami építési beruházások 2035. december 31-éig szóló szakpolitikai-ágazati beruházási koncepcióinak elfogadását foglalja magába, ennek során számos vasúti és közúti projektre is rábólintottak.

A határozat alapján a „vasúti közlekedés a személyszállításban a közlekedési közszolgáltatás alapja, a távolsági és az elővárosi forgalom lebonyolításának fő eszköze, mely hatékonyan és környezetbarát módon képes nagy tömeg közlekedési igényének kielégítésére. Teherszállítás területén a jelenlegi tíz százalékos részarányának növelésében, egyrészt a túlterhelt útszakaszok tehermentesítésének, másrészt a logisztikai lehetőségek kiaknázásának a lehetősége rejlik. A megbízható, átjárható vasúti infrastruktúra a katonai mobilitás biztosításának alapvető eszköze.”

Az ágazati koncepció kötöttpályás fejlesztésekre vonatkozó állami beruházásainak katalógusát a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. pályafenntartási szakterülete által kidolgozott, úgynevezett Infrastruktúra Versenyképesség Javító program részletezi. A program alapja a vasútvonalak egyszerűsített korszerűsítése, melynek számos előnyét határozták meg a Magyar Közlöny 102. számában:

  • A beavatkozásokhoz nem szükséges hatósági engedély, a szükséges műszaki tervek a vállalatcsoporton belül elkészíthetők.
  • A beavatkozás előkészítésének időszükséglete töredéke az európai uniós forrásból megvalósuló beruházásoknak.
  • Meghatározóan a száz, százhúsz kilométer per óra engedélyezett sebességű vonalakon lehet menetidő javulást elérni.
  • A tervezett beavatkozások ugyan nem teljeskörűek, de tíz–tizenöt évre megoldást nyújtanak, forrásigényük pedig alacsonyabb, mint az európai uniós forrásból megvalósuló fejlesztéseké.
  • A kivitelezés jelentős részére a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. alkalmas (új eszközpark beszerzése megtörtént), a szükséges alvállalkozók a magyar piacon rendelkezésre állnak.
  • A felújított szakaszok fenntartási költségei közép- és hosszútávon kiszámíthatóvá és jól tervezhetővé válnak.
  • A hiba- és zavarérzékenység csökken, a vasúti pályahálózat egyenszilárdsága, ezáltal a menetrendi pontosság stabilitása növekszik.
A MÁV FGK Kft. új gépeivel még gyorsabban lehet majd végrehajtani az egyszerűsített pályafelújításokat (fotó: Vörös Attila)

A kormánydöntés a járműflotta fejlesztésére is vonatkozik, az alábbi beszerzéseket hagyták jóvá (természetesen megfelelő forrás rendelkezésre állása esetén):

Az utasok felhasználói élményét javítani célzott beruházások a következők:

  • tarifareform 2024. március 1-jétől (megvalósult);
  • alkalmazásfejlesztés és integráció;
  • az utaskomfortot növelő (légkondicionált, internetkapcsolatot adó, USB-töltési lehetősséggel és fedélzeti utastájékoztatással felszerelt) járművek beszerzése.

(Nyitóképünkön a MÁV-Start legutóbbi motorvonat-beszerzésének egyik példánya, a 815 022-es Stadler Kiss. Fotó: Vörös Attila)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek