Hullámlovasok Dunakeszin

Szél, erős szél, kegyetlenül kemény szél: node épp erről van szó. Aki pénteken kilépett a házból, először a tiszta levegőre figyelhetett fel: a párát kisöpörte a kitartó légmozgás. Az égen pedig a rohanó gomolyfelhők felett másfajta szélszaggatta légköri képződmények, érdekes alakú felhők voltak. Ha nem figyelmeztettek volna Dunakeszi felől, akkor is sejthettem volna, hogy ez bizony hullámidő. Az iho/repülés olvasói is tudhatják nemrég megjelent cikkünkből, hogy mostanság Dunakeszi a téli hullámrepülésekre készül: korábban Pipishegyen gyülekeztek, akik motor nélkül szerettek volna nagy magasságot repülni, de ezen a télen a Pesttől északra eső reptér a fő helyszín.

Az esztergomi Rubik-nap hullámrepülés-előadásából, és múltkori cikkünkből is kiderült, hogy ez a helyszín legalább annyira alkalmas hullámrepülésre, mint a Mátra vidéke, hiszen a hazai magassági rekord is itt született. Dél körül a repülőtérre érve ennek elég konkrét jelei látszottak: a starthelyen két-három hosszúszárnyú vitorlázógép, amelyeket egy a reptéren Piroska névre hallgató Zlin Z-43-as vontatott a magasba. (Honi körökben jól ismert madár, a FBA, valaha az MHSZ repfőnök gépe volt…) Más kérdés, hogy január első napjaiban úgy egyáltalán szokatlan vitorlázó repüzemet látni, és az is elég szokatlan, hogy a gépbe készülődő pilóták oxigénmaszkot viselnek és oxigénpalackot helyeznek el a kabinban, nem beszélve az igen vastag viseletekről.

Öt vitorlázógép és a motoros vontató volt tehát az első hullámnap főszereplője, no meg a pilótáik, a dunakeszi Optiz klubtól és a Farkashegyi repülőtérről. Gyöngyösi András, a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség elnöke sürgölődött repvezként, de ott találtuk Vámosi Miklóst, az Opitz klub vezetőjét is, aki a térképre rajzolta a hullámtereket: a reptér közvetlen közelében a Pomáz – Pap sziget vonalon lévő, majd a Váctól délnyugat felé húzódó sávot a Szentendrei sziget és a Pilis csúcsai között, illetve a legtávolabbit a Börzsöny mögött, Nógrád, Diósjenő körzetében.

A gépek sorra mind elstartoltak a HA-FBA kötelén, ami azért volt nagyon bíztató, mert ez azt jelentette, hogy a pilótáknak többnyire sikerült megtalálniuk az olyannyira óhajtott emelőteret, a rádióban először stabil egyméteres emelésekről hallottunk jelentéseket, és a start után nem is olyan sokkal a hullámteret felderítő Jantar 2-es pilótája már négyezer méter felett járt.

Közben Vámosi Miklóssal a hullámrepülés feltételeiről beszélgettünk, különös tekintettel a helyi viszonyokra. A Hungarocontrollal ilyenkor nem túl nehéz elrendezni, hogy a gépek hét-nyolcezer méteres magasságig is kaphassanak engedélyt az emelkedésre, hiszen a hullám épp akkor alakul ki, amikor a szél északnyugat felől fúj, jó erősen: vagyis szó nincs ilyenkor a 13-as pályairányról, amikor a reptér légtere közvetlenül a siklópálya alatt van.

Ami pedig a másik kissé bonyodalmas körülményt illeti: Vámosi elmondta, hogy az Opitz klub, illetve a Vitorlázórepülő Szövetség levelet írt Dunakeszi polgármesterének, hogy hozzájárulását kérje a hullámtábor megtartásához. Erre a levélre sajnálatos mód mindezidáig nem érkezett válasz, de a polgármester igen sokszor hangsúlyozta, mennyire támogatja a sportrepülést a repülőtéren. A vontatógép láthatóan nem közelítette a lakott övezeteket, ahonnan a klubokat fel szokták olykor jelenteni, a vitorlázógépek csendesen suhogtak valahol a Szentendrei sziget felett, csend volt és béke, a hullámjelenséget hozó időjárás pedig nem igazodott a polgármester válaszának megérkezéséhez.

