Férfiegó és bliccelés

Londonban 1863. január 10-én avatták fel a világ első földalatti vasútját. A londoniak nagy lelkesedéssel vették birtokba, és  néhány hónap leforgása alatt naponta 26 ezer főt szállított. Az állomások gyönyörűek és igényesek voltak. A kocsikon nem voltak ablakok, mert a tervezők meg akarták óvni az utasokat az elsuhanó kopár alagút falának látványától. Attól is féltek, hogy az utazók pánikba eshetnek, ha tudatára ébrednek, hogy mekkora sebességgel közlekednek a szerelvények.

A londoni metró fennállásának 150. évfordulójára csodálatos fotók és újságcikkek kerültek elő a sufniból. Igaz, az interjúalanyok nagy része panaszkodott a porfelhőre, ami a városban terjengett az alagutak fúrása nyomán.

Azért azonban senki nem háborgott, hogy kapukon vagy vaskarokon kell átmennie annak, aki metróra száll. A korabeli beszámolók szerint az angolok itt is úriemberek voltak, és egyáltalán nem voltak kiakadva azon, hogy csípő magasságban éri őket inzultus. Kezdetben ugyanis Londonban is forgókapu engedte át az utasokat – de persze szigorúan csak azokat, akiknek jegyük is volt. A forgókapu ma már a múlté, elegáns műanyag lapocskák tárulnak szét előttünk.

És jegyek se nagyon vannak, mert ezek az Oyster-kártyák „fizetnek” helyettünk az utazásért.

Hangos csattanás, kellemetlen ütés – mindezt a több tíz éve igen eredményesen működő moszkvai metrókapuban érzékelheti, illetve szenvedheti el az ember. Leginkább akkor, ha mondjuk egy nagyobb táskát maga előtt tartva akar áthatolni a szűk kapun, és a vaskarok lecsapnak, mert azt érzékelik, hogy ketten akarnak átjutni a kapun egy jeggyel.

A nyolcvanas években még öt kopejkás, ma pedig 50 rubeles, vagy több utazásra is érvényes elektronikus kártyával lehet átjutni a kapukon. A fizetés módja változott, de a csattanás nem lett kevésbé ijesztő és kellemetlen: ezek a meglehetősen durva kinézetű kapuk nem tudnak elromlani. Nem is ezért kezdték lecserélni az idők próbáját jól kiálló automatákat, hanem vélhetően azért, hogy gyorsabb legyen az átjutás a kapukon, és az új metrómegállókban már eleve a tetszetős és modern beengedő alkalmatosságokat szerelték fel.

Ezek azonban nem annyira hatékonyak. Többeket láttam átugrani, vagy átsurranni rajtuk egy fizetős utas mögött. Hiába a metróőrök, hiába a metróegyenruhás, általában idős asszonyok a kapuknál, bliccelők itt is előfordulnak. Ők általában a hatalmas metropoliszba más országokból érkezők, a fiatalok közül kerülnek ki. A moszkvai metróban naponta több millióan utaznak, így egyelőre valószínűleg nem jelent gondot a jegy nélkül utazók miatti kiesés a Moszkvai Metróvállalatnak. Az orosz főváros egyébként megbénulna a földalatti nélkül, amit folyamatosan ismét bővítenek, és még így is rendszeresek a tömött sorok, sőt a dugók a reggeli órákban, munkába menet és este tíz körül is, amikor sokan hazafelé igyekeznek.

Egy orosz blogon olvastam, hogy külön megpróbáltatásként élik meg a kapun való átkelést azok, akik metróznak a fővárosban.

„A kapuk úgy néznek ki, mintha csak úgy átsétálhatnánk rajtuk. Ha rosszul fogod a kártyát, vagy a bal kapu helyett a jobb oldalon lévőhöz érinted hozzá, akkor máris megvan a baj: derült égből, vagy ahogy a blogíró fogalmazott ‚Sztálin szellemeként’ előjönnek a karok, amelyektől egy átlagos magasságú férfiember csillagokat lát. És nem is egy karról van szó, hanem két oldalról jön az áldás, és nemcsak a kicsapódásuk által okozott fájdalom válik elviselhetetlenné, de a szorítás is, mert ezek a szerkezetek gyakorlatilag foglyul ejtenek. És ha nem sikerül kiszabadulnod a karok szorításából, márpedig ritkán sikerül, akkor máris ott terem egy idős hölgy, aki kajánul mosolyogva biztosan rátesz még egy lapáttal a megaláztatásodra, és emelt hangon közli veled, hogy lopsz, csalsz, hazudsz.”

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Londonban ezt is olyan gentleman stílusban oldják meg: lerajzolják, hogyan pirulj el, ha bliccelni próbálsz.

Szóval Moszkvában azért jobb, ha mielőtt sietősen átsétálsz, megbizonyosodsz arról, hogy jó helyre dugtad a jegyed, mielőtt még megkockáztatsz egy véraláfutást a combodon és az egódon.

És lássunk egy másik európai fővárost, Párizst.

A statisztikák szerint Európában itt volt a legmagasabb a bliccelés – legalábbis négy évvel ezelőttig, amikor is kicserélték az átengedő kapukat. Mintegy 100 millió dolláros befektetéssel  sikerült 10-ről 2,5 százalékra visszaszorítani a bliccelést – állítják a franciák, de a fotót elnézve nehezen hiszem, hogy sikerült nekik.

A svéd fővárosban nem annyira a bliccelés visszaszorítása, inkább a modernebbre cserélés vezette a tömegközlekedési vállalatot a váltásra.

Nem csoda, a svédek szívesen fizetnek adót is, így bőven elég, ha csak a zsúfoltabb állomásokon helyeznek el kapukat.

A melbournei kaput Myki-nak keresztelték, de senki nem tudja, miért. Amúgy ez amolyan „rád bízom, kezeled-e a jegyet” – megoldás. Viszont a büntetések iszonyatosan magasak. Akit bliccelésen kapnak, a fizetése 10 százalékát is otthagyhatja az ellenőröknél. Attól függ, „mekkorát” bliccelt. Vagyis, hogy mekkora távot tett meg metrón.

A New York-i metrókapukat 2013-ban cserélték le forgókarokra, mert itt is sok volt a bliccelés. Ez a videó a tesztelést mutatja.

És térjünk vissza Európába, ezen belül is Bukarestbe. Itt a kezdetektől vascsapók nyúlnak ki, és döntik romba a férfiak egóját.

Magam is jártam ott, amikor a nyolcvanas évek elején megépült az első metró. Nagy volt a tudatlanság, Bukarest bezárt népének nagy része nem is látott még metrót. Soha nem felejtem el, amikor egy idős bácsi két egylejest dobott be, gondolta kifizeti a felesége jegyét is a magáéval együtt. Természetesen a kar a feleségét már nem engedte át, mire a hölgy felháborodva közölte a forgóvillás metrókapuval: „mi van drágám, hát fizetett a férjem helyettem is”.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!