Megkezdte kereskedelmi termelését a krki LNG-terminál
Kikötött a krki Omisaljban az első amerikai LNG-tankerhajó 143 ezer köbméter cseppfolyósított földgázzal, és ezzel az úszó terminál megkezdte kereskedelmi termelését.
Kikötött a krki Omisaljban az első amerikai LNG-tankerhajó 143 ezer köbméter cseppfolyósított földgázzal, és ezzel az úszó terminál megkezdte kereskedelmi termelését.
Az áruszállítás teljesítménye tizenhárom százalékkal csökkent 2020 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
2020. december 16-ától Veigl Gábor a társaság új vezérigazgatója, aki öt éve gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettesként dolgozik a cégnél.
A Magyar Logisztikai Egyesület rendezvénye céljául tűzte ki, hogy az első világháború legjelentősebb győztes tengeri ütközetéről méltó módon megemlékezzen.
Felértékelődött az északi-tengeri hajózási útvonal jelentősége. Már tavaly is 31,5 millió tonnányi árut hajóztak az orosz arktikus partok mentén, és ez a mennyiség a pandémia ellenére sem csökken.
Az MLSZKSZ szerint a trendváltás miatt jelentősen csökkenhet az út- és környezeti terhelés.
November 1-jéig még lehet vásárolni Dunakanyar Napijegyet.
Bemutatták az első magyar fejlesztésű hidrogénüzemű üzemanyagcellás kishajót Balatonkenesén, a Balaton Boat Show-n.
Negyvennyolc férőhelyes kikötőt alakítottak ki a Tiszán a kishajóknak, 300 millió forintból.
A STRABAG alakítja ki a Neszmély–Dunaradvány komp magyarországi létesítményeit, az átkelővel napi hatszáz személyautó takaríthat meg negyven kilométeres kerülőt Szlovákia felé.
Az esztergomi, a szobi és a balassagyarmati vasútvonalra, a szentendrei HÉV-re (Budapesten kívül), a Volánbusz 300-as és 800-as számcsoportú járataira korlátlan alkalommal plusz a négy dunakanyari kirándulóhajó-járat közül az egyikre egy menetre érvényes új napijegy 1999 forintba, 26 éven aluliaknak 1499 forintba kerül.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vízre bocsátotta Nyergesújfalun új kitűzőhajó flottájának második tagját, amely az Erebe nevet kapta.
A Közlekedésbiztonsági Szervezet megjelentette időközi jelentését: részletesen leírják a történteket.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló június 22-étől június 28-áig.