Hogyan tud eltűnni egy légitársaság?
A Malév csődje jogosan háborított fel mindenkit, aki érintett volt, vagy akit érdekel a magyar repülés sorsa. Különösen igaz ez, ha figyelembe vesszük azokat a híreket, melyek politikai szándékot, bénaságot, netán korrupciót véltek, vélnek felfedezni a dologban. Ahogy mondani szokás, nem dörög a hajtómű, ha el van zárva az üzemanyag csap… A sok különféle hír mögött biztosan van igazság.
Amiről most írni akarok, nem is annyira a Malév sorsával kapcsolatos, hanem egy esetleges új magyar légitársaságéval. Bemutatja, hogyan járt a sokak által amúgy szeretett British Midland International (BMI), mintegy figyelmeztetésként, hogy a légi szállítás versenyszférájában bármi megtörténhet. Mindenre fel kell készülni.
A BMI név hallatán hajlamosak vagyunk egy viszonylag új céget elképzelni, de a valóságban történetük 1949-ig nyúlik vissza. Nem untatom a kedves olvasót ezekkel a korai részletekkel, csak annyit hadd mondjak el, hogy az akkoriban Derby Aviation Limited-nek hívott társaság utasok mellett a Rolls-Royce számára szállított repülőgépmotorokat a világ minden részére, amikor 1956-ban megkezdődtek az Egyesült Királyságon kivülre tartó repülések is.
A BMI névvel szinte azonosult Michael Bishop eredetileg a Mercury földi kiszolgáló cég egyik menedzsere volt, és mikor a Minster Assests 1968-ban megvásárolta az addigra már BMA (British Midland Airways) céget, egy évvel később Bishop lett a BMA vezérigazgatója. 1978-ben a Minster Assets úgy döntött, eladja a BMA-t és Bishop, egy kaliforniai befektető segítségével, megvásárolta a céget és az új vállalkozás elnöke lett.
A viszony a British Airways-el mindig is kicsit feszült volt, annak ellenére, hogy egy alkalommal meg útvonalakat is cseréltek, amikor is a BMA átengedte a BA-nek a Birmingham-Brüsszel és a Birmingham-Frankfurt útvonalakat, míg a BA átadta a BMA-nak a Liverpoolból London Heathrowba, Belfastba, Dublinba, Jerseybe, Isle of Man-re és Glasgowba közlekedő járatait.
2001-ben a BMI teljesen új arculatot vett fel, és átnevezte magát bmi British Midland-nak, amit később egyszerűen csak bmi-re rövidítettek. 2011-ben a név British Midland International-ra változott de a bmi logót megtartották.
A cég látszólag növekedett, még meg is vásárolt egy másik társaságot (BMED, British Mediterranean Airways, 2007), speciális, luxus berendezésű Airbus A320-ast járatott Moszkvába (100 centiméteres üléstávolsággal!) és hosszabb távú járatai elérték Kairót és Amman-t is.
A látszólagos siker ellenére a cég egyre inkább veszteségessé vált. Az SAS 1987 óta birtokolt részvényeket a BMI-ben de 1999-ben úgy döntött, hogy ezek egy részét eladja a Lufthansának. Ebben nyilván szerepet játszott az SAS saját rossz állapota, de a BMI végének kezdetét ez a lépés jelentette.
Abban az időben a nagy európai légitársaságok közötti verseny és az ezzel kapcsolatos konszolidáció egyre élesebb lett, és az LH hamarosan felvásárlásokkal kívánta növelni piaci részesedését. Sorban megvette a Swiss-t, az Austrian Airlines-t, a Brussels Airlines-t és a BMI-t is. Ez utóbbi vásárlást nem nagyon értették az elemzők és a Lufthansának is hamarosan rá kellett jönnie, hogy nem ez volt életük legokosabb lépése. A szerződés ráadásul úgy szólt, hogy az első részesedés után bizonyos idővel gyakorlatilag garantáltan megveszik a maradék részvényeket is… Ennek eredményeként Michael Bishop gazdag emberként távozott, a Lufthansának meg maradt egy katasztrofálisan veszteséges cége.
Hiába neveztek ki új igazgatót, hiába strukturálták át a céget, szüntettek meg veszteséges útvonalakat, a piros tinta ömlött minden nyíláson éjjel nappal.
Ráadásul addigra a BMI fővonali cégnek már volt két kisebb vállalkozása is, a BMI Regional es a BMIbaby. Ez utóbbi egyfajta low-cost cég próbált lenni, kevés sikerrel.
Miért volt sikertelen a BMI? Magas költségek, túl nagy kapacitás, túl nagy konkurrencia, a cég imázsának lassú elkopása…
Amikor a közelmúltban a LH maga is pénzügyi nehézségekbe ütközött, megszületett a döntés: a BMI-t úgy ahogy van, el kell adni. És itt jön egy érdekesség.
Jólehet a BMI neve azt sejteti, hogy a híres British Midlands légitársaságáról van szó, valójában már elég régen nagyrészt London Heathrow-ról repült. ahol a repülőtéri résidőkből csak a BA-nek volt náluk több! Márpedig egy londoni résidő óriási értéket képvisel!
Szegény BMI mint társaság nem sokat ért már, hiába voltak az alkalmazottak lelkesek és dolgosak… Viszont a cég tulajdonában levő résidők minden pénzt megértek. Ez volt az egyetlen dolog, amiért egyáltalán el lehetett adni a BMI-t.
A Virgin Atlantic is és a British Airways is versengett a vétel jogáért. A BA esetében a versenyhatóság előírta, hogy bizonyos számú BA résidőt vissza kell adni, ha a BMI-t megveszik, de hát ez bőven megérte nekik, meg is ígérték, hogy teljesítik a kérést.
A dolog elég hosszú ideig húzódott, és el lehet képzelni, milyen volt a hangulat a BMI-nél, hiszen jól tudták, hogy nem ő értük, hanem a résidőkért megy a verseny…
Aztán a Lufthansa úgy döntött, a British Airways kapja meg a BMI-t. Érdekes döntés volt ez, hiszen ezzel a Lufthansa egyik legnagyobb vetélytársa helyzetét erősítette meg Londonban.
Amint a BA birtokon belül került, megkezdődött a BMI szétszedése. A BMIbaby megszünik, a Regionalt eladják a Sector Aviation Holdingnak. Hogy nekik minek kell ez a veszteséges kis vállalkozás, rejtély. A BMI többi része pedig beolvad a BA-be, eltűnik nyom nélkül. Az új résidőket használva a BA pedig új, hosszútávú járatokat indít a világ különféle városai felé.
Attól függően, ki hol áll, ezt a történetet nagyon különböző módon lehet értelmezni, megítélni. Lesz, aki hajlamos azt mondani, hogy két nemzeti légitársaság, a Lufthansa és a British Airways ledarált egy kisebb versenytársat, de ez nem teljesen igaz. Sem az LH, sem pedig a BA nem „nemzeti” légitársaság. Magáncégek, amelyek viselik döntéseik minden következményét, és nincsen mögöttük semmiféle állami garancia vagy támogatás. A BMI tipikusan egy kisebb régió kedvence volt, sok embernek adott munkát és onnan nőtte ki magát egy közel sem regionális céggé.
Talán a legjobb, ha úgy nézzük ezt a történetet, ahogyan az a valóságban van: légitársaságok versenye, egymás között.
