Kristálytiszta Nimby-effektus

Decemberi már a hír, hogy a kormány végleg elállni látszik a Budapest körüli útgyűrű, az M0 negyvenéves, klasszikus kört formáló terveitől, és a nyugati szektorban valami mással próbálná meg mindenáron zárttá tenni, aminek nem okvetlenül kell zárva lennie.

Korábban portálunkon is bemutattuk már, hogyan torzult a kezdeti állapotában még akár használhatónak is tűnő útgyűrűterv az évtizedek folyamán olyan amőbává, ami mindent tud, pusztán az eredetileg kigondolt céljára alkalmatlan – ékes bizonyítékaként a mondásnak, miszerint a teve egy olyan ló, amit egy bizottság tervezett. A déli és a keleti szektor a logikus, Budapesthez közeli vonalvezetés helyett elkezdett hatalmas hasat növeszteni délkeleti irányban, ezzel párhuzamosan a keletre vezető M3-as autópálya olyan lett, mint a Lola-T gyermekkorunk autóskártyájában: mindent visz! Ennek hatására a kelet-nyugati tranzitforgalom – ami Románia EU-s tagságával drasztikus növekedésen esett át – Budapestet már nem a régi, megszokott helyén, a 4-es úton, délkeleten éri el, hanem messze innen, északkeleten, Rákospalotán át. Ahonnan, ugye, rendkívül nyögvenyelősen vezet az út tovább, nyugat felé – és viszont.

A dolgok fejlődéstörténete jól mutatja, hogy bármennyire is komoly tervezési feladatnak tűnik a hálózattervezés, ott felkészült szakemberek is simán el tudják veszíteni az önkontrollt és a legóvodásabb módon képesek azt lebonyolítani. Bármilyen primitív, kézivezérelt, sajtcetlire ceruzával felfirkált forgalommodellezés jóelőre kidobta volna az eredményt, ami megmutathatta volna hogy a teherbe ejtett M0, és az egyetlen keleti kapcsolatként működő M3-as óriási, évtizedek alatt sem gyógyítható hálózati káoszt fog okozni Budapesten és környékén. A káosz alatt azt is kell értenünk, hogy számtalan rossz, értelmetlen beruházást fog még kikényszeríteni az idők folyamán ez a kezdeti ősbűn – így hát az M0 története erős párhuzamokat mutat az emberiség történetével.

És íme, alig kellett pár hónapot várni, a rendszer kidobta a következő hibát: Tinnye lelkileg összeomlott. Mielőtt bárki rossz néven veszi: nem, nem gúnyolódunk azokon, akik most úgy érzik, hogy alapvető, az élhető emberi környezethez való joguk sérül. Viszont rá kell mutatni, tudatosítani kell, hogy a hálózatokkal történő, komoly, megfontolt tervezésnek álcázott, de valójában gyakran óvodás szinten történő játszadozás olyan sokélű fegyver, amelyikről szinte lehetetlen megjósolni, hogy mikor és kinek fogja kiontani a belét.

Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy megállapítsuk: a következő hónapokban-években a rendszer ezerrel fog azon dolgozni, hogy a tinnyei érdeksérelmet enyhítse, alternatívákat fognak kidolgozni, felajánlani, a fizikai és lelki nyomásgyakorlás és megvesztegetés számtalan variációját fogják gyakorolni különféle döntéshozókon és befolyásosnak vélt személyeken. Sajnos alá kell húzni, hogy mindez az értelmes hálózattervezés helyett fog végbemenni, hiszen mindig egyszerűbb helyi érzéstelenítést alkalmazni, mint egyszer végre elejétől a végéig átgondolni szándékainkat és lehetőségeinket.

Eközben marad persze az álom, ami egy Gyöngyös térségétől a Jászságon át, Ferihegy érintésével az M0-ás déli szektorába átkötő új utat jelentene, nagyjából sík vidéken, ott, ahol állandóan arról panaszkodnak, hogy a tranzitforgalom jelentette gazdasági élénkítőhatás számukra nem érzékelhető, és őket minden út elkerüli. És persze a keserűség, hogy előbb fognak Tinnye térségében harminc elkerülőútszakaszt összebarkácsolni, mintsem, hogy a problémát gyökerénél – igaz, az messze van innen – kezelnék. A káposzta elfogy, a kecske éhendöglik, látszólag tervszerűen.

* * *