Lezárult a tesztidőszak, a BKK megfogalmazta szakmai javaslatát a Lánchíd végleges forgalmi rendjére

MTI/BKK/iho   ·   2023.05.02. 16:00
Lánchíd

Összefoglalva: gyorsabban és sűrűbben közlekedő buszok, hálózatbővítés, kevesebb szén-dioxid, sőt, városszerte kevesebb torlódás. 

Hamarosan véget ér a Lánchíd felújítása, a megnyitás előtt a budapestiek dönthetnek a híd végleges forgalmi rendjéről. Az elmúlt hónapokban ugyanis csak a közösségi közlekedés autóbuszai, a taxik, motorok, kerékpárok, rollerek, illetve a megkülönböztető jelzéssel ellátott járművek közlekedhettek a Lánchídon. A gyalogosok mindenképpen birtokba vehetik a hidat a megnyitás után, a személyautók azonban elképzelhető, hogy továbbra sem használhatják – legalábbis, ha a BKK közlekedési szakembereinek vizsgálati eredményeit is figyelembe veszik a budapestiek a döntés meghozatalakor.

TESZT Tavaly decemberben, a Lánchíd részleges megnyitásakor esélyt kapott egy Pestet és Budát összekötő közösségi közlekedési korridor tesztelése. A tesztidőszak eredményei alapján a felújított Lánchídon sűrűbb, gyorsabb és kiszámíthatóbb az autóbuszközlekedés, csökken a szén-dioxid-kibocsátás, a hídon közlekedő buszok másfélszer annyi embert tudnak elszállítani, mint korábban. A Lánchíd új forgalmi rendjének véglegesítésével a híd környezete is lehetőséget kap a zöldítésre, megújításra.

Lezárása nem okozott dugókat, sőt, ebben az időszakban csökkentek a torlódások Budapesten, és csökkent a többi budapesti híd összesített autóforgalma is.

GYORSABB BUSZOK A BKK tanulmánya szerint a tesztidőszak idején gyorsabb, kiszámíthatóbb lett a közösségi közlekedés; 2021-ig két buszjárat, a 16-os és a 105-ös közlekedett a Lánchídon át. A híd csúcsidőben folyamatosan torlódott, a legforgalmasabb időszakokban egy irányba óránként 1080 fő tudott átkelni közösségi közlekedéssel. A dugók miatt kiszámíthatatlan volt a buszok menetideje. A 2022 decembere óta tartó ideiglenes forgalmi rendnek köszönhetően a buszjáratok pontosabban, rövidebb menetidővel, azaz sokkal kiszámíthatóbban közlekednek. A 16-os és a 105-ös busz menettartama percekkel rövidült, megszűntek a torlódásokból fakadó késések. A 105-ös busz menettartama az Apor Vilmos tér felé hat perccel lett rövidebb.

Csúcsidőben óránként 1640-en tudnak a műtárgyon átkelni közösségi közlekedéssel. A korábbi 21 helyett most már óránként 27 busz halad át a Lánchídon csúcsidőben. 

ZÖLDEBB TEREK Az új forgalmi rendnek köszönhetően zöld és gyalogosbarát tereket lehet kialakítani a híd két oldalán.

A 2022 decembere óta tartó ideiglenes forgalmi rend önmagában és városi szinten is csökkentette a károsanyag-kibocsátást. A Lánchídon 2019 és 2023 között napi 19 600 járművel csökkent átlagosan a forgalom. Ez a híd környezetében 0,9 tonna/nap szén-dioxid-kibocsátás csökkenést eredményezett. A Lánchíd szerepének megváltozása miatt teljes városi szinten is csökkent a forgalom: összesen 24 ezer kilométerrel kevesebbet tesznek meg személygépjárművel a városlakók, ami összesen napi 29,6 tonnával csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást.

Ennek a forgalmi rendnek a véglegesítésével folytatódhatna az a komplex köztérmegújítási folyamat, amely fokozatosan teszi gyalogosbaráttá és zölddé Budapest történelmi belvárosát a Városligettől a budai Várig.

JOBB KAPCSOLATOK A hídon közlekedő buszok másfélszer annyi embert képesek elszállítani, mint korábban. A folyamatosan az igényekhez szabott buszhálózat új, fenntartható és kiszámítható kapcsolatokat nyitott a budai hegyvidék, valamint a belváros és Angyalföld között. Amíg korábban csak a 16-os és a 105-ös járatok közlekedtek itt, a felújítást követően, a 16-os, a 216-os, a 105-ös, a 178-as, május 1-től pedig a 210-es járat is elindult. Ennek köszönhetően 1080-ról 1640-re, azaz több mint ötven százalékkal nőtt az egy irányba menő csúcsórai kapacitás.

