Űrhajósnők nagy napjai

Tyereskova, Ride, Whitson: érdekesen esnek egybe az évfordulók, események. Fontos nők az asztronautikában, nemüktől függetlenül meghatározó figurák az űrkutatásban. Egyiküknek már csak az öröksége az, ami hat a mai világban, de az rendkívüli mód.

Hogy kövessük az időrendet: 1963 június 19-én közel egyidőben két szovjet űrhajó is földet ért. Az egyikben, a Vosztok-5-ben Valerij Bikovszkij ült, aki akkoriban komoly rekordnak számító csaknem ötnapos repülést hajtott végre, a figyelem azonban sokkal inkább fókuszált a Vosztok-6-ra, amely a világ első női űrhajósát hozta vissza a földre, két nap után. Egészen pontosan Valentyina Tyereskova nem az űrhajójával együtt landolt, hanem az akkori lehetséges eljárás szerint hat és fél kilométer magasan katapultált és saját ejtőernyővel érkezett, miközben a földi irányítás kommunikációs problémák miatt, amik részben az űrhajósnő kimerültségéből adódtak, a földi irányítás igazából nem tudta, rendben van-e a világelső hölgy.

Sok év elteltével derült ki, hogy Tyereskova, egyébként hasonlóan a második orosz űrhajóshoz, Tyitovhoz, rosszul bírta a súlytalanságot, de lelki értelemben is, mentális problémái voltak, olykor pánikba esett, persze a világ csak a rövid jelentéseket hallhatta: jól érzem magam... A földet éréskor megsérült az arca, „kalandjai” miatt a repülése inkább blokkolta egy jó időre a további női űrhajósok felküldését, mert a szovjet program vezetői féltek egy olyan kudarctól, amely a nagyközönség számára is nyilvánvalóvá válhat.

Talán a jobb felkészítés okozta, és persze maga az űrhajózás technikája is rengeteget változott, a lelki teher sem volt annyira nyomasztó, mindenesetre az első amerikai űrhajósnő jobban, sőt, kifejezetten jól bírta a súlytalanságot, igaz neki talán könnyebb is volt jól éreznie magát, mert nem egyedül repült, bezárva egy szűk kapszulába, mint Tyereskova. Sally Ride 32 évesen, 1983 június 18-án, tehát húsz évvel Tyereskova után kezdhetett bele a nagy utazásba. Fizikusként doktorált, mielőtt jelentkezett volna a NASA felhívására, és nyolcezer jelentkező közül őt is kiválasztották. Míg a szovjetek fontos presztízskérdésként kezelték a női űrhajós repülését, Ride elég keményen kellett, hogy legyőzze az előítéleteket az űrhivatalon belül, de kívül is, jellemző volt, hogy egy újságíró azt kérdezte tőle, sírdogált-e kicsit, ha a szimulátorban nem sikerült valami.

Ride mindkét shuttle-repülése sikeres volt, az első repülésekor műholdak pályára helyezésének volt a felelőse, és egy műhold befogásakor ő működtette a robotkart. A második útját is a Challenger fedélzetén teljesítette, szakértelmére és kiválóságára jellemző, hogy  aztán részt vett a Challenger, majd a Columbia katasztrófáját követő vizsgálatokban, az amerikai űrprogramok stratégiai tervezésével foglalkozott, végül, a NASA-ban eltöltött évek után egyetemi professzor lett, vezette a kaliforniai Űrkutatási Intézetet, illetve saját non-profit vállalkozását működtette, amelynek egyik célja a fiatalok érdeklődésének ébren tartása volt az űr, az űrrepülés iránt. 2012-ben rákban hunyt el.

Végül: ezekben a napokban vonult nyugdíjba a NASA legtapasztaltabb űrhajósa, Peggy Whitson, akit maga az űrhivatal vezetője méltatott és búcsúztatott. 1986-ban, egy évvel biokémikusi doktorátusa megszerzése után csatlakozott a houstoni Johnson űrközpont állományához, nem sokkal később már olyan fontos programok koordinátora lett, mint az amerikai orosz együttműködés, a Shuttle-repülések előkészítése a Mir űrállomásra.

1996-ban aztán maga is űrhajós lett, háromszor teljesített küldetést a Nemzetközi Űrállomáson, kétszer parancsnokként, ő az amerikai rekorder, összesen 665 napot töltött az űrben, és ebben, ugyancsak komoly idő, 60 óra és 21 perc telt űrsétákkal. Utolsó repülését tavaly szeptemberben 57 évesen fejezte be, miközben több felelős tisztséget töltött be az űrhivatalban, egy ideig az űrhajósok parancsnokaként.

* * *