Dél-koreai komphajó: már temetik a halottakat

MTI/iho   ·   2014.04.20. 16:15
dkh140420_0
Megtartották az első temetéseket

Tizenegy, a dél-koreai kompbalesetben elhunyt diákot és egy tengerészt temettek el kedden a hozzátartozók, miközben további részletek derültek ki a baleset körülményeiről és újabb büntetőeljárások indultak az ügyben.

Anszan és Pjongtek városában nyolc, illetve három diákot temettek el, akiknek holttestét az első között emelték ki a múlt hét szerdán szerencsétlenül járt hajóból. Incsonban a legénység egyik 22 éves tagját helyezték örök nyugalomra, akit a dél-koreai médiában és az interneten hősként és mártírként méltattak, amiért a balesetet követően saját élete árán próbálta menteni a kompon utazó diákokat.

Kedden 113-ra nőtt a baleset megerősített halálos áldozatainak száma, miután a parti őrség búvárai újabb holttesteket hoztak felszínre. Hivatalosan még 189 embert keresnek, bár arra nincs remény, hogy közülük bárki is életben legyen.

Száz fölé emelkedett a halottak hivatalos száma

Száz fölé emelkedett a múlt heti dél-koreai kompbaleset halálos áldozatainak hivatalos száma az ázsiai ország parti őrségének keddi tájékoztatása szerint. Az eddig kiemelt holttestek száma 104. További 198 utast még keresnek, bár arra nincs remény, hogy közülük bárki is életben van. A kutatást az utóbbi időszakban a hajónak a harmadik fedélzetén lévő éttermére összpontosítják, ahol a feltételezések szerint sokan tartózkodtak a katasztrófa idején. A komp ötszintes volt. A mentésben több száz búvár dolgozik, ők azonban attól tartanak, hogy a holttestek az idő múltával a felismerhetetlenségig károsodnak a vízben. Még több idő elteltével, a tetemek felbomlanak odalent – mondták.

A dél-koreai elnök gyilkossághoz hasonlította a kapitány tettét

Hevesen bírálta hétfőn az elsüllyedt dél-koreai komp kapitányának és legénysége néhány tagjának viselkedését Pak Gun Hje, az ország elnöke, aki szerint a több száz utas és a hajó sorsára hagyása gyilkossággal ér fel. A koreai kormány tagjaival való találkozóján Pak ígéretet tett az ügy alapos kivizsgálására és a vétkesek teljes körű felelősségre vonására, ugyanakkor elismerte, hogy komoly gondok voltak a közvetlenül a katasztrófa után tett kormányzati intézkedésekkel.

A kapitány és a legénység néhány tagjának viselkedését „érthetetlennek és gyilkossághoz hasonlónak” nevezte Pak, és kijelentette, hogy azt nem lehet és nem is szabad eltűrni. A mentők közben újabb holttestet találtak, így a halálos áldozatok hivatalos száma helyi idő szerint hétfő délelőttre hatvannégyre emelkedett. Kétszáznegyven utast még mindig nem találnak.

 

Korábban írtuk:

Összeverekedtek a rendőrökkel a szerdai dél-koreai hajókatasztrófa áldozatainak a hozzátartozói, akik azon háborodtak fel, hogy a hatóságok szerintük tehetetlenkednek a még mindig eltűntként nyilvántartott 256 utas keresése során. Mintegy százan vágtak neki vasárnap reggel a Szöulba vezető útnak a Csindo szigetén, a mentés központi helyszínén összegyűlt, kétségbeesett rokonok közül, mert a fővárosban is ki akarták nyilvánítani az elégedetlenségüket, de a rendőrök útjukat állták a szárazföldre vezető hídon, és ekkor tört ki az összecsapás. Sérültekről nem érkezett hír.

Vajon van még reális esély arra, hogy túlélőket találjanak a hajóban? A képre kattintva galéria nyílik (fotók: bbc.co.uk)

A hozzátartozók szálláshelyét egyébként vasárnap felkereste Csung Hong Von miniszterelnök, és beszélt képviselőikkel. A mentők vasárnap reggelig tizenhárom újabb holttestet találtak meg a hajóban és hatot a roncs körül lebegve, így a halálos áldozatok hivatalos száma ötvenkettőre emelkedett. A katasztrófa okát még mindig nem tudták kideríteni, de egy feltevés szerint a komp túlságosan éles és gyors fordulót vett, és eközben felborult és elsüllyedt.

A búvároknak először szombaton sikerült a hajóbelsőhöz hozzáférniük, amikor három holttestet kiemeltek a komp víz alá merült kabinjaiból, miután betörték azok ablakait. Hangokat nem hallani a roncsból, a látási körülmények sokszor nagyon rosszak és többször félbe is kellett már szakítani a keresést az erős hullámzás miatt.

Közben a rendőrök letartóztatták a szerencsétlenül járt komphajó kapitányát és a legénység két tagját. A Li nevű, 68 éves kapitányt vétkes gondatlansággal és a tengeri jog megsértésével vádolják. A gyanú szerint Li egy tapasztalatlan tengerészre bízta a hajó irányítását, akit ráadásul magára is hagyott a hajóhídon, amikor pedig a hajó süllyedni kezdett, a kapitány a hatóságok feltételezése szerint még az utasok előtt elhagyta a komp fedélzetét. A hajó újonc harmadik tisztjét azzal vádolják, hogy kockázatos útvonalra vezette a hajót. Rajtuk kívül letartóztatták a komp egyik kormányosát is. Mokpo város bírósága azért rendelte el az őrizetbe vételt, mert fennáll a gyanú, hogy a férfi bizonyítékokat semmisíthet meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Városi vasút

InnoTrans 2024, első nap

iho/vasút   ·   2024.09.25. 12:00

Tizennegyedik alkalommal is megnyitotta kapuit a Berlin Messén a világ legnagyobb vasúti szakkiállítása és -vására. Hidrogénüzemű villamos, akkumulátoros motorvonat és tolatómozdony – a szeptember 24-ei eseményekből szemlézünk.