Új belföldi Malév-buszjárat

iho/repülés   ·   2011.12.07. 11:24

A Malév december 8-tól újabb belföldi célállomással bővíti útvonalhálózatát. Debrecen, Pécs, Szeged és Miskolc után Győrbe is naponta többször közlekednek a légitársaság buszjáratai – hangzik a légitársaság közleménye. Az év elején bevezetett új szolgáltatás egyre ismertebb és népszerűbb az utazóközönség körében, így a Malév arra számít, hogy Győrből és vonzáskörzetéből is egyre többen választják majd a nemzeti légitársaságot. A szolgáltatás előnyeiről dr. Berényi János, a Malév Igazgatóságának elnöke és Borkai Zsolt, Győr polgármestere tájékoztatta a sajtó képviselőit a megyei jogú városban.

„A Malév új járata nem egyszerű transzferszolgáltatás, hiszen a légitársaság járatszámával van ellátva, ami garanciát jelent. Attól a pillanattól ugyanis, hogy az utasok felszállnak a buszra, már a légitársaság gondjaira bízhatják magukat. Nem kell aggódniuk a transzfer, a check-in és az egyéb repülőtéri teendők felől. Így idő, fáradság és pénz takarítható meg a belföldi járatnak köszönhetően” – mondta dr. Berényi János, a Malév Igazgatóságának elnöke.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere kiemelte: „A Malév új járatának köszönhetően Győr neve bekerült a globális jegyértékesítő rendszerekbe, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a világ csaknem minden országában lehet a városunkba szóló repülőjegyet vásárolni az utazási irodákban. Az új szolgáltatás tehát nem csupán a győriek számára kedvező, de nagyban megkönnyíti a külföldiek városunkba történő utazását is.”

A Malév minibuszjáratait igénybe vevő utasok mentesülhetnek a transzfer megszervezésétől, az esetleges szállás, valamint a parkolás költségétől. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkezve nem kell a jegykezelésre várniuk, hiszen a légitársaság már a földi járat során lehetővé teszi számukra a légi járatokra történő bejelentkezést (check-in), mindemellett frissítő és wifi áll az utasok rendelkezésére akár már az utazás kezdetétől. A közvetlenül a repülőtéri terminál elé történő érkezést követően pedig gyorsított utasbiztonsági ellenőrzéssel juthatnak be a SkyCourtba.

A Malév távolsági minibuszjáratok – melyeket az AirportShuttle-Minibusz üzemeltet – a Hotel Ibistől indulnak.

A Malév belföldi járataira az utazási irodáknál és a www.malev.hu honlapon lehet Malév-repülőjeggyel együtt kényelmesen és egyszerűen jegyet foglalni – olvasható a légitársaság közleményében.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.