Légi próbapad: újjászülethet egy Qantas Jumbo

A Sydney-Los Angeles járat lerepülése után a VH-OJU lajstromjelű, Lord Howe Island nevű repülőgépet nem a szokásos visszaútra készítették fel, a Boeing 747-es északra repült tovább, Moses Lake repülőterére. Ezzel az óriásgép, mint utasszállító, befejezte pályafutását, de a szokásos eljárás helyett, vagyis hogy valamely sivatagi őrzőbe kerüljön, netán múzeumi darab vagy vendéglátóhely legyen belőle, két éves átalakításnak néz elébe.

A most száz éves Qantas a terveknek megfelelően fokozatosan vonja ki a szolgálatból a Jumbóit, amelyek, túlzás nélkül, évtizedekre meghatározói voltak az ausztrál társaság nagyhatótávolságú hálózatának, hiszen a Qantas az ikonikus típus valamennyi verzióját repültette. Azonban a feladatokat egyfelől az Airbus kétszintes óriásai, az A380-asok vették át, másrészt a „vékonyabb”, de még hosszabb járatokon a Dreamlinerek, a 787-esek. Az OJU búcsúja után a társaságnak már csak hat B-747-400-asa repül, de egy éven belül az utolsó is nyugdíjba kerül.

A kisorolt példány eddigi 19 éve alatt 92 ezer órát töltött a levegőben, az általa szállított utasok száma több, mint két és félmillió, a berepült távolság 70 millió kilométernél is több volt. A mostani búcsút az teszi érdekessé, hogy a Jumbo hajtóművek tesztelésének eszközeként repül majd tovább a Rolls-Royce színeiben, a 364 ülés helyét mérőállások, berendezések sokasága foglalja el, a gép megvásárlása és átépítése 70 millió dollárba kerül.

Portálunk is többször beszámolt arról, hogy a nagy hajtóműgyártók kivétel nélkül használnak ugyancsak nagy repülőgépeket, amelyek új konstrukcióik ellenőrzésére, vizsgálatára szolgálnak, repülés közben. A General Electric például az akkor legidősebb, szolgálatban álló 747-esét búcsúztatta 2017-ben, egy még a legelső 100-as sorozatból származó példányt, hogy egy sokkal fiatalabb, korábban a Japan Airlines flottájához tartozó 400-assal váltsa fel a repülő próbapad szerepkörében. Ugyancsak egzotikus madarat használt ugyanerre a feladatra a konkurens Pratt & Whitney, egy kis példányszámban gyártott, rövid törzsű 747 SP-t.

A Qantas 747-ese tehát a Rolls-Royce hajtóműveinek lesz a légi próbapadja, a gyártó egy másik 747-est, egy 200-ast is használ erre a célra. A mostani berepülési periódus és ezzel az újonnan beálló gép a brit cég friss konstrukciójának a paramétereit vizsgálja, az eddig használt 747-es már tett próbarepüléseket az RR UltraFan változtatható állásszögű, több mint három és félméteres átmérőjű fokozatának bevizsgálására. A „Lord Howe Island” egyébként a Qantas 747-esei közül az utolsó, amely Rolls-Royce hajtóművekkel repült, nyilván ez is fontos tényezője volt a kiválasztásának. A gépet a cég legalább tizenöt évig tervezi üzemeltetni.

Nyilván az sem véletlen, hogy a hajtóműgyártók ragaszkodnak a Jumbókhoz, ha a légitesztekről van szó. A 747-es valamennyi magasság- és sebességtartományban repültethető, ami egy új hajtómű számára előfordulhat a szolgálata során. A rendszerint baloldalt belülre szerelt új hajtómű a legnagyobb, akár négyméteres fan-átmérő esetén is elég magasra kerül, hogy biztonságos távolságban legyen a burkolat alsó része a betontól.

Ha netán a friss konstrukció nem működik megfelelően, le kell állítani, akkor az eleve négyhajtóműves elrendezés sokkal nagyobb biztonságot jelent, másféleképp a szokásosnál nagyobb méret fokozott légellenállása, más tesztek esetén nagyobb tolóereje is könnyebben kompenzálható a másik három „normál” hajtómű megfelelő működtetésével. A Jumbo elég nagy, hogy a rengeteg szimulációt és mérést elvégezzék, merthogy nemcsak magának a hajtóműnek a paramétereit kell bevizsgálni, hanem a hajtómű hatását a gépek elektromos és hidraulikus rendszereire, és persze kamerák sokaságát kell elhelyezni ahhoz, hogy teljes képet alkossanak az újdonság működéséről.