Malév-évforduló: szeles skanzenparti
Elég pontosan pályairányban fújt a szél, de nagyon; valljuk be őszintén, mindenki kutyául fázott, de ez keveseket rettentett csak el idő előtt a ferihegyi skanzenből. A társaság éppoly vegyes volt, mint a leállás utáni napokban a Malév-tüntetésen, de a hangulat nem volt annyira szomorú. Most nem is az összeomlás utáni sokk hozta ide az embereket, hanem inkább az egymással való találkozás öröme. Meg ugye hol is keressen máshol az emberfia manapság, pláne a légitársaság alapításának évfordulóján, Malév-gépet, mint a ferihegyi Emlékparkban. És itt most nemcsak Malév-gépeket, hanem Malév-társaságot is talált, ha nem is légitársaságot.
Nem mintha bárki is beletörődött volna a történtekbe. Vécsei Mihály, a Malért Egyesület vezetője a színpadnak is kíválóan megfelelő pushback tetejéről tartott nyitóbeszédében szintén sűrűn emlegette, hogy lesz még új magyar légitársaság, noha sokkal több konkrétumot nem tudott mondani annál, mint ami két hete az itt parkoló Tu–154-es belsejében a sajtótájékoztatón hangzott el. Vagyis vannak csoportok, amelyek készülnek, próbálkoznak. És van a Malért, az egyesület, amely nemcsak az újjáélesztéssel foglalkozik, hanem a hagyományápolással is. Ugyanakkor ahogy a régi malévosok beszélgettek a rövid megnyitó alatt egymást közt az esélyekről, mintha több lett volna a már nem dühös, de szkeptikusabb hang: ha eddig nem csinálták meg, most már nehezen jön össze.
Itt voltak természetesen sokan a Malév nagy figurái körül, persze megjelent a maga oszlopos termetével Soma kapitány, Somogyvári József, találkoztam Szabadfi Botonddal, Darida Tamással és másokkal is, ugyanakkor érdekes volt látni, hogy milyen sok volt a nézők között, akinek gyaníthatóan semmi más köze nem volt a repüléshez, mint hogy volt benne már része, feltehetően Malév-gépeken is. Valamennyi gép nyitva volt, és láttam nyugdíjas kapitányt, aki egykori balüléséből magyarázta a laikusoknak, milyen kapcsoló mire szolgált, miközben azt is elmesélte, hányezer órát töltött abban a balülésben. Egy másik egykori hajózó arról beszélt a 154-esben, hogy egy fiatalember hogy leszólta a hagyományos műszerekkel berendezett pilótafülkét, és persze elhangzott a Nagyvas esetében soly sokszor hallott, sóhajtásszerű mondat is: ez volt az igazi repülőgép. Mindenesetre láthatóan sokaknak nem is csak a gépek nyújtottak élményt, hanem hogy másfél méteres közelségben egy igazi hús-vér pilóta beszélt nekik arról, hogyan kellett ezt a gépet vezetni.
A hideg szél sokakat kergetett be a gépek belsejébe, de szinte mindenki kitódult, amikor megszólalt Malvinka, a gyönyörűen helyrehozott Il–14-es, pontosabban annak bal motorja. A tekintélyt parancsoló hang- és füstjelenséget követően a gépet restauráló csapat eddig sosem látott nagy közönségtől kapott vastapsot a produkcióért. Volt zene az egykori Malév-Kamarástól, volt táncbemutató, emlékfilmek vetítése és gulyás, no meg csokis süti – ehető Malév-felirattal. Időközönként áthúzott az örökre parkolóba került öreg masinák felett egy-egy leszálló a 31 bal pályára, emlékeztetvén arra, hogy azért a repülőélet nem állt meg Ferihegyen. Sokan megnézték, bár felirat híján kissé értetlenkedve, a tegnap felállított repülő emlékkövet. Jó hangulatú születésnapi parti kerekedett az egészből. És minden szkepszis ellenére akadt, aki úgy búcsúzott, hogy a következő összejövetelt már az új légitársaságnak kell megszerveznie.
