Jól megy az üzlet, a Ryanair éves nyeresége meghaladta a kétmilliárd dollárt, és a növekedés nem áll le

iho/repülés   ·   2024.05.21. 15:30
Ryanair EI-HGF

A Ryanair, Európa legnagyobb fapados légitársasága történetének legjelentősebb éves nyereségét könyvelhette el, miután az utasforgalom és az átlagos viteldíjak emelkedése jelentősen javított a légitársaság pénzügyi helyzetén a március 31-én zárult pénzügyi évben. 

Már 2023 is jól indult, majd a felívelés 2024 első hónapjaiban is folytatódott, így a Ryanair-csoport 1,92 milliárd eurós (2,09 milliárd dolláros) nyereséget ért el. Ez éves szinten összességében 34 százalékos növekedést jelent. A légitársaság mindezt elsősorban az utasszám növekedésével magyarázza, mivel a forgalom kilenc százalékkal, 183,7 millió utasra nőtt. Meghaladta az egy utasra jutó hozam is a korábbit a csoportnál (amelynek tagja a Malta Air, a Buzz, a Lauda Europe és a Ryanair UK is), mivel az átlagosan 21 százalékkal emelkedett. Az eredményhez hozzájárult a járulékos bevételek 12 százalékos növekedése is, ami utasonként átlagosan 23,40 eurót (25,50 dollárt) tett ki.

 

A repülőgépek átlagos kihasználtsága egyetlen százalékponttal, 94 százalékra nőtt az előző év azonos időszakához képest, miközben a teljes bevétel elérte a 13,44 milliárd eurót (14,64 milliárd dollárt). Ez 25 százalékos növekedés a 2023-as 10,78 milliárd euróhoz képest.

Idén a Ryanair minden idők legforgalmasabb nyári szezonjára készül, összességében jóval több, mint ötszáz repülőgéppel, többségében Boeing 737-800-assal és 737 MAX-8200-assal, valamint a Lauda Europe huszonhét gépből álló Airbus A320-as flottájával. A csoport öt új bázist is nyit, és több mint kétszáz új útvonalat vesz fel hálózatába a közelgő nyári szezonban. A légitársaság nagy előnye versenytársaival szemben a flottafinanszírozás felépítése. A teljes, 556 repülőgépből álló Boeing-flotta saját tulajdonú, így a Ryanair sokkal kevésbé van kitéve a bérleti díjak ingadozásainak, mint ellenlábasai. A lízingdíjak terhe alól megszabadulva a csoport egymilliárd eurónyi adósságot tudott visszafizetni, ám a pénzügyi mérleget kiegészítő cash-flow terén még így is jól zárta az évet, március 31-én 4,12 milliárd euró (4,42 milliárd dollár) volt a Ryanair bankszámláján. Az egészséges banki egyenleg folyománya a jelentős összegű kamat.

Ami pedig a kilátásokat illeti, a fapadosnál arra számítanak, hogy az új üzleti évben a forgalom nyolc százalékkal fog nőni, és elérik az 198–200 milliós utasszámot. Ez azonban nagyban függ attól, hogy a következő hónapokban hány 737 MAX-8200-ast tud a Boeing szállítani a csoportnak; március végén a légitársaság 146 sűrű székezésű, a 800-asok 189-ével szemben 197 utasférőhelyű MAX-8200-as változatot repült, és további tizenkettő átvételére számít a nyári utazási csúcsszezon kezdetéig, 2024 júliusáig. Ám még ez a 158 repülőgépből álló flotta is huszonhárommal maradt el attól, amit a légitársaság annak idején a gyártó ígérete alapján eltervezett, de Boeing 737 MAX-ok szállításai az ismert okok, az Alaska Airlines 737 MAX 9-es repülőgépének januári incidense után a korábbinál is jobban lelassultak. Ugyanakkor a Ryanair esélyeit növeli, hogy az Airbus A320neókat üzemeltető légitársaságok a típus Pratt & Whitney hajtóműveinek tavaly szeptember óta folyamatban lévő átvizsgálása miatt körülbelül két hónapra kénytelenek lesznek leállítani a még nem górcső alá vett repülőgépeiket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.