A zavartalan és bővülő közösségi közlekedésnek köszönhetően a tesztidőszak során folyamatosan emelkedett a Lánchídon a közösségi közlekedést választók száma, felülmúlva a pandémiát megelőző időszak adatait. Míg 2019-ben, a pandémia előtt átlagosan naponta 14 340-en haladtak át a hídon közösségi közlekedéssel, 2023 áprilisában ugyanez a szám már 16 240 volt. Ez az adat annak a ténynek a fényében kiemelkedő, hogy a pandémia óta a közösségi közlekedés utasai folyamatosan térnek csak vissza, a bázisnak tekintett 2019-hez képest, jelenleg 80-85 százalék az arányuk. A Lánchíd decemberi megnyitása óta a közösségi közlekedés utasszáma 41 százalékkal emelkedett, az újonnan induló járatokkal várhatóan pedig még többen fogják választani a közöségi közlekedést a Lánchídon át.

A Lánchíd az elmúlt néhány hónapban fontos és kihasznált kerékpárhálózati elemmé vált. A felújítás előtt nem volt lehetőség biztonságos kerékpározásra a hídon: csak az útpályán lehetett haladni, osztozva a napi 25 ezer gépjárművel. Ezért sokan szabálytalanul, a szűk járdán kerékpároztak, nagy kerülőutakkal: a Lánchíd közelében lévő Duna-hidak közül csak a Margit híd északi járdáján van kijelölt kerékpárút. A Lánchíd kerékpáros forgalma a decemberi tesztidőszak elindulása óta (a téli időjárás ellenére) folyamatosan növekszik. A forgalmi adatok alapján a Lánchídon a kerékpáros forgalom már a tesztidőszak alatt meghaladta a Hungária körúton és a Március 15. téren mért forgalmat, és nem sokkal maradt el a jelentős kerékpáros forgalmat bonyolító Jászai Mari tértől és Árpád hídtól. 

KEVESEBB DUGÓ Mind a budapesti hidak összesített közúti forgalma, mind a torlódások mértéke összességében csökkent a Lánchíd lezárása óta. A Lánchíd közúti forgalma a budapesti Duna-hidak között már a felújítás előtt is az egyik legalacsonyabb volt: hat százalék.

A lánchídi torlódásokat nem a személygépjármű-forgalom jelentős aránya okozta, hanem a híd és a kapcsolódó úthálózat fizikai adottságai. 2019 őszéhez viszonyítva a Lánchíd lezárása alatti időszakban a fővárosi hidak átlagos munkanapi közúti forgalma öt százalékkal, azaz több mint 19 ezer közúti járműáthaladással csökkent.

A tesztidőszak idején a budapesti főbb Duna-hidak közúti forgalma tovább csökkent, a Lánchíd lezárása előtti adatokhoz képest több mint 40 ezer közúti járműáthaladással, a Lánchíd lezárásának időszakához képest pedig több mint 21 ezer jármű keresztezéssel. A Waze adatai alapján a közúti forgalom torlódási mutatói a belvárosi kerületekre nézve összességében hat százalékkal csökkentek. Mindez hozzávetőlegesen átlag fél perc nyereséget jelent utazásonként.

A fenti eredmények ismeretében a BKK javaslata a tesztidőszak forgalmi rendjének megtartása a Lánchíd teljeskörű felújítását és átadását követő időszakra is. 

A BKK aloldalán megtalálható társaság jelentést az oldal alján, PDF-ként lehet letölteni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Eldőlt, ki készítheti el a dél-pesti villamosfejlesztések tanulmánytervét a BKK-nak

BKK/iho   ·   2024.11.28. 17:20

Újabb szakaszába lép a dél-pesti villamoshálózat fejlesztésének tervezése. A Budapesti Közlekedési Központ kihirdette, ki készítheti el a térség közlekedésfejlesztési projektjeit előkészítő, illetve megalapozó tanulmánytervet, amelynek célja, hogy műszaki és forgalmi szempontból megvizsgálja a Dél-Pesten tervezett fejlesztéseket – kiemelten a 3-as villamosvonal Pesterzsébetig tervezett meghosszabbítását, valamint a 42-es villamos vonalának lehetséges fejlesztését, meghosszabbítását –, és ezek egymásra gyakorolt hatását.

Vasút Városi vasút

Életnagyságú Lego-villamos Budapesten!

iho/vasút   ·   2024.11.21. 08:30

Bár a színes kockákból épült Lego Vilin nem lehet utazni, vidám megjelenésével rendkívüli látványt nyújt. A világszinten is egyedülállónak számító építményt a Deák Ferenc téren lehet megcsodálni az adventi időszakban.