5G-vezérlésű daruk fognak dolgozni az új fényeslitkei terminálon
Csúcstechnológiájú automata rendszerrel követik majd nyomon az új intermodális létesítményre érkező összes járművet és rakományt.
Csúcstechnológiájú automata rendszerrel követik majd nyomon az új intermodális létesítményre érkező összes járművet és rakományt.
A két térséget összekapcsolni tervezett szállítási folyosó nemrégiben történt kezdeményezését követően mára sokkal konkrétabb formát kezd ölteni a projekt.
Új intermodális útvonalat indított az Ekol Logistics Törökország és Spanyolország között, együttműködésben a DFDS hajótársasággal.
A német VTG és a VEGA a tesztszakaszból mindennapi használatba emeli az úgynevezett roadrailLink (r2L) technológiát.
Az idei évvel újabb jelentős vasúti beruházások kezdődnek meg minisztériumi támogatással.
A vasúti kompok tökéletes megoldást kínálhatnak, mivel komplett teherszerelvényeket lehet velük szállítani az áruk ki- és berakodása nélkül.
Az észak-franciaországi városba a napokban érkeztek először kínai árukat tartalmazó konténerek, melyek vonaton és hajón tették meg a hatalmas távot.
A logisztikai cég friss gyümölcsöket szállít hűtőkonténerekben, tengeri, vasúti és közúti fuvart összekapcsolva.
A logisztikai folyamatok digitalizációjának újabb mérföldköve jelentősen hozzájárulhat az ellátási lánc hatékonyabb működéséhez és átláthatóságához is.
Az Európai Vasúti és Infrastruktúra Vállalkozás Közösségének (CER) adatai szerint összesen 26 milliárd euróval kevesebb bevétel folyt be a pandémia miatt.
Interjú Varga Bálinttal, a Gebrüder Weiss Kft. ügyvezető igazgatójával.
Az Arcese és a TX Logistik közös szolgáltatását P400-as félpótkocsikkal is igénybe lehet venni.
A felek a napokban írtak alá stratégiai együttműködési keretmegállapodást a kínai fél vasúti logisztikai csomópontjainak és termináljainak közös működtetéséről, valamint fejlesztéséről.
A német Fraunhofer IML Intézet egy felhőalapú alkalmazást készített: a megoldás célja a raklapok cseréjének digitális rögzítése.
A Volkswagen december végén áttért a hibrid e-Golf gyártásáról a teljesen elektromos ID.3-ra, az emiatt áttervezett logisztikai lánc pedig már nem számol az alkatrészeket eddig szállító CarGoTramekkel.