Törékeny építmények - de minek?
A vasút hőskorát idézik a – főleg – budapesti elővárosi szakaszokon sok helyen meglévő acélszerkezetű gyalogosfelüljárók. Egy szigorúan szabályozott, a vasutat a környezetétől még hermetikusan elválasztó szemléletről beszélnek ezek az építmények. Legtöbbjükre évek óta nem lépcsőzött fel senki sem – néha, gyerekek, talán brahiból, hogy felülről is megnézhessék a pálya mellől már megcsodált vasúti járműveket.
Biztosan voltak idők, amikor sípolt a rendőr, vagy a semmiből ott termett egy vasútőr, ha valaki a vágányokon keresztülmászva próbált meg a vasút egyik oldaláról a másikra jutni, jóllehet ott magasodott felette az elválasztott szintű közlekedés aktuális vívmánya.
Nehéz ma már arányos gondolkodással belátni, hogy valaha így működött a vasút, amely ma a szabad átjárások, a ledöntött kerítések, a gyalogoslábak által fényesre járt, letúrt ágyazatok, a szabályozatlan gyalogosmozgások gyűjtőhelye. A vasút nem tett semmit a helyzet rendezéséért, az élet pedig tette, amit szokott: egyszerűsített, életszagú festékkel mázolta be a megalapozatlan tiltások és életszerűtlen szabályozások birodalmát. Miközben minden más területen a békés egymás mellett élés elvei érvényesülnek, miközben rájöttünk, hogy adott esetben nem a tiltás és az elválasztás, hanem az okos, tervezett együttműködés a célravezető, ezek a kétségkívül kecses, magasszintű mérnöki tudással megalkotott építmények továbbra is várnak a sorsukra, igénylik a fenntartást, akár téli hóeltakarításról, akár párévenkénti újramázolásról van szó.
Vannak helyszínek, ahol e hidak léte indokolt, sőt, kikerülhetetlen, de vannak teljességgel értelmetlen helyen lévő műtárgyak is, ahol újra kellene gondolni a szabályozást. Ha egyáltalán létezik szabályozás, nem csak egy száz éve elgondolt rendszert visz a saját tompa lendülete. Senki nem kérdőjelezi meg a szobi vasútállomáson átívelő gyaloghíd értelmét, úgyszintén nagyon szükséges és jó, hogy Rákosrendezőt a Rákos-patak vonalában ilyen hídon keresztezhetjük. Egyenesen fájó, hogy az Állatkert oldalában egy évtizede megszüntették az ottani felüljárót.
Viszont évtizedek óta nem járt gyalogos az alsógödi megállóban a szintbeni útátjáró mellett átívelő hídon és Dunakeszin, a gyártelepi megállótól délre, amúgy településszerkezetileg megfelelő helyen lévő – és nemrégiben alaposan felújított – felüljárót sem használja senki. Vannak ugyan próbálkozások, terelések, de a gyalogosok akarata rendszerint erősebb az újra és újra kifeszített drótkerítésnél. Kérdéses a Rákospalota-Újpest állomás felett átívelő építmény funkciója is, hiszen Rákospalota érintett lakosai szelíden és szinte balesetveszély nélkül járnak át a vágányokon a túloldali villamosmegállóba.
Eközben Istvántelken éppen hihetetlen dolog történik: a peronra vezető lépcsőkar járófelülete teljes egészében megújul. Az oka teljesen nem érthető, hiszen a meg felújítatlan, fából készült járófelületek anyagát szemrevételezve megállapítható, hogy bár látszik rajtuk az idő vasfogának a nyoma, biztonságosak, cserére még egyáltalán nem szorulnak rá. A kifüggesztett kis tájékoztató szöveg egyrészt mutatja, hogy a vállalt határidőből a – saccra – harminc lépcsőfok cseréje során jócskán kicsúsztak, másrészt gyermeki szabálykövetést, vagy inkább naivitást feltételeznek a peron másik vége felé elinduló, majd ott a felüljáróra felkapaszkodó utasról.
Valamitől ez az abszolút periférikus helyzetben lévő felüljáró most reflektorfénybe került, zúgtak a körfűrészek, loccsant a zománcfesték, lett újramázolt korlát és gyönyörűen újraszabott lépcsőfokok is mutatják az utat. A potenciális használó természetesen kulturáltan körülnéz és szintben átsétál a vágányokon. Ez szépen látszik is az ágyazaton.
Mégiscsak át kellene ezt gondolni! Igen, a vasúti pályatest egy erős cezúra, nehezen megkerülhető akadály a településeken. Vasútvonalaink – más európai országokkal ellentétben – csak ritkán haladnak magas- vagy mélyvezetésben, nálunk minden és mindenki egy szinten van, ez már nem is nagyon fog változni. A pályatest teljes elszigetelése, a keresztirányú átjárások teljes kirekesztése gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Ehhez az adottsághoz megfelelő, mindenki által elfogadott, jól működő rendszert kellene kitalálni. Erre már vannak példák, az esztergomi vonal állomásainak többségén a peronokat jól kitalált szintbeni keresztezéseket át éri el az utazó, jelentős balesetveszély nélkül. Tudjuk, hogy a 70-es vonal a maga gyors- és tehervonati többletforgalmával ezekhez nem hasonlítható, de erre mégsem egy működésképtelen rendszer csukott szemmel történő fenntartása a válasz. Ha a biztosított szintbeni közúti átjárók működnek, akkor ugyanezt a gyalogosok esetében miért nem alkalmazzuk?
A jelenlegi status quo fenntartása nyilvánvalóan mindenkinek a legkényelmesebb. Mindig jobb egy problémával nem foglalkozni, vagy meghaladott előírásokra, szabályozásokra mutogatni, mint a megváltozott körülményekhez új megoldásokat kitalálni.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!