Repülés'17: bizonytalanságok – 4. rész: űrbéli dolgok

Miért pont ezt a szférát ne érintenék az előre nehezen kiszámítható fejlemények – erre a legjobb példa a vasárnapra kitűzött, de aztán ennek a hétnek a szombatjára halasztott SpaceX-indítás, az első a tavalyi, több mint kellemetlen baleset után, amikor is magáncég  egy hordozórakétája felrobbant a kilövőpadon. A mostani startot, amelyet egyébként a vizsgálat lezártával az FAA is engedélyezett, épp ezért várják meglehetősen nagy izgalommal: a szeptember elsején történt robbanás oka a vizsgálat szerint a második fokozat hibás oxigéntartálya volt. Ami azt jelenti, nemcsak a rakéták start előtti feltöltésén kell változtatni, hanem a tartályok konstrukcióján is.

A most várt indítás során ugyan „csak” szintén egy műholdat kell pályára állítani, de a start sikere vagy pláne kudarca meghatározhatja az idei év egyik döntő programját is. A Falcon 9 ugyanis nemcsak a Dragon teherűrhajót kell, hogy a Nemzetközi Űrállomás felé indítsa, hanem idén már az emberi űrutazásokra tervezett Dragon 2 változatot is. Ráadásul a tartályok működése létfontosságú abból a szempontból is, hogy megfelelő biztonsággal vihesse a Falcon azt a plusz hajtóanyagot, amellyel az olcsó űrhajózás jegyében a rakéta nem visszahull, hanem irányítottan visszatér a Földre és ismét használható lesz egy következő repüléshez, igaz, ez speciel egyelőre csak az első fokozattal sikerült, és szeptemberben a második robbant...

Mindegy, a lényeg, hogy egyfelől január végén, a mostani sikeres start esetén ismét indítanak teherűrhajót a SpaceX emberei az ISS-re. De ami a jövő számára még fontosabb: kipróbálják a Falcon továbbfejlesztett, nagyobb teljesítményű Heavy-változatát, illetve az eredeti tervekhez képest egy év csúszással, de remélhetőleg repülni fog a hétszemélyes, embereket szállító Dragon is, igaz, egyelőre űrhajósok nélkül. Szintén kvázi üresen próbálják ki, de ugyancsak 2017-ben a másik űrhajót is, amely helyreállítaná az amerikaiak 2011 óta hiányzó képességét, hogy saját eszközzel tudjanak űrhajósokat küldeni, legalább alacsony földkörüli pályára. Erről a másik űrhajóról kevesebbet hallani, ez a Boeing CST-100 Starliner.

Mindeközben tovább zajlanak egy harmadik magáncég kísérletei: Jeff Bezos Blue Origin-rendszere, amelynek váratlanul sikeres tavalyi tesztjeiről is írtunk, már talán ebben az évben megpróbálkozik emberi utazással, igaz, hogy csak „fel-le üzemmódban”, vagyis ballisztikus pályán. Amint arról korábban beszámoltunk, a Virgin Galactic mini űrrepülőgépe, amely szintén nem földkörüli utazásokra készül, a 2014-es első példány katasztrófája után a jelek szerint visszazökkent a kísérleti kerékvágásba, és megtörténtek az új, biztonságosabb, részben áttervezett géppel az első sikló kísérletek, és 2017-ben beindítják majd repülés közben a rakétahajtóművet is. De az előrejelzések nem tartják valószínűnek, hogy még az idén a gép elérné az űr határának számító száz kilométeres magasságot, a berepülés most sokkal óvatosabban és megfontoltabb ütemben zajlik, mint az a sorozat, amely végül a szerencsétlenséghez vezetett.

Természetesen a NASA sem tétlenkedik, a legfontosabb idei várható kísérlete a szupernehéz (a Saturn-5 holdrakétához hasonló teljesítményű) Space Launch System próbája lesz, igaz, ennek az igazán fontos repülése is csak 2018-ban várható, amikor az új, már a bolygóközi utazásokra tervezett és egyszer magas pályáról sikeresen visszatért Orion űrhajó talán elindulhat, emberek nélkül ugyan, de a Hold felé.

A nagy kérdés, ami természetesen az élet és a gazdaság szinte minden területén izgatja a kedélyeket, az új elnök elképzelése, ha van neki ilyesmi, az űrprogramokkal kapcsolatban. Obama és a NASA közös koncepciója szerint most úgy zajlanak a dolgok, hogy a Nemzetközi Űrállomás kiszolgálását szerződéses alapon magáncégek végzik, az űrügynökség pedig foglalkozhat a bolygóközi repülés és kutatás nagyívű feladataival. Trump egyelőre űrügyekben nem nyilatkozott, vagyis hogy elképzeléseinek megfelel-e ez a típusú munkamegosztás: ha nem, és ha az állami csatornákon át belenyúl a koncepciókba, az elég nagy felfordulást jelent majd.

Kína emberes repülést idén nem tervez, viszont szintén lesz teherűrhajója, amelyet áprilisban indítanának a tavaly már „belakott”, nem túl nagy, de bővíthető első kínai űrállomásra. Egy másik, jövőbeli ambiciózus program előkészítéseként Kína idén szondát indítani a Holdra, sőt, onnan – sok-sok év elteltével – ismét egy adag holdkőzethez juthat az emberiség.

Az oroszoknál a bizonytalanság részben szintén egy sikertelen indításhoz kötődik: a Progressz teherűrhajó decemberi elvesztéséhez, egyelőre a vizsgálat nem zárult le, tehát nem tudni, mekkora lesz a hatása ennek a balesetnek, de az biztos, Moszkva az előzetes bejelentésnek megfelelően kezdi a maga módján visszafogni a saját jelenlétét az Űrállomáson, és a Szojuzok várhatóan idén három helyett csak két, egy külföldi (amerikai vagy európai) és csak egy orosz űrhajóssal indulnak az ISS felé személyzetcserére. Viszont az indításokat sűrítik, legalábbis a műholdas fellövéseket.

Nincs túl sok új hír az új orosz űrrepülőtér idei fejleményeiről, ahonnan eddig egyetlen start történt, és amely egyes megfogalmazások szerint februárra el is készül, feltehetően a beruházás első szakaszáról lehet szó. Viszont az is biztos, hogy Bajkonur használatáról 2016 utolsó napjaiban írt alá az orosz kormány Kazahsztánnal újabb szerződést, sőt, a kazah elnök látogatása alkalmával beruházásokról is megállapodtak.

Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes szerint a két ország egy nyolc évre szóló program keretében tovább fejleszti Bajkonurt, függetlenül attól, mi történik a Távol-Keleten, vagyis hogy miképp halad Vosztocsnij építése. Sőt, az orosz űrhajózás egyik vezető figurája, Andrej Jonyin szerint valójában sosem volt szó arról, hogy Voszotocsnij teljes egészében kiváltsa Bajkonurt. Az idén Bajkonurból tizenöt, Pleszetszkből hat és Vosztocsnijból két indítást terveznek.

* * *