A megamaxok adják a világ konténerhajó-kapacitásának több mint a felét

iho/hajózás   ·   2024.06.03. 18:50
Maersk McKinney Moller

Mérföldkőhöz érkezett a tengeri konténerszállítás. A legnagyobb, 23–24 ezer TEU-s megamax hajók összkapacitása ugyanis meghaladta a négymillió egységkonténert. 

Az első megamax* hajó a 18 ezer 340 TEU-s, 2013-ban tengerre bocsájtott Maersk McKinney Moller (képünkön) volt. Az MGX-24, és a valamivel kisebb MGX-23 (MGX, azaz megamax, a szám pedig azt jelöli, hogy hány ezer – és még valahányszáz – konténert képesek a fedélzetükre venni) típusból nem kevesebb, mint 186 hajózik a világtengereken. További negyvenhárom mgx-re van megrendelés, ami újabb 1,25 millió TEU szállítási kapacitás növekményt jelent. A megrendelt hajók közül harminchat alternatív hajtású lesz.

A megamaxok a világszinten meglévő 7,2 millió TEU-s konténerszállítási teljesítményének már jóval több, több mint a felét adják. Az elmúlt években ezek a hajók váltak az Ázsia és Európa közötti kereskedelem fő igáslovaivá, fokozatosan felváltva a neopanamax* boxhajókat a nagy kapacitást igénylő áruszállítások terén. Az ázsiai–európai/mediterrán kereskedelmi útvonalon az említett a 186 konténerszállítóból 179 teljesít megbízásokat. Ezek összkapacitása 3,88 millió TEU-t tesz ki. Ugyanakkor megfigyelők arra is számítanak, hogy belátható időn belül megamax hajókat telepítenek az Ázsia és az Egyesült Államok keleti partvidéke közötti útvonalra.

A megamaxok megjelenésének és elterjedésnek az a magyarázata, hogy az üzemeltető hajóstársaságok a méretgazdaságosság felé fordultak, hogy csökkentsék az intermodális szállítás a hajófuvarokra eső költségeit (üzemanyag- és üzemeltetési költségek, kikötői- és csatornailletékek, esatöbbi). Az elmúlt években a Hapag-Lloyd, a Mediterranean Shipping Company (MSC), az OOCL, az ONE, az HMM, az Evergreen és a CMA CGM sorra mutatta be a 18–20 ezer TEU-t meghaladó hordképességű megahajóit. Jelenleg az MSC libériai zászló alatt hajózó, Irina-osztályú megamaxai a legnagyobb konténerhajók. Ezekből hatot építettek, mindegyik 24 ezer 346 TEU kapacitású. Ám ezt a tulajdonságát eddig még egyetlen Irina-osztályú megamaxnak sem használták ki. Mindezidáig a japán One Infinety-re pakolták a legtöbb TEU-nyi árut, a hajó 2024 februárjában Szingapúrból vitt Rotterdamba 22 ezer 206-ot, miközben az elméleti kapacitása 24 ezer 136 TEU.

Bizonyos esetekben azonban nem csak a méret lényeg, a konténerhajókra is vonatkoznak méretkorlátozások: az ultranagy konténerhajókat csak kifejezetten a kezelésükre felkészített és felszerelt kikötőkben tudják fogadni. Ezenkívül a világ néhány fő víziútja, például a Szuezi-csatorna és a Szingapúri-szoros is korlátozza a rajtuk áthaladó hajók maximális méreteit. Ugyanakkor minél hosszabb a fuvar és minél kevesebb a kiszolgált kikötők száma az útvonalon, annál nagyobb az ultranagy hajók létjogosultsága. Fel is merül a kérdés, akkor vajon megamax-szegmens lenne a csúcs, a legnagyobb hajótípus, ami valaha is megépül? Vagy a gazdasági előnyök miatt a méret további növelése számíthatunk? Nos, úgy tűnik, igen: már megszülettek egy hipotetikus kategória létrehozását mérlegelő gazdasági számítások. Ezek szerint a jövő (?) gigamax hajónak a csúcskapacitás eléri majd a 28 ezer 880 TEU-t.

* Megamax kategória alatt a 18–24 ezer TEU-s konténerhajókat értjük. Szabványosításuk szerint ezek 399 méter hosszúak, szélességük 58,6–61 méter, merülésük 30,6–33,2 méter.

** A panamax fogalommal jelölték azt a legnagyobb méretet, amekkora hajók még áthaladhattak a Panama-csatornán a víziút 2016-os bővítése előtt. A bővítés után áthaladni képes nagyobb hajók maximális méretére az új-panamax (neopanamax) fogalmat vezették be. A neopanamax-szabvány a következő, hossz: 366; szélesség: 49; merülés: 15,2 méter. A panamax-osztályú hajókra legfeljebb ötezer TEU (szabványos hosszúságú, húsz lábas fémkonténer) fér fel, az új-panamaxok teljesítménye 12–13 ezer TEU.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.