buszközlekedés
909 millió 16 midibuszra
Határozott a kormány a Budai Várban közlekedő midibuszok beszerzéséről.
Ingyenes nosztalgiavillamos jár a debreceni 1-esen
Szombaton este hatkor indul először, majd vasárnap kétszer.
Már ön is fölszállhat a Modulóra!
És még bliccelni sem kell, sőt elsőajtózni sem!
Hatvan Kravtex a Dél-Dunántúlra
A Pannon Volán saját magának, valamint a Gemenc Volán és a Kapos Volán megbízásából hatvan helyközi szóló autóbuszt vásárol.
BKV: pozitív gazdálkodás
Az elfogadott üzleti terv keretei között gazdálkodtak. Hatékonyságnövelő intézkedéseinek köszönhetően évek óta pozitív az üzemi eredmény. Közlemény.
Gyönyörű lesz néhány pesti buszmegálló
Meg korszerű, ugyanis fővárosszerte folytatódnak a korábban elkezdett buszmegálló-felújítások.
Rába-futómű a BKV hibridbuszában
Még márciusban forgalomba áll a BKV üzemeltetésében a Rába Jármű Kft. saját fejlesztésű portál futóművével felszerelt hibridbusz.
Evopro-teszt a 16-oson
Egy elektromos és egy hibridbusszal érkezett a Várba az evopro. A cég a 16-os vonalon teszteli az előbbi járművét.
Módosít Debrecen is: buszjáratok járnak másképp
Eltelt annyi idő a 2-es villamos indulása óta, hogy hozzá lehessen nyúlni a menetrendhez. Most megtették.
Hol parkoltassunk 400 buszt? Stadion?
Nem, nem Magyarországon járunk, hanem Brazíliában. A Mané Garrincha de Brasilia Stadion parkolója hasznosul „másképpen”.
Tavaszi menetrendi változások Budapesten
Idénymenetrendet vezet be a BKK a kedvelt kiránduló-, pihenőhelyszíneket megközelítő vonalakon, valamint a hajójáratokon.
Közműépítés a Dugonics utcában, terelik a 125-öst
Több mint egy hónapon át módosított útvonalon közlekedik a járat.
Ombudsmanhoz fordultak a volánosok
Az Alapvető Jogok Biztosához fordult a Balaton Volán Alkalmazotti Szakszervezete és a Közlekedési Munkástanácsok Északnyugat-magyarországi Szövetsége a korkedvezményes nyugdíj ügyében.
Március 15-étől nem állnak meg a zárva tartó áruházaknál a BKK buszai
Kihagyják a járatok vasárnaponként a bevásárlóközpontokhoz tartozó megállókat.