Molesztáló kalauz

iho   ·   2013.06.21. 13:56

Az index információi szerint a kalauz útközben ölelgette, majd Füzesabonyban nem engedte leszállni a vonatról a lányt. Tiltakozása ellenére a kezeit felemelve az ablakhoz nyomta és erősködött, hogy csókolja meg. A lány a csók pillanatát kihasználva tudott a vonatról elmenekülni, amikor támadója lehunyta a szemét.

A lány később ugyanezen az útvonalon utazott vissza Szihalomra 17 óra körül. A vonaton ugyanaz a jegyvizsgáló teljesített szolgálatot, aki melléült, átölelte, és ismét csókot kért tőle, majd a lány lábai közé nyúlt. Erre egy férfi közbelépett, és elzavarta a magáról megfeledkezett vasutast. Ő tanúskodik is az ügyben.

A Heves megyei rendőr-főkapitányság aljas indokból, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértéséért nyomoz fokozott ügyészi felügyelet mellett. Szemérem elleni erőszak és tettleges becsületsértés gyanúja is fennáll. A rendőrség és a füzesabonyi járási ügyészség esetleges további sértettek jelentkezését várja, mivel a jegyvizsgáló más lányokkal is kikezdett – áll a Heves megyei főügyészség közleményében.

Kapcsolódó hírek

Kisvasút Nagyvasút Vasútmodell Városi vasút Vasút

Zárójelentés a Kálmán Imre EN vonaton kitört pánikról

T. H. F.   ·   2024.10.03. 12:00

Megjelent a legújabb Indóház, hasábjain többek között a címben is jelzett témával, a GYSEV Púposának különvonatával, az államvasúti motoros vontatás indulásával, a MÁV Igazgatóság a múlt század negyvenes évek elején jellemző napi négy-, illetve hatórás munkarendjével, vagy a ČKD Tatra KT4 rövid-csuklós villamos motorkocsi fél évszázadával.