Via ferrata

Ha bezárt vasútvonal, akkor szerencsétlen esetben gaz, szemét és pusztulás, szerencsésebb esetben kerékpárút. Ha Észak-Olaszország és megszüntetett vasútvonal, akkor a Ciclovia Alpe-Adriára, azaz az egykori Pontebbana-vasútvonal Tarvisio és Carnia közötti szakaszán megépült világhíres kerékpárútra gondolunk. Ennek az ára az volt, hogy ma a vasúton utazók vagy ötven kilométer hosszan az alagút sötétjében tűnnek el, ahelyett, hogy a Fella-völgy sziklaszirtjeit nézegethetnék, ahogy azt korábban tehették.

Most azonban nem erről a már sokszor megénekelt infrastruktúra-látványosságról lesz szó, hanem ennek egy kis féregnyúlványáról. A Tarvisio felől érkező megszüntetett régi és az új vasútvonal nyomvonala Carnia állomásnál egyesül. De Carnia valaha elágazóállomás is volt, innen indult a Karni-Alpokot az eredeti tervek szerint kelet-nyugati irányban keresztülszelő, egyvágányú vonal, amelynek csak első szakasza épült meg, Tolmezzón át Villa Santináig. A húsz kilométer hosszú, befejezetlen vonal nem bizonyult különösebben életképesnek, a háború utáni közúti konjunktúra pedig végképp betette neki az ajtót. Tolmezzo és Udine között autóbuszok indultak, ezeknek árnyékában a vasúti személyszállítás 1958-ig vegetált, akkor megszüntették. Teherforgalom 1967-ig volt a vonalon, azóta pedig a buja növényzet az úr.

A Tolmezzóban járónak feltűnhetnek a városkában itt-ott előbukkanó vágányok, és az is, hogy feltűnően jó állapotú korlátok övezik a pályát. Mintha a váltókörték is frissen lennének mázolva, a töltésen pedig kaszálják a füvet. A rejtélyre akkor derül fény, amikor keleti irányban, a régi országúton, Amaro felé hagyjuk el a települést. Itt az országút párhuzamosan fut az egykori vasúttal, a hegyoldalban magasan a pálya fölé emelkedve. Egy patakhídnál letekintve lesz először látható, hogy a pálya bizony megvan, a két sínszál közötti mezőt térkővel burkolták.

Igen, szokásos utófelhasználás felhagyott vasútvonalak esetében a kerékpárútépítés, hiszen a kiegyensúlyozott hosszelvény és a kanyarulatok sugara kényelmes a kerékpárosok számára. Itt azonban nem ez történt, simán gyalogosjárda épült a nyomvonalon Tolmezzo és Amaro között – félútig. Egy vasúti átjáróban szakad vége a gyalogosok aranyéletének, eddig minden egyéb közlekedési eszköztől elszigetelten, töltéseken, bevágásokon és hidakon át sétálhatnak. A kerékpárosok sem panaszkodhatnak, a régi országút szinte teljesen forgalommentes, nem kell elirigyelniük a gyalogosoktól a térkövet. Amit – és éppen ez adja az építmény különlegességét – a pályát teljes egészében meghagyva, a sínszálakat, mint acélszegélyeket használva, a köztes mezőbe építettek be. Itt garantáltan nem fog a szegély kidőlni és a burkolat szétesni, megmarad örök időkig. Kerékpárútnak keskeny lenne az 1435 milliméter, gyalogosoknak viszont ideális.

Hogy az infrastruktúrának valahol a semmiben vége szakad, számunkra ismerős, egyébként pedig olaszos, az szűkebb térségben több helyen is lehet találkozni első osztályúan megépített, de se eleje, se vége kerékpárutakkal. Ha a járda valaha tovább épül Amaro felé, lesznek izgalmak is, egy alsópályás acélhídon és egy alagúton is át lehet majd sétálni. Ellenben, ha egyszer mégiscsak visszatérne ide a vasúti élet – akár a Tolmezzóban az egykori vasút mentén szép számban települt ipar kiszolgálására – a térkőburkolat a pályából kiemelhető és máris gurulhatnak a vaskerekek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!