Nagy- és Kistapolcsány valamint Tapolcsány vára

Először azt akartam írni, hogy lám, van olyan ország, nem is messze, nem is fejlettebb minálunk, Szlovákia, ahol becsülik a vasútbarátokat, miközben a magyar vasútvállalatok magasról tesznek e rétegre. (Tisztelet a nagyon ritka kivételnek.) Szlovákiában például rendszeresen indítanak nosztalgiameneteket a bezárt vasútvonalakon (természetesen akkor, ha ez lehetséges), ahogy Csehországban is, amellyel ugye összesen 67 évig egy államot alkotott.

Logikus lenne azt gondolni, hogy az ezen rendezvényeken nyüzsgő nagyok és főleg a kicsik máshogy állnak a vasúthoz, mint olyanhoz, talán további életükben szívesebben utaznak rajta, jobban becsülik, esetleg kevésbé döntenek mondjuk egy-egy mellékvonal bezárásáról, ha döntési pozícióba kerülnek. A valóság azonban azt mutatja, hogy Szlovákiában nem kevésbé zárják be az úgynevezett kisforgalmú mellékvonalakat (különösen például a határátmeneteket), mint nálunk. Persze, ha nem zárnának be vasutakat, nem lehetne rajtuk sikeres nosztalgiameneteket szervezni, és ezzel a saját farkunkba haraptunk, mint az a bizonyos kígyó. Ennek ellenére mindig szívmelengető látni a vasutat, mint népünnepély színhelyét.

De hát többségében nem is a vasútbarátok (lagalábbis olyan értelemben, ahogy mi használjuk a szót) töltik meg a fűtőházakat és a történelmi szerelvényeket e jeles alkalmakon, hanem leginkább egyszerű civilek, környékbeli lakosok, és így talán még szebb a kép. De szép lenne, ha Magyarországon is széles néprétegek állnának így a vasúthoz! Szóval akkor ők mégiscsak vasútbarátok, olyan bizonytalan vagyok. (Vagy nem?)

A nagytapolcsányi (Topoľčany) fűtőház június 8-án és 9-én ünnepelt. Szombat délelőtt a fűtőházba lehetett látogatni, természetesen az állomásról már ide is nosztalgia-motorvonattal lehetett utazni. A gyerekeket különböző nyomtávokon hajtányozás, modellvasút és kofola, a felnőtteket kiállítás, öregecskedő rockbanda és sör (a városnak egyébként híres sörgyára is van) várta.

Délben indult a nosztalgiaszerelvény Radosnára (Radošina). Ez a falu légvonalban és közúton nincs messze Nagytapolcsánytól, annak járásához is tartozik, ám vasúton nagy kerülővel, Üzbégen (Zbehy) keresztül érhető el. Két M262-es motorkocsi (a 004-es és a 007-es, mai sorozatjelük 830, ČKD, Vagónka Tatra Studénka-Butovice) és a közéjük kötött 020-as (ex-Balm) kocsi csurig megtelt. A fővonalon gyorsan száguldtunk, az egykori 143-ason már komótosan, mindenhol megállva. A 104 éves vasút végpontján amolyan falunap is volt, a helyi sportpályán veteránmotorok találkoztak, a büfében gulyást és kolbászt árultak.

A szerelvény Radosna és Üzbég között lenyomott még egy kört, mielőtt visszaindult Nagytapolcsányba, ha jól gondolom ezt utólag iktatták a programba, mert annyian akartak a helyiek közül is felszállni, hogy legalább pár falunyit utazzanak.

Vasárnap Kistapolcsány (Topoľčianky) volt a cél. A város viszonylag messze van Nagytapolcsánytól, egy hegység mások oldalán, míg Tapolcsány várát az ellenkező irányban, Nagytapolcsánytól több falunyira északra találjuk. Tapolcsány egyébként van Kassa közelében és Magyarországon (Dédestapolcsány) is. Maga a szó a Tapolca névvel együtt a szláv toplicából ered, végső soron egyes magyarázatok szerint a hőforráshoz mások szerint a nyárfához van köze.

Ahogy a Felvidék sok részén, ezen a környeken is először a folyóvölgyeket követve dél-északi irányú vonalak épültek. A ma 140-esnek számozott, fővonalként működő Nyitra-völgyi vasút is csak Privigyéig (Prievidza) ért eredetileg, a 151-es szintén hosszú zsákvonalként épült Kistapolcsányig. A kelet-nyugati Sarlókajsza-Garamkovácsi (Lužianky-Kozárovce), azaz a 141-es ma már személyszállítási szolgáltatás nélküli része később csinált Aranyosmarótból (Zlaté Moravce) csomópontot, így az innen északra, Kistapolcsányig vezető pár kilométer jelentősége csökkent.

Menetrend szerinti vonatok rég nem járnak ide, így attrakció volt a június 9-i menet. Voltak olyan magyar vasútbarátok, akik csak emiatt érkeztek Budapestről, persze nekem új volt a Sarlókajsza és Aranyosmarót közötti rész is.