Kukoricabombázó: szupergép a szántóföldön
Egy különleges történet és egy különleges videó az AVweb friss hírleveléből, avagy a Delta Nyíl kalandja a kukoricaföldön.
Laposdugóból szép önálló leszállásAz F–106-os elfogóvadász az ötvenes évek végének, hatvanas évek elejének egyik csúcstípusa volt. Arra építették, hogy Amerikát védelmezze a szovjet bombázók ellenében. Képes volt igen nagy magasságban (57 ezer láb) folyamatosan tartani a majd kétszeres hangsebességet, de Mach 2,3-del állított fel sebességi világrekordot a kategóriájában. A rekordpilóta Joseph Rogers szerint a mérések nem voltak pontosak, mert Mach 2,3-nél még gyorsított.
Az a bizonyos 80787-es farokjelű Delta Dart azonban nem arról lett híres, hogy nagy magasságban száguldott, hanem arról, hogy még a montanai kukoricaföldön is képes volt araszolni, pásztázó radarral, lépésről lépésre előremocorogva, járó hajtóművel egy óra 45 percen át, igaz, pilóta nélkül.
Gary Foust százados 1970. február másodikán gyakorló légiharcot vívott tízezer méter körüli magasságon, a ritka levegőben. Miközben megpróbált kitérő manőverrel reagálni egyik kollégája támadására, elvesztette a gépe fölött az uralmat. Az F–106-os néhány durva táncmozdulat után laposdugóba esett, lassan forogva maga körül hullott, mint a falevél. A pilóta összes próbálkozása ellenére nem volt hajlandó változtatni ebbéli állapotán. A rosszul sikerült légiharc két másik résztvevője a rádión keresztül próbált segíteni a századosnak: csináld ezt, csináld azt – de semmi sem működött.
15 ezer lábon a másik két gépben ülő pilóták egyike, aki egyébként Foust oktatója volt, parancsot adott a gépelhagyásra. A százados engedelmeskedett – de ettől megváltozott minden. A katapultálás ugye egy akció, annak megfelelően kell, hogy legyen reakció is: az ülés kilövése kibillentette a gépet a laposdugóból – és az F–105-ös enyhén süllyedő normális repülésbe kezdett, olyannyira, hogy a továbbra is ott köröző pilóták egyike ezek után azt javasolta: „Gary, jobb lenne, ha visszaülnél a gépedbe.” A magyarázat valószínűleg az, hogy gépelhagyás előtt a pilóta utolsó kísérletként még kitrimmelte a gépet és levette a gázt, ettől kezdett olyan szép nyugodt süllyedésbe a Delta Dart.
Gary a hegyek között ért földet, és a helyszínre érkező mentőalakulatok teljesen rendben találták. Időközben pedig az F–105-ös is szépen letette magát egy behavazott kukoricaföldre. Nem sokkal később már jó néhányan odaértek a helyszínre, köztük a helybéli seriff is, aki bátran felmászott a szárnyra, de amint a gép megmozdult alatta, jobbnak látta leugrani. Majd miután a gyülekező nézők közül érthető mód senki nem óhajtotta újra megkockáztatni, hogy a közelébe menjen, a gép hajtóműve egy és háromnegyed órán keresztül mozgatta még a hasán csúszó harci madarat, míg a kerozin kifogyott és a Delta Dart végre elcsendesedett.
Ezek után a 80787-es F–106-ost elszállították és helyreállították, úgyhogy a gép még tovább repült a típus 80-as években történt kivonásáig. De ez a példány mindvégig megtartotta a nevét, ő lett a Cornfield Bomber, a Kukoricaföldi Bombázó.
Öt országon át, pilóta nélkülTalán sok repülőbarátnak jut eszébe, hogy az óceánnak ezen az oldalán is történt valami hasonló.
1989-ben egy lengyelországi bázisról felszállt szovjet Mig–23-as pilótája start után nem sokkal hajtóműhiba miatt 150 méteren hagyta el a gépét, amely azonban a katapultálás után tovább repült. Áthaladt az NDK, majd az NSZK légterén. Hollandia fölött a gazdátlan Mig–23-ast befogó amerikai pilóták elképedten jelentették, hogy a gépben valóban nincs ember.
A történet ez alkalommal nem ért véget olyan finoman, mint az F–106-osé: amint Belgium felett kifogyott az üzemanyag, a Mig most már tényleg lezuhant, de eltalált egy házat, és megölt benne egy belga állampolgárt. Belgium tiltakozott, nem túl sok sikerrel. A nyugati közvélemény számára inkább az volt az elképesztő, hogy a szovjetek senkit nem figyelmeztettek az elszabadult harcigépre.