Közlekedési múzeumi Fortepan-szenzációk, 4. rész: Csemegék Mátyásföldön
A Fortepan és a Közlekedési Múzeum nemrég nyilvánosságra hozott gyűjteményéből válogatunk továbbra is, a Rákosmező hőskora, az I. világháború majd a magyar sportrepülés két világháború közti fontos figurái és gépei, valamint a műegyetemiek, az óceánrepülők és az állítólagos helikopter-feltaláló különös története után az igazi közforgalmi repülés korai korszakáról idézünk néhány érdekességet. Ez a korszak a háború utáni repülési tilalmak feloldásával és a légiközlekedés beindulásával elsősorban Mátyásföldet jelenti, első igazi nemzetközi légikikötőnket.
A MÁG egykori repteréről indult az első, nem igazán hosszú életű nemzetközi légi járatunk Bécs felé, ez volt a bázisa az első igazi hazai légitársaságoknak (MAEFORT, MLRt majd MALERT). A KLM DC-3-asának (vagy 2-es? Kicsit mintha keskenyebb lenne a törzse) fotóját azért érdemes közölni, mert ama ritkább felvételek egyike, amelyeken szerepel a forgalmi épület is, meg egy korabeli üzemanyagos jármű, és persze már a fontos felirat: Budapest, nekem ráadásul külön tetszik az üvegezett torony. Némi szilárd burkolat volt az épület előtt, de arról letérve már láthatóan sarat dagasztottak a gépek esős időben. A nem túl kemény felszín és a nem túl erős altalaj nyilván más hátrányok mellett meghatározta ennek a reptérnek a sorsát. Bezzeg majd a tágasabb, modernebb, nagyobb hangárral épült Budaörs – valószínű, hogy a mátyásföldi tapasztalatok bázisán – alagcsövezést is kap. (Kiegészítés: azóta többen megerősítették gyanúmat, köztük Dr. Moys Péter, hogy nem a jólismert DC-3-as, hanem elődje, a DC-2-es szerepel a képen.)
A régi idők egy jellegzetes és sikeres típusa a magyar közforgalmi repülésben később is nagy szerepet játszó Fokker terméke. A VII-esnek ez az első sorozata, amiből a MALERT kettőt használt, egymotoros volt, később alakították ki a jóval sikeresebb hárommotoros változatot, ami szintén repült a magyar társaság flottájában, sőt, a továbbfejlesztett, nagyobb kapacitású VIII-asból néhányat Csepelen is gyártottak. Acélcső váz, vászon és faburkolat, Bristol Jupiter csillagmotor, és viszonylag kényelmes kabin nyolc utas részére. Byrd kapitány is FVII-essel repülte át az északi pólust, igaz, az már a Trimotor változat volt.
A következő fotó értékét az adja, amit sorozatunk korábbi részeiben is díjaztunk, vagyis amikor a levegőben is láthatunk repülőgépet: a korabeli fotótechnika nyilván ezt ritkábban tudta produkálni. Ráadásul ez a kép azt bizonyítja, hogy Budapest fontos állomása volt a korszak kibontakozó európai légi hálózatának is. Az Imperial Airways a hárommotoros Armstrong Whitworth A.W.154 Argosy kétfedeleseket kilenc éven keresztül használta, bár a harmincas években azért a biplánok már nem tartoztak a légiközlekedés élvonalához.
És ha már a brit birodalmi légitársaságnál tartunk, íme, egy korabeli óriás Mátyásföldön. A Handley-Page H.P.42 és aztán a 45 már igazi hosszú távra tervezett gép volt, az Imperial Indiába és Dél-Afrikába is repült vele. A négy Bristol Jupiter motor, érdekes elrendezésben (kettő a felső, kettő az alsó szárnyon) 490-555 lóerőt teljesített egyenként. Már csak a szárnyak borítása volt fa, két külön kabinja volt, az elülső a szárnyak előtt hat, a hátsó tizenkét utasnak, a személyzet pedig már ugyancsak külön pilótafülkét kapott. A harmincas években kezdte a szolgálatot, de igazság szerint a modernebb típusokhoz képest hamar vált elavulttá, mindössze nyolc épült a két változatból. A Hadrian nem a típusjelölés része, hanem a G-AAUE lajstromjelű példány neve volt, a gépet egy kellemetlen szélroham bucskáztatta fel és sodorta egy vasúti töltésre Doncaster repülőterénél, így ért véget a pályafutása 1940-ben. Ami a fotón nem látszik: a hátsó szekció is duplafedeles volt, két vízszintes vezérsík, köztük három függőleges. Az a fura ferde valami, amihez egy létrát támasztottak, talán rámpa lehetett, esetleg csomagok pakolásához vagy üzemanyag-töltéshez.
Végül egy nagyon érdekes kép, a Fortepan láthatóan nem is tudott igazán mit kezdeni vele, mert nehéz lehetett beazonosítani a típusát, a képaláírás szerint „Junkers gép”: nos, szerintem, a lajstromjelét is azonosítva, ez nem más, mint a jeles és jól ismert Ju-52-es legelső változatának prototípusa, rövidebb törzzsel és kis ablakokkal, még egyetlen DB 600-as soros motorral, hatalmas, ötméteres, négyágú légcsavarral. Később kapott a típus különféle más módosítások mellett három csillagmotort és lett a két világháború közti légiközlekedés, illetve katonai szállítás egyik legelterjedtebb típusa Ju-52/3m néven, Tante Ju becenéven.
(Folytatjuk: Budaörs, a nyitó repnap és a renitensek büntető propellere. Majd: képek a magyar vitorlázó repülés hőskorából.)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!