Újabb nyugati fuvar a Rail Cargo Group-nál
A vállalat az ausztriai Wolfurt, valamint a svájci–német–francia hármas határ közelében fekvő, svájci Frenkendorf között is szállít már.
A vállalat az ausztriai Wolfurt, valamint a svájci–német–francia hármas határ közelében fekvő, svájci Frenkendorf között is szállít már.
A leendő karsznicei létesítmény egyre inkább felkelti a piac érdeklődését.
Az ukrán és lengyel infrastrukturális minisztériumok közös közleménye alapján a két ország között várhatóan heteken belül újraindulhatnak a tehervonatok.
A Lett Vasút (LDZ) hosszútávú fejlesztési stratégiája egyértelműen a vasutat szánja az ország közlekedési gerincének – a teherszállításnak viszont nem hagynának sok terepet.
A teljes ellátási lánc, az eszközök és a folyamatok élő, virtuális szimulációját hozták létre.
Heti négy konténervonatot szállít a fiumei kikötőből Belgrádba a Maersk szállítmányozó cég megbízásából.
Március végén lesz műszaki átadás, április végén pedig megérkezhet az első konténervonat a fényeslitkei East-West Gate terminálra.
A török-német Cobantur Boltas a napokban indította el a Halkali terminált és a DUSS terminált összekötő szolgáltatását.
Az észak-olaszországi Interporto termináltól a hollandiai Zeebrugge kikötőjében található Cobelfret terminál, valamint a rostocki kikötő is elérhetővé vált.
A próbavonat nemzetközi útra indul: hamarosan Ausztriába és Svájcba jut el.
Az Északi-tengeri hajózási útvonal teljes áruszállítási forgalma 34,85 millió tonna volt 2021-ben, 2 millió tonnával haladta meg a 2020-ban elért 32,97 millió tonnát.
A logisztikai vállalat legújabb szolgáltatása a nürnbergi TriCon terminált köti össze a rotterdami Cobelfrettel.
A vasúti szállítás Kínából Csehországba nemcsak olcsóbb, mint a tengeri szállítás, de megbízhatóbb is.
A belgiumi Zeebrugge és Gent kikötői, a hollandiai Terneuzen kikötője, valamint a lengyelországi Medyka bekapcsolódásával tovább nőhet a korridor versenyképessége.
A Hsziant a Párizs délkeleti részén fekvő valentoni terminállal összekötő szolgáltatás februártól irányonként már heti rendszerességgel közlekedik.