Elindult a BKV ünnepi fényflottája, már van fényhajó is!
Hét feldíszített és kivilágított járművel megkezdte ünnepi köreit a BKV fényflottája.
Hét feldíszített és kivilágított járművel megkezdte ünnepi köreit a BKV fényflottája.
Szórják a büntetéseket a nemrégiben kihelyezett új sebességmérő kamerák.
Az Európai Bizottság rábólintott a német nemzeti árufuvarozó vasúttársaságnak szánt, 1,9 milliárd euró értékű állami támogatási programra.
A december 15-étől életbe lépő, 2024–2025. évi belföldi közforgalmú vasúti menetrendben a jelenleg érvényeshez képest mindössze kisebb változások várhatók a GYSEV működési területén, valamint a Sopron–Budapest intercity-közlekedésben.
Megosztott első helyet hirdettek: Balogh Ágota, a Royal Sped Zrt. vezérigazgatója és Palicska Judit, a Waberer’s Network Kft. ügyvezetője vehették át a díjat, az Év Fiatal Női Logisztikusának járó díját pedig Zámbó Nikolett kapta a Waberer’s Csoporttól.
Az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb hazai vasúti balesete 1994. december 2-én következett be Szajol állomáson, harmincegy halálos áldozatot és ötvenhét sérültet követelt.
Kicsit hevesebben ver a pulzusa, ha meglát egy Gigantot? Szíve mélyén a honi vasút szürke eminenciása, a Szili a kedvence? Netán a régi idők FS E.550 Cinquantáját tartja nagyra? És ahogy mindannyian, méltán sorolja Kandó Kálmánt a vasútvillamosítás legnagyobbjai közé? Akkor Önnek is szól A nagy V.
Kitett magáért a Bobo Vasútmodellező Club – három napra belakták a Szent-Györgyi Albert Agórát.
Veszprém és térsége az Ikarus-rajongóknak igazi paradicsom még napjainkban is. A C56-osok és egy E95-ös a mai napig fix fordákat járnak.
A MÁV-csoport új vasúti menetrendjében kevés változással kell számolni – egyes mellékvonalakat leszámítva. A HÉV-vonalak menetrendje nem változik, a Volán-járatoknál viszont több módosítást is bevezetnek.
Ez az utolsó hazai helyszín, itt ér véget Magyarországon a V4 országok és a Vajdaság vasúti örökségeit bemutató tárlat.
Fényben ragyogó meglepetésekkel, világító füzérekkel díszített járművekkel készül az adventi ünnepekre.
A norvég nemzeti vasúttársaság eddig ötvenötöt rendelt az Alstom korszerű villamos szerelvényeiből.
Az amerikai vasúttársaság nyolc Stadler-szerelvényt üzemeltet Fort Worth környékén 2019 óta, az újakkal kapacitást növelhetnek.
Folytatódik a facebookos videókommunikáció: Hegyi Zsolt újabb videóban jelentette be, mi a helyzet a Keletivel.