Kikötői álmok – ébredés után

Nincsen róla sem személyes emlék, sem adat, hogy ki és mikor látott akkora potenciált a Váccal szemben, Tahitótfalu közigazgatási területén elhelyezkedő kompkikötőben, hogy ilyen komoly, és láthatóan minőségi átépítésben gondolkodott. A papírforma szerint ez csakis Tahitótfalu lehetett.

Az első kézzelfogható emlékek a nyolcvanas évekből származnak, akkor újnak tűnt a Dunához vezető lehajtórámpát övező két kis építmény, egy kilátóterasz és egy nyilvános illemhely. Nagyon helyes, a kompra várakozó potenciális utasok ne tűnjenek csak úgy el az ártéri erdőben, ha a szükség úgy hozza! Használata csakis egy irányban, a buszról a kompra történő átszállás közben lehetett volna reális, ellenirányban emberemlékezet óta azonnali csatlakozásként indul a busz Szentendre felé, vécéhasználat kizárva.

Ekkor még a Pest Megyei Kishajózási és Javító Vállalat (PKJV), majd nem sokkal később a Pest Megyei Révhajózási Vállalat (PRHV) idejében vagyunk, talán az ő kezük van a dologban? Röviddel rá jön a privatizáció, a korábban egységes kompközlekedés szétrobban millió egyéni vállalkozóra, Vácon jelenleg a Bodor Kft. végzi ezt a szolgáltatást.

A késztetés nyilvánvaló, ez a Duna-parti szakasz az ország egyik legszebb vízparti várossziluettjét kínálja, a túloldalon Vác tornyaival. Bár ez a látvány a lehajtórámpáról is ugyanígy élvezhető, nyilvánvalóan más, minőségibb helyzet egy fedett helyen, a Duna tükre fölé nyúló teraszon üldögélni, úgy várni az átkelést. Az építész beleadott apait-anyait, mindkét építmény magja egy egyetlen oszlopon álló, kúpos tetőszerkezet, amelyet ravasz ácsszerkezetek merevítenek ki, hogy ne lengjen és csavarodjon a szélben. A mellékhelyiség betonfalazatát az árvizek már összetörték, a kilátóterasz lábazati vasbetonkelyhe viszont egy zsaluzási és betonozástechnikai bravúr, és láthatóan a természeti elemek sem gyötrik meg nagyon. Persze a felső faszerkezet már sokkal hiányosabb, nincsen messze a nap, mikor már csak a beton-aláépítmény fog emlékeztetni egy hajdani, nemes szándékra.

Persze, a Bodor Kft. nagy ívben tett és tesz elődeinek örökségére, szándékára, a két kis organikus gyöngyszem mellett – annak karbantartása helyett –, felépítette a maga Tüzép-ízlésének megfelelő, bár tökéletesen funkcionális révházat.

A révház felépülése után nem sokkal változott a menetrend, azóta a komp a váci oldalon várja ki a fordulóidőt, nem a szigeten. Így a révház is bezárt, kinyitni csak azért szokták, hogy egy-egy árvíz után kiszárítsák a bent penészedő bútorzatot.

Így a két halódó kis építmény mellé már egy harmadik is társult, ha minden így megy tovább, rövidesen jön a negyedik is. Hasonló ez, ami mondjuk a vasútnál Üröm megállóhelyen történt: a váróteremmel és minden földi jóval ellátott szabvány állomásépületet lebontották, és emeltek helyette egy szerethetetlen modern felvételi épületet. Ami a mostani vasút-rekonstrukciónál szintén eltűnt, átadva helyét a perontetőnek. Ami viszont itt száz évig tartott, a váci Duna-parton harminc év alatt zajlott le. Közlekedésépítészetünk sorsa bizony sanyarú, sehol egy gondos gazda!