Jégre vitt tárgyalások, vízre szállt londoniak

2003-ban hosszabban, majdnem egy évig éltem Londonban. Amikor egy metróvonal valamitől leállt, a teljes közlekedés meghalt. Amikor egyik metró sem jár, az már maga a tízmilliós káosz.

Helyszíni beszámolók szerint elképesztő zsúfoltság van. A közlekedési vállalat oldalán a tizenkét metróvonalból tízre az van írva, hogy speciális menetrenddel közlekedik, ami lényegében azt jelenti, hogy például a piros vonallal jelölt Central, ami az egész belvároson keresztül megy, pont a belvárosban, a White Citytől a Liverpool Streetig nem jár, vagyis csak a két külső szakaszon közlekedik.

Ugyanígy részlegesen bezárt a Circle line, amely a Waterloo pályaudvarról viszi a pénzügyi központba a dolgozókat. A legtöbb metróvonalon 8–10–15 percenként jár egy-egy szerelvény. Nagyon sokan busszal, biciklivel, gyalog próbálkoznak. Ami nagyon jó megoldás, és, amire az olimpia alatt kaptak rá a britek, az az, hogy sűrítették a vízibuszokat. Ott a Temze, amelyet nem nagyon használnak ki egyébként, de most nagyon jól jönnek a hajójáratok.

Több mint hárommillió ember használja naponta a londoni metrót, ezeknek A-tól B-ig valahogy el kell jutniuk. És ha a metró nem két, hanem tízpercenként jár, és az emberek csak a sokadikra férnek föl, ha egyáltalán fölférnek, az zűrzavart és tébolyt okoz.

Londoni ismerősöm szerint dühösek az emberek. Most kifejezetten azok. Ez mindig attól függ, hogy mi a sztrájk oka és milyenek a körülmények. És igazából voltak már olyan sztrájkok, amikor a közvélemény úgy érezte, hogy ez indokolt, de most nem ezt érzik.

Arról már írtunk, hogy be akarják zárni a jegypénztárakat. A mostani sztrájkot tulajdonképpen egy olyan ok robbantotta ki, amelyben a feleket nagyon nehéz feketének vagy fehérnek minősíteni, egyáltalán megmondani, hogy kinek van igaza. Arról van szó, hogy Londonban nagyon jól bevált az úgynevezett Oyster-kártya.

Az egy mikrochipes lap, amelyt oda kell érinteni az átmenő kapuhoz; Londonban gyakorlatilag megszűnt a papírjegy, amióta ez létezik. Az emberek döntő többsége vagy az interneten tölti fel erre a kártyára a pénzt, vagy az állomásokon kihelyezett jegyautomatáknál. A jegypénztárban ülő ember fölöslegessé vált, és ezért a londoni közlekedési vállalat úgy döntött, hogy bezárja a pénztárakat, és az eddig ott dolgozó embereket a vágányok mellé állítja, hogy az utasoknak ott segítsenek. Ez azt jelenti, hogy idővel 900 munkahely szűnne meg, és 50 millió fontot lehetne megtakarítani vele évente. Most ezért a 900 munkahelyért tart a sztrájk.

A számos közlekedési szakszervezet közül kettő hirdette meg a munkabeszüntetést, és ők mondták azt, hogy ezt a bezárást nem tudják elfogadni. A háttérben persze némi politika is meghúzódik. Hagyományosan a brit szakszervezetek a Munkáspártnak, a baloldalnak a legszélsőségesebb részéből kerülnek ki, és a közlekedési szakszervezetnek a főnöke, Bob Crow a militáns szárnynak is a legharciasabbja. Boris Johnson főpolgármester konzervatív, és ennek a két embernek a mérhetetlenül nagy egója ütközik most, értékeli a helyzetet londoni ismerősünk. Klasszikus viccel élve: olyan ez, mint amikor két 20 tonnás kamion megy egymással szembe, és egyik sem akar félrehúzódni.

Kétnapos sztrájkot hirdettek, vagyis elkezdték kedden este, illetve délután, kinek, hogyan járt le a műszakja, de akkor még haza lehetett jutni. Péntek reggelre állhat helyre a forgalom, tehát valójában gyakorlatilag csaknem egy hétre bénítják meg a várost. A helyiek véleménye szerint ez az, ami most már sokadszor ismétlődik, és amelyet már nem nagyon viselnek el az emberek.  Mert az első egy-két-három sztrájknál még belátóak voltak, türelmesek, a huszonnégy órás figyelmeztető sztrájkra azt mondják, hogy oké, valahogy azt sokan meg tudják szervezni, hogy esetleg egy napot otthon dolgozzanak, de három napig már nem.

Londoni informátorunk azt mondja: abban a főpolgármesternek, Boris Johnsonnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy egy kisebbség túszul ejtette az egész fővárost. Azt a fővárost, amely a brit nemzeti jövedelem huszonöt százalékát termeli meg, és minden sztrájkkal töltött nap több tízmillió fontot vesz el, nemcsak London, hanem az egész ország jövedelméből.

Tehát most nem annyira megértőek és támogatóak az emberek. Azt mindenki érzi, hogy a gazdasági válság miatt mindenhol átszervezik a munkát, többet kell teljesíteni ugyanannyi vagy kevesebb pénzért, nagy a munkanélküliség. Amit a metrósok megengednek maguknak, az már luxus – mondják az emberek.

Ennek következményeképp a főpolgármester közölte, hogy a következő választási ciklusban szigorítania akarják a törvényt. Most ugyanis ha van a szakszervezetnek tíz tagja, és abból négy megjelenik az ülésen, és közülük három igennel szavaz, akkor lehet sztrájkolni. A főpolgármester azt szeretné, hogyha csak akkor lenne egy sztrájk törvényszerű, ha a szakszervezeti tagok legalább fele részt venne a szavazáson. Most körülbelül a negyven százalék harminc százaléka döntött úgy, hogy legyen sztrájk, tehát valóban egy kisebbség.

Nehéz megjósolni, mi lesz a vége mindennek. Mindenesetre péntek reggel újraindulnak a szolgáltatások, és újra tárgyalóasztalhoz ülnek az érintettek. De ha nem tudnak megegyezni, akkor jövő héten is megtörténhet ugyanez, még egy hétre megbénítják a várost. Amúgy elég jól működik Nagy-Britanniában az érdekegyeztetési mechanizmus, mert ha a munkáltatók és a munkavállalók nem tudnak megegyezni, akkor segít egy békéltető testület, amely most nem tudott segíteni: bár még tegnap reggel is ülésezett, de egyik fél sem akar engedni.

A helyiek azt mondják: a szakszervezet egy idő után kénytelen lesz belátni, hogy nem lehet minden héten sztrájkolni, mert a tagok a leállás idejére nem kapnak fizetést, és a városlakók ellenszenve tényleg egyre erősebb lesz. Az a kérdés, hogy lesz-e valami látszatengedmény, hogyan tud mindkét fél viszonylag emelt fővel kivonulni ebből a konfliktusból, de kétségtelen, hogy minél tovább tart, annál nehezebb lesz megoldani.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!