Megjött a „gamechanger”, az első Ryanair MAX

iho/repülés   ·   2021.06.17. 12:00
Clipboard01cr

Két év késés, most tizenkettő érkezik. Ugyanazzal a törzshosszal több utas, plusz ajtók a szárny mögötti szekcióban.

Helyi idő szerint szerda este hat után Dublinban landolt egy Ryanair-gép, amiben nem lenne semmi különös, de ez a vadonatúj példány egyenesen Seattle Boeing Fieldről érkezett, 7298 kilométert tett meg és kilenc óra négy percnyi repülés után szállt le, és már nagyon várták...

Megérkezett tehát az első 737 MAX, amit a légitársaság 2014-ben rendelt meg, akkor még száz példányban. A késés tetemes volt: a típus letiltása miatt több, mint két év, de megérte, a gép egy olyan speciális alváltozata a MAX-nak, amit kifejezetten az ír diszkont elképzelései szerint alakított ki a gyártó.

Talán még sokan emlékeznek rá, amikor – még amikor a MAX-ok a földön várakoztak, feltűnt a típusjelzés, a 737-8-200, sokan mondogatták, hogy ez a Ryanair trükkje, hogy az utasok elől elfedje az akkor még megbélyegzettnek számító típust. Valójában, amint portálunk is hírt adott róla az első rendeléskor, arról van szó, hogy – a kapacitás növelése jegyében – ennek a gépnek a lehetséges ülésszáma a szokásos 8-ashoz képest tizeneggyel több, így közelíti el a 200-as számot, egészen pontosan a mostani információk szerint 197.

A fantáziarajzon jól látható a plusz ajtó a szárny mögött

Vagyis ugyanazzal a gépnagysággal, törzshosszúsággal és hajtóművekkel több utast képes szállítani, természetesen egyosztályos elrendezésben. A gép fizikai paraméterei annyit változnak, hogy lesz egy-egy plusz ajtó a törzs hátsó szekciójában, tekintettel a több utasra. Belül a hátsó konyha kiemelésével és az elülső szekció átrendezésével lett hely plusz üléseknek.

Michael O’Leary már akkor a „gamechanger” jelzővel illette a 200-ast, vagyis olyan típusként jellemezte, amely a kategóriájában új normákat vezet be, a gyártó szerint a Ryanairnél repülő 737-800-asokhoz képest húsz százalékkal alacsonyabb üzemeltetési költségekkel, nyilván egy utasra számítva. Erről O'Leary árult el konkrét adatot, eszerint egy gép egy évi üzeme a plusz ülésekkel egymillió eurónyi plusz bevételt jelent.

Miközben sokan a MAX halálát jósolták az elmúlt években, a ryanair fokozatosan növelte a típus iráni igényeit, egészen tavaly decemberig, amikor plusz hetvenöt géppel a teljes rendelésállomány már 210-re nőtt. A mostani nyári főszezonra a Boeing tizenkét gépet ad át, ezek közül hat a Ryanair, hat a máltai leányvállalat, a Malta Air színeiben repül. Jövő nyárig további ötven gépet vesznek át.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek