Reménytelen?

Valljuk be, egy változóan felhős tájban sokkal jobban mutat a vonat, ha megsüti a nap. A kockázat ott van, ha a nap elé is felhő kerül, legrosszabb esetben meg csak a nap előtt van felhő. Ez utóbbi esetben a vonatunk sötét lesz, az ég meg teljesen kiég. A mostani szeles időben a gomolyfelhők gyorsan mozognak, egyszer csak megteremnek a semmiből, persze ugyanígy el is tűnhetnek. Ilyen időben nem lehet kiszámítani, hogy mire a fotóhelyhez ér a kiszemelt vonatunk, vajon süt-e majd a nap, vagy sem. Reménykedni lehet, ha sikerül, örülni, ha nem sikerül, vérmérséklettől függően... elgondolkodni, hogy mi lett volna ha 10 perccel korábban indul és nem kell megvárnia a keresztet és akkor talán jobb lett volna.

Kedden a szekszárdi kiszolgálómenetet néztem ki magamnak, átlagos négy vagon, de a 165-ös Szergej miatt azért a szokásosnál már kettővel izgalmasabb. Eggyel azért, mert a vágányzár miatt Sárbogárd felől érkeznek az üres vagonok Szekszárdra, és valamelyik dombóvári Szergej húzza a normális bátaszéki irány remot Dácsiája helyett. A fehérvári classic valahogy Sárbogárdra keveredett, igaz cserébe meg a 109-es anyagolt napokig Ercsiben. Mozdony-mozdony, a pályaszámok talán csak nekünk vasútbarátoknak izgalmasak.

A tehervonat meghozta a gomolyfelhőket is, ezek ráadásul elég hirtelen, nagy erővel támadtak. Amikor a vonat feltűnt a láthatáron (pár kilométerre a fotóhelytől), épp akkor állt össze több gomolyfelhő egy összefüggő naggyá a nap előtt. Teljesen biztos voltam benne, hogy a napsütéses képet buktam, már a fényképezőgép paramétereit is elkezdtem átállítani.