Hamarosan kiderült az is, hogy a vontatógép pilótája nem más, mint épp Balázs György, aki a Rubik-napon a hullámrepülésről szóló előadást tartotta. És hamarosan alkalom is nyílt egy kis beszélgetésre, amint a gép tankolóra gurult. Tehát elmélet után a gyakorlat: a hullám-szakértő motoros vontatóként merre húzta és hol oldotta le a vitorlázó gépeket?

Az első emelések a Pap-szigettől északra, a 11-es út fölött voltak. Azok, akik ott oldottak le, mindjárt meg is emelkedtek, nem estek vissza, de a szél erősödésével a hullám hossza nőtt, és a hullámemelő tér hátrébb került, tehát a Szentendrei sziget fölé, közelebb a repülőtérhez. A később húzott gépeket már ott oldottam, és mindenki levegőben maradt. Kivéve egyet, de az valószínűleg műszaki hiba miatt szállt le, lehet, hogy a rádiója, a loggere vagy a PDA-ja miatt, mert más műszaki problémára nem tudunk gondolni.

Ha jól látom az időjárási helyzetet, pontosan tükrözi azt, amit az esztergomi előadásodban mondtál, tehát, hogy alul kumuluszok, gomolyfelhők láthatók, fölöttük pedig azok a felhők, amik a hullám jelenlétét mutatják.

Igen. Tudni kell, hogy a felhőkép messze nem olyan, mint amilyent a nagy könyvekben megírnak, tehát a gyönyörű szabályos lencsék most teljesen hiányoznak, de a kumuluszok előtt és fölött létezik hullám emelőtér. A Pilisnek, a visegrádi hegyeknek is önálló emelőtere van, és a Börzsönynek is. Tehát akit először felhúztam, azóta már előre siklott a Börzsönyhöz, mert a Börzsöny egy markánsabb tömb, egy határozottabb gerinc, és a legjobb emeléseket a Börzsöny váltja ki.

Azok a gépek, amiket aztán a reptérhez közelebb oldottál le?

Azok még itt vannak Pilis-Visegrád mögött, tehát a Szentendrei sziget fölött emelkednek, és amikor 5000 fölé érnek, akkor van esélyük arra, hogy széllel szemben a Börzsönyig előre tudnak menni. Akkor a Börzsöny gerince mögött kapják a szelet, ez nagyjából a Nógrádi vár környékén, Diósjenőnél helyezkedik el, ott van a Börzsöny hullámának az első lépcsője.

A vontatópilótának ilyenkor mi a különleges a munkájában?

A turbulencia, a goromba lökések, a sebességingadozások. Ezek persze a vitorlázópilótákat is próbára teszik, ők is megizzadnak.

De aztán milyen jó érzés lehet, ha te felvontattál egy fiatalembert, aki aztán gyémántmagasságot repül…

Igen, ez a legjobb, ezért érdemes ilyenkor kijárni ide és vontatni a goromba levegőben.

A tudósítónak másfele kellett továbbmennie, mert a hullám az újságíró munkarendjéhez sem alkalmazkodik, de azért a rádió révén egy kicsit továbbra is részese lehettem az eseményeknek, figyelve a levegőben lévők forgalmazását. És elég tiszta volt a vétel ahhoz, hogy világosan kivehető legyen a boldog, győzedelmes, és kicsit megkönnyebbült hangszín, amikor egy fiatal pilóta azt jelentette, hogy túlemelkedett az 5600 méteres relatív magasságon.

Ahogy ment le a nap, úgy lehetett hallani a pilóták válaszait a repvez hívására: igen, süllyedünk, igen, nyitom a féklapot. Ideje volt leszállni, hiszen csak napnyugtáig tarthat a repülés, és a napnyugta még mindig meglehetősen korán bekövetkezik.

Tehát a pénteki nap mérlege: két 5000 és két 3000 méter feletti relatív magassági repülés, a szombatié két további aranykoszorút érő magasság. A relatív magasság azt jelenti, hogy nem a föld felett, hanem a leoldás szintjéhez képest elért magasság számít, amiért kijár a vitorlázórepülőknek az arany-, ötezer felett a gyémántkoszú, az a teljesítményjelvény, ami egy-egy sportoló értékét jelzi és jelenti ebben a világban. Persze a magassági repülésekhez még megfelelő hosszúságú – 300 és 500 kilométeres – távrepülések is szükségesek ahhoz, hogy ezek úgynevezett befejezett gyémánt- és aranykoszorúk legyenek.

Ha pedig ismét lesz kitartó szél 330 fokról, vannak pilóták is jónéhányan, akik remélik meglovagolni a Pilis és a Börzsöny mögött a hullámot Dunakesziről.