VIP-repülések anno 1: légtérzár, reptérzár
Aki a repülésben dolgozik, biztosan találkozott már e három betűvel VIP… Very Idiotic Person. Oh, miket írok itt összevissza, Very Important Person, így helyes. Nagyon Fontos Személy… Ki lehet VIP? Vannak, akiknek ez a cím hivatalból jár (diplomaták és politikusok bizonyos szint felett, államfők, a Boeing vezérigazgatója), de meg is lehet vásárolni, bizonyos utazási formák kapcsán a kiszolgálás része a VIP-kényeztetés. Sokféle előnnyel jár, ha valaki VIP minősítéssel utazik, leginkább mentesül a légi utazás kellemetlenebb aspektusainak többségétől. A különleges figyelem persze különlegesen érdekes helyzeteket is teremt, ahogy látni fogjuk.
Nekünk a légiforgalmi irányításnál a leggyakoribb VIP-járat a kormánygépek valamelyike volt. Budapest–Moszkva, fedélzetén például Kádár Jánossal. Az a hír járta, hogy amikor ő utazott, a fedélzeten feltétlenül kellett kőbányai sörnek lennie, mert semmi mást nem ivott. Ismerve egyszerűségét, ez a hír teljesen hihető is volt.
A kormánygép repülése azt jelentette, hogy rövidebb-hosszabb ideig bezárták a repülőteret, sőt, a gép által használt légi útvonalat is! Persze ezen az elővigyázatossági intézkedésen jót mulattunk, hiszen a magányosan emelkedő kormánygép csak a magyar határig volt egyedül, mert a szomszéd országoknak eszük ágában sem volt légterüket lezárni, mert jött a magyar kormánygép. Inkább mérgelődtek, hiszen a határ onnansó oldalán ott várakoztak a budapesti érkezők és a kormánygépet nekik kellett átfűzni a nyüzsgő tömegen. Szóval, akik kitalálták ezt a légtérzárási butaságot, nem gondoltak arra, hogy ha egyáltalán lehet ilyesmiről beszélni, egy potenciálisan veszélyes helyzetet teremtettek: igaz, ez nem magyar területen volt, így már nem törődtek vele.
De az éberség még ennél is tovább terjedt. A kormánygép indulása előtt fél órával a harmadik emeleti bevezető irányításnál és a toronyban is megjelent egy-egy belügyes kolléga, hogy minket is védjen, mint mondták. Hogy kitől kellett minket védeni, nem volt teljesen világos, de sok vizet nem zavartak, és egyikük-másikuk még érdeklődött is a munkánk iránt, hát jót beszélgettünk. Lehet, hogy titokban értették az irányítás mibenlétét és ténylegesen azt felügyelték, hogy mi mit csinálunk, de erre sem derült fény soha. Azt viszont észrevettük, hogy az évek során e felügyelet komolysága lazult valamelyest. Még a hetvenes években történt, hogy a minket védő kolléga minden alkalommal karjára akasztott ballonkabáttal érkezett. Még akkor is, ha a kinti hőmérséklet már régen inkább egy vékony pólót indokolt volna. Sokat találgatták a bevezető irányítók, hogy mi célt szolgálhat a ballonkabát… Egyszer aztán amikor a ballonkabátos belépett a helyiségbe, az egyik srác elé állt és egyetlen sima mozdulattal a kabát alá nyúlt és leakasztotta a karjáról, valamiféle udvariassági formulákat mormolva, majd megfordult és a kabátot a sarokban unatkozó fogasra akasztotta. Ahogy a kabát meglendült és a fogas szárához ütődött, kemény, fémes hang jött belőle… A BM-es kicsit maflán állt ott, de aztán magához tért, és mintha mi sem történt volna, leült a radarirányító mögé és beszédbe elegyedett vele.
Mikor a kormánygép elhagyta a magyar légteret, felállt és ment volna a kabátért, de addigra ugyanaz a kolléga már hozta is… A fogason meg ott lógott a géppisztoly, ami persze mindvégig az oka volt a karon hozott ballonkabátnak! Az ügynek nem lett folytatása, de legközelebb már nem volt ballonkabát. (És géppisztoly? – a szerk.)
Hogy melyik ország hogyan kezeli ezeket a VIP-járatokat, persze különbözik, de a légiforgalmi irányítás mindig tud róluk. Ha más nem, a különleges hívójel felhívja rájuk a figyelmet. Air Force One az amerikai elnök gépe, Rainbow a brit királyi családot szállító gép. Általában azért legalább dupla elkülönítést alkalmaznak, de van olyan ország, ahol semmiféle különleges kezelés az elsőbbségen kívül nem jár nekik. Persze Kelet-Európában abban az időben egy-egy „nagy” VIP-járat hatalmas felhajtást jelentett. Például amikor Leonyid Brezsnyev jött Budapestre, három VIP repülőgépet kellett kezelnünk egyszerre. Igaz, mindenki más számára zárva volt nemcsak a repülőtér, de az egész magyar légtér is. Szigorúan titkos információ volt, hogy a két elsőnek leszálló gép közül melyiken van a pártfőtitkár, ez csak akkor derült ki, amikor begurultak. A harmadik gép nagy magasságban körözött, amíg csak a delegáció a földön el nem indult a szálláshelyre. Ez a gép volt a kommunikációs kapcsolat Moszkvával! Igen, akkor még nem voltak kommunikációs műholdak…
Persze volt fordított helyzet is. A nyugati kormányfőknek az a fura szokása volt, hogy különgép helyett valamelyik menetrendszerű járattal érkeztek Ferihegyre, ezzel teljesen összezavarva a magyar protokollosokat. A zavart csak növelte, hogy a normál utasforgalomban közlekedő pilóták általában nem voltak hozzászokva, hogy őmiattuk legyenek egész repülőterek vagy légi útvonalak lezárva…
A fogadó bizottság már útban volt a repülőtér felé és vagy negyed óra múlva a reptér is várakozó csendbe burkolódzott, pontosan, ahogyan a zárást közzétevő értesítés jelezte, hogy történni fog. A kormányváró protokollfőnöke viszont egyre idegesebb lett, mert a VIP-et hozó, amúgy Bécsből jövő menetrend szerinti járat késett. A kapott távirat szerint két perccel a zárás vége után volt várható az érkezése. Nem volt mit tenni, a zárást egy NOTAM közlemény szétküldésével 10 perccel meghosszabbították. Pár perc múlva újabb távirat érkezett, jelezve, hogy a VIP-gép most 5 perccel a zárás után érkezik majd…
Már majdnem ment ki a következő NOTAM, ami a zárást újabb 10 perccel meghosszabbította volna, amikor valakinek leesett a tantusz… Egy gyors telefon az illető légitársaság ferihegyi irodájával tisztázta, hogy a reptér valóban zárva van, kivéve annak az egy Bécsből jövő járatnak. Nekik nem kell az indulást késleltetni, hogy a zárás után érkezzenek!
A zárás miattuk van...