budapest
Új esti és éjszakai vonatok a váci és a ceglédi vonalon
A Balaton déli partja és a főváros között pedig két járattal bővül a szolgáltatás munkanapokon.
Hamarosan megkezdődik a pénztárcsarnok tetőjének felújítása a Nyugatiban
Az előkészületek során a következő hetekben lezárják a pályaudvar pénztárcsarnokának különböző részeit.
Megduplázta buszait a Flixbus a szerb határ felé
Budapest és Belgrád közösségi közlekedési kapcsolatát javítja a FlixBus. A nemzetközi mobilitási szolgáltató októbertől naponta négy alkalommal biztosít távolsági buszos összeköttetést a két főváros között, ez a korábbi kapacitás kétszerese.
Szerdától rövidített útvonalon jár a fogaskerekű
Öt napig pihen a budapesti libegő és a sikló
Géporral 2020 felé!
Negyedik alkalommal szervezett interaktív szakmai napot a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren a Budapest Airport. A számok alapján „felszállóirányba állva” várhatja a reptér 2020-at...
Jövőre kaphatnak klímát a 3-as metró felújított szerelvényei
Bővülő gyorsforgalmi úthálózat, Adria-csőd – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló szeptember 30-ától október 6-áig.
Szombattól kibővül a 101E busz közlekedése
Kétszer két sávossá bővült az M2-es
Végre összejött: az MNV Zrt. az idei Infrastruktúra Kupa győztese!
Először nyerte meg az Infrastruktúra Kupát az MNV Zrt. csapata, a NIF Kupa 2019 programon a Ke-Víz 21 Zrt. győzedelmeskedett.
Növelte árbevételét és üzemi eredményét a BILK
Magyarország egyik legnagyobb logisztikai központja 2019 első félévében 6,32 millió euróért értékesítette szolgáltatásait, ami öt százalékkal több, mint a megelőző év azonos időszakában.
Három fővárosi hidat is lemosnak a héten
Becsődölt a Thomas Cook, jön a központi Volánbusz – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló szeptember 23-ától szeptember 29-éig.