Megkezdik a zugligeti 1061-es, illetve a 3414 pályaszámú UV villamos restaurálását
Jó két évig tart majd a munka, ami után szoborvillamosként lesz kiállítva a két kocsi a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban.
Jó két évig tart majd a munka, ami után szoborvillamosként lesz kiállítva a két kocsi a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban.
A hónap elején átadták a párizsi villamos körgyűrű újabb szakaszát. Ezzel a több, mint két évtizede kezdődött folyamatnak köszönhetően lassan körbeér a villamos a francia fővárosban, ám azt még bizonytalan, mikorra zárulhat be a harmincnégy kilométeres hurok.
Újabb járművel bővül a BKV nosztalgia flottája. Az 1531 pályaszámú villamos motorkocsi 1941-ben készült és 1984-ig közlekedett, megfordult a 44-es, a 65-ös, a 67-es és az 51-es vonalon is.
A karácsonyi fényvillamos szerelvénye egy pótkocsival is kiegészült, nosztalgikus hangulatot teremtve az éjszakában.
A német nagyvállalat és az Astra Vagoane Călători egy új, kiterjesztett érvényű, Budapesten megkötött szerződés keretében erősítette meg együttműködését.
A második éjszaka is ott voltunk a terheléspróbán, két újabb villamostípussal „nézték” meg a Szabadság hidat. Majd megjelent egy róka is.
Az éjszakai órákban a következő napokban lezárásra kell számítani, az összes budapesti villamostípussal elvégzik a próbaterheléseket a hídon.
Dióhéj: szomorú Szergej-sors, avagy hol Dombóvár állott, most kőhalom; a MÁV V46 sorozatú villamos mozdonyai, a Szöcskék; a világ legnagyobb számban megépített és forgalomba helyezett motorvonata, a Ganz-MÁVAG D1; Délkelet-ázsiai fejlődési pályák szigeti rónákon és esőerdőkben, őszinte kritika az A.C.M.E M63-asáról.
A Fővárosi Közgyűlés megszavazta a beruházás megvalósításához szükséges forrás elkülönítéséről szóló megállapodást, így várhatóan még az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.
A Budapesti Közlekedési Központ utasainak többsége saját bevallása szerint becsületesen utazik – derült ki a társaság friss felméréséből. Kilencvenegy százalék mindig jeggyel vagy bérlettel utazik a BKK járatain. De ki a maradék kilenc százalék?
A vártnál rosszabb műszaki állapot miatt szükséges összetett pluszmunkák és a kivitelezés során feltárt problémák miatt az utastér egy részén még nem közlekedhetnek az arra járók.
Március 23-ától vágányfelújítási munkálatok kezdődnek a Dugonics tér és a Szalámigyár megálló között. Pótlózni kell a szegedieknek.
Március 23-ától fogadja a látogatókat az egykori diszpécserközpontban, eddig elzárt területen létrehozott Metró Kiállítóterem, mely a budapesti metró relikviáit őrzi.
A fejlesztéssel csökkenhet az utazási idő, és Budafoktól akár Káposztásmegyerig is járhatnak majd a villamosok az Újbuda–Újpest-tengelyen.
A nemzeti ünnephez kapcsolódó programok miatt március 15-én, pénteken közúti korlátozásokra, és emiatt közösségi közlekedési változásokra kell készülni a belvárosban.