elektromos busz
Salgótarjánban mutatkozhat be a BYD elektromos busza?
A nógrádi megyeszékhely egyetlen elektromos autóbuszra és a hozzá szükséges töltőállomás létrehozására írt ki nyílt tendert.
Automata száguldás a reptérre: az Ericsson buszai a dugókra is figyelmeztetnek
A próbaüzembe helyezett önvezető reptéri buszok tizenegy utas szállítására alkalmasak, és 24 kilométer per órás sebességgel haladnak Stockholm közútjain.
Ez már nem a jövő: gyorstöltésű elektromos hibrid buszok
Egy másodpercnél is rövidebb idő alatt csatlakoztatja az elektromos buszt a töltőpontra az ABB egyik legújabb fejlesztése.
Ezerhétszázhetvenkét kilométer
Elkészült Komáromban az első két villanybusz
A kínai BYD április elején adta át a magyarországi gyárat. Évi négyszáz buszt terveznek építeni.
Villámtöltéssel járnak elektromos buszok Angliában
Az OppCharge „szakaszos járműtöltési” infrastruktúrának köszönhetően nyolc teljesen elektromos meghajtású Volvo busz a napi üzemidőben megszakítás nélkül tud közlekedni Harrogate-ben.
Brüsszellel vagy Brüsszel nélkül, 4. rész: gumikerekeken
Eljátszottunk a gondolattal, milyen közlekedési beruházások valósultak volna meg – vagy épp nem –, ha már korábban álljt parancsolunk az Uniónak. A gumikerekes szekció.
Alstom Aptis, a francia furabusz
Ez volt a budapesti buszközlekedés 2016-ban
BYD-beruházás Komáromban kormánytámogatással
A kínai BYD 6,2 milliárd forintból hozza létre első európai elektromos buszgyárát Komáromban, amelyhez a kormány 925 millió forint támogatást ad.
Érvénytelen a nyíregyházi elektromosbusz-tender
Az egyetlen jelentkező MABI-BUS Kft. ajánlatát a nyomott ár ellenére se fogadták el.
InnoTrans 2016: bemutatkozik a buszos ágazat
A nemzetközi autóbuszgyártók és beszállítóik először mutathatják meg magukat a világnak a szakvásáron. Fókuszban az elektromobilitás.
Az év busza 2017-ben
Elektromos buszok Komáromból?
A portfolio értesülése szerint a BYD összeszerelő üzemet építene a Duna partján.