Pénteken egy vágányon már elvileg járnak a szerelvények a 100-ason Újfehértónál

iho/vasút   ·   2021.04.21. 20:15
02_ujfeherto_muszaki_mentes

Jelentősen megrongálódott a vasúti infrastruktúra a kedden történt balesetben.

A vasúti pálya, a felsővezeték és annak tartóoszlopai, az útátjáró és a balesetben érintett vasúti járművek komolyan megrongálódtak, a kár az első becslések szerint több tízmillió forint lehet. A vizsgálatok szerint az érintett kétvágányú pályaszakaszon óránkénti 120 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek a vonatok, de a balesetben érintett szerelvények egyike sem haladt ennyivel, a mozdonyvezetők és a vasutasok az utasításoknak megfelelően jártak el.

Az útátjárót biztosító fénysorompó a baleset idején jól működött, tehát tilos jelzést mutatott a közút felé.

(fotók: MTI/Balázs Attila)

A kisiklott szerelvény első kocsiját szerda délben daruval már beemelték a vasúti pályára, majd a nap folyamán az oldalára dőlt, a másik vágányt teljesen elzáró második kocsit is visszaemelik a sínekre, a cél az, hogy szerda éjszakáig végezzenek ezzel a munkafázissal. A szerelvény mozdonya, a 364-es Szili a traktorral történő ütközés után tizenhat méterre sodródott el a vágánytól és a vasúti töltés alján állt meg. Azt még nem tudják, hogyan emelik be a sínekre. Annyi biztos, hogy a földet ki kell termelni körülötte, akkor lehet megtervezni a visszaemelést, így akár egy-két hétig is tarthat a mozdony műszaki mentése.

A MÁV a jobb vágányt péntekre szeretné helyreállítani és péntek reggelre visszaadni a forgalomnak. A másik vágány helyreállítása a jövő hét végéig is eltarthat, mindkét vágányon ki kell cseréni a síneket és a betonaljakat, a leszakadt felsővezetéket, valamint elvégezni a vágányszabályozást.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közlekedésfejlesztés Vasút Kutatás-fejlesztés Közlekedéstervezés Nagyvasút

Stratégiai szövetség a jövő mérnökeiért: szorosabbra fűzi az együttműködést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a V-Híd Csoport

iho   ·   2025.01.10. 12:00

Cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.

Vasút Nagyvasút

Schengen csúszva a magyar–román vasúti határon

Tevan Imre   ·   2025.01.10. 09:00

Tényleg megint mindenki hülye a magyar vasút körül? Ezért várják ki továbbra is a vonatok Magyarország és Románia között azt az időt, ameddig tavalyig a határellenőrzés tartott? Annak ellenére, hogy január 1-jétől már nincs ellenőrzés. A körülmények ismeretében a válaszunk: nem. Hosszabb folyamatról van szó, a menetidő talán az év közepétől csökkenhet.