Lekicsinyített valóság

Ami a húsz, huszonöt évvel előtte született fiúgyerekek legtöbbjének a majdnem elérhetetlen álmok közé tartozott, mert többnyire kapni sem igen lehetett, vagy, ha mégis, kevés szülő tudta megfizetni, azt Börcs Laci már óvodás korában megtalálta a karácsonyfa alatt. Nem mintha a hentesként dolgozó apukát meg az óvónő anyukát felvetette volna a pénz, de hetvenes évek közepén már tömegesen és megfizethető áron hozták be az akkori Kelet-Németországból az 1:120 arányban lekicsinyített, úgynevezett TT modellvasutakat. E sorok írója néhány évvel korábban még a szomszéd fiúhoz kéredzkedett át játszani, aki inkább csak nézni, mint megfogni engedte azt a sínen szaladó csodát, otthon pedig be kellett érnie a tologatós mozdonnyal, amihez képest óriási fejlődést jelentett, amikor egy felhúzható lokomotívval lepték meg a születésnapjára.
– A terepasztalom egy deszkalapra szögezett sínekből összeszerelt körpálya volt, azon futott a néhány személykocsiból és tehervagonból álló szerelvény – idézi a régi időket Börcs László, aki ma a QuaBLA Modell cégtulajdonosa. – Nem is nagyon tudott lázba hozni. Még akkor sem, amikor évekkel később megvették nekem a jóval nagyobb, 1:87 méretarányú H0 modellvasutat. És amikor megkaptam az első legómat, végképp nem érdekelt többé a villanyvonat. Sutba vágtam, úgy, ahogy volt, attól kezdve folyton csak legózni akartam.

Börcs Laci kétéves volt, amikor a család feladta budapesti otthonát, és Tatabányára költözött. Édesapja a Kodály Köröndnél lévő hentesüzletet hagyta ott a bányászvárosban kínált üzletvezetői állásért. A gyorsan fejlődő, jómódú város maga volt az ígéret földje. Hogy ebből mi maradt, azt inkább ne részletezzük. Viszont Laci abban az időben jegyezte el magát a vasúttal. Mármint a naggyal, az igazival. Az általános iskola befejezése után, 1988-ban az almásfüzitői állomáson működő vasutas iskolába iratkozott be.
– A mai napig ugyanazon az állomáson dolgozom – mondja. – Tatabányáról tizenöt perc alatt ér át Almásfüzitőre a vonat. A lakásomtól összesen húsz perc alatt bent vagyok a munkahelyemen. Azt hiszem, a fővárosiak közül sokan örülnének, ha csak ennyit kellene munkába járás miatt buszozniuk, vagy villamosozniuk.

Két évtized alatt a legkülönbözőbb beosztásokban dolgozott. Volt váltókezelő, volt vonatfelvevő, aki a rendezőpályaudvaron a kocsik pályaszámát diktálja be, aztán raktárnok, aki nem tévesztendő össze a raktárossal, mert az ő dolga a teherkocsik plombálása, a fuvarokmányok kiállítása, és a bárcák elhelyezése a kocsik oldalán lévő rács mögött. Egy évig katona is volt, utána pedig elvégezte a MÁV segédtiszti tanfolyamát, és árupénztáros lett.
– Ma is az vagyok, csak ezt most elszámolási előadónak nevezik – magyarázza. – A fuvarok lebonyolítása és a fuvardíjak beszedése a dolgom. De már nem a MÁV színeiben, mert azt szétszedték. Jelenleg Rail Cargo Hungaria a cég neve. Osztrák tulajdonban van.
– Osztrák fizetéssel?
– Mi is azt reméltük…
Ezzel együtt szívvel-lélekkel vasutas lett. Ezt a pályát nem is adná fel semmi pénzért. De vajon hogyan talált vissza az egykor unalmasnak talált modellekhez? Azt meséli, hogy a Váci utcában, egy modellboltban látott meg egy M41-est, egy Csörgőt, ami nagyon megtetszett neki.
– Megvettem, hazavittem, és betettem a vitrinbe. Aztán érkezett melléje egy hozzá való személykocsi is. Azt is a vitrinbe tettem. És ahogy nézegettem, forgattam, észrevettem, hogy rosszul feliratozták. Az egyik felét dohányzónak, a másikat nemdohányzónak jelölték, ami szokásos volt akkoriban. De ha a vagont megfordították, a felirat szerint helyet cserélt volna két szakasz, ami képtelenség. Ezt vasutasként nem hagyhattam annyiban. Átfestettem a vagont, új piktogramokat helyeztem el rajta, és lett egy hibátlan modellem.

Ez volt a kezdet. Aztán vett egy tartálykocsimodellt, osztrák színekben. Ezt átfestette magyarra, készített rá feliratokat, pontosan olyanokat, amilyenek a nagyvasúton láthatók. Bevitte egy modellboltba: érdekelné-e őket? Érdekelte, megvásárolták, és mindjárt vevőre is talált.
– Ez volt az – mutatja most Börcs László. – Látja, itt van rajta a sorszáma is, a 01-es. Mert minden darabot sorszámozunk. Ez úgy került vissza hozzám, hogy az évek során baráti kapcsolatba kerültünk az egykori vevővel, aki emlékül visszaajándékozta nekem.

Hogy hány modell készült azóta, azt maga sem tudja megmondani. A gyár – az ügyfelek is csak így nevezik – egy tatabányai másfél szobás lakásban működik. Az első pillantásra semmi különös nem tűnik fel, csak amikor kinyitjuk a beépített konyhaszekrény alsó felét, ahol az ember a lábasokat és fazekakat keresné, akkor derül ki, hogy a helyet egy, a festéshez szükséges kompresszor foglalja el, ennek megfelelően a szekrényajtó is hangszigetelt. Ha jobban körülnézünk, találunk itt fúrógépet meg marógépet is. A nagyszobában igazi csúcstechnika, az úgynevezett tamponnyomó, amellyel a bolhányi feliratokat helyezik fel a vagonok oldalára, tizedmilliméternyi pontosan. Mert ez a lényeg. Börcs László cége kizárólag a magyar vasúton használatos kocsik kicsinyített mását készíti el, de azokon mindennek hajszálra meg kell egyeznie a naggyal. A kocsik méretarányaitól és színén át az ablakok számáig és azok elhelyezkedésén át egészen a feliratokig. A cég neve is önmagáért beszél: a qua a minőségre (quality) utal, a BLA pedig az alkotók nevére (Börcs László, Lénárt Péter mozdonyvezető és Aszódi László, az azóta már elhunyt mesterük).

Ha a modellekből csak egy-egy példány készülne, soha nem térülne meg a drága technika. Ezért általában tízes vagy legfeljebb húszas sorozatokat gyártanak, de ezeknek az árát is leginkább a céges megrendelők tudják megfizetni: a nemzetközi kiállításokra és vásárokra manapság már nem az óriási járműveket, hanem azok élethű modelljeit viszik ki bemutatni. A sokezres sorozatokat előállító iparral nem tudnak, és nem is akarnak árban versenyezni.

De a QuaBLA-modelleknek rangja van. Amikor Dunakeszin elkészült a kanadai Bombardier harmadik generációs intercity-kocsijának prototípusa, annak a H0-ás modelljét a királynőt helyettesítő kanadai főkormányzó asszony kapta meg. Előbb, mint ahogy az adott IC-kocsi forgalomba állt.

Flanek Tibor