Elhunyt Szörényi Szabolcs, Kossuth-díjas zeneszerző, basszusgitáros, vasútmodellező

iho/vasút   ·   2024.11.02. 20:45
00_szor023

Volt egy Nyugati pályaudvara. Nem is akármilyen.

Életének 81. évében elhunyt Szörényi Szabolcs, Kossuth-díjas zeneszerző, zenei rendező, az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa. Szörényi Szabolcs 1943. szeptember 26-án Budapesten született. Testvérével, Leventével együtt a szülők 1956 szeptemberében beíratták a szobi állami fiúnevelő intézetbe, ahol bekerültek az intézet mandolinzenekarába. Szabolcs gitározott, majd basszusgitárra váltott, és maradt is ennél a hangszernél. Két év múlva Vácra került a gimnáziumba, ahová Levente is követte, itt egy triót alakítottak. Az akusztikus hangszerekből házilag fabrikáltak elektromost, és Mediterrán nevű együttesükkel, amelyben a testvérek mellett Kőszegi Imre és Bajtala János is játszott, 1962-ben az országos Ki Mit Tud?-on az elődöntőig jutottak.

A már évek óta működő Illés együttesbe 1965 januárjában Levente vitte, és az év során kialakult a klasszikus felállás, a két Szörényi mellett a billentyűs hangszereken játszó Illés Lajos, a gitáros Bródy János és a dobos Pásztory Zoltán.

1970. A háttérben Bródy János (fotó: Fortepan/Nagy Zoltán)

1966-ban az I. Táncdalfesztiválon megosztott második díjat nyert Még fáj minden csók című számuk, majd az 1968-as fesztiválon Amikor én még kissrác voltam című, népzenei gyökerű szerzeményükkel szinte minden díjat megnyertek, a fődíjjal együtt. Szabolcs a két fesztivál között, 1967-ben néhány hónapot katonáskodott is, addig a zenekarban Bródy János helyettesítette hangszerén.

Az Illés együttes a hatvanas évek második felében és a hetvenes évek elején hihetetlen népszerűségre tett szert, csak az Omega és a Metró volt a vetélytársuk. Számaik zenéjének zömét Szörényi Levente és Illés Lajos szerezte, a Bródy János által írt, gyakran áthallásos, politikailag kényes szövegek az előző nemzedék magatartásmintái ellen lázadó ifjúság életérzéseit fejezték ki. Szörényi Szabolcs ritkán jelentkezett szerzőként, de ő írta többek között az Újra itt van, a Sárika, Az ész a fontos, nem a haj című dalt – utóbbit énekelte is jellegzetes basszus hangján –, és Koncz Zsuzsa egyik legnagyobb slágerét, a Miszter Alkoholt.

1973., Miskolc, DVTK-stadion, Rockfesztivál (fotó: Fortepan/Gyulai Gaál Krisztián)

Szörényi Szabolcs 1974-ben testvérével és Bródyval a Fonográf együttes tagja lett, ez a sokrétű, igényes zenét többszólamú vokállal megszólaltató zenekar egy évtizeden át dolgozott. 1984-ben a három telt házas búcsúkoncert gyakorlatilag Szörényi Szabolcs színpadi visszavonulását is jelentette. Ezt követően ott volt az Illés 1990-es, 1996-os, 2001-es fellépésein, ahogy a végső búcsúnak számító 2005-ös koncerteken is.

Szörényi Szabolcs 2000-ben kapta meg a Kossuth-díjat, megosztva az egykori Illés együttes tagjaival, 2012-ben Budapestért Díjat vehetett át, 2018-ban a főváros XIII. kerületének díszpolgári címét adományozták neki. 2019-ben testvérével, Leventével együtt az óbudai Kobuci Kertben megrendezett negyedik Országos Beatles Találkozón a Höfner gitárgyár nemzetközi életműdíját vehette át.

1984-ben (fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

A fentieken túl nekünk, vasútbarátoknak Szörényi Szabolcs vasútmodellező is volt. Az Indóház 2006. december-2007. januári számában megmutatta nekünk a Nyugati pályaudvarát. Mező András akkori írásának újraközlésével emlékezünk rá.

Nyugati pályaudvar, de nem végállomás

Egy nagyváros pályaudvarának látványa minden ember figyelmét felkelti. Még izgalmasabb a dolog, ha a szerteágazó vágányokat, a ki- és bejáró vonatokat, a vasút életének minden egyéb mozzanatát egy hídról vagy felüljáróról szemlélhetjük – valljuk be: alig tudunk elszakadni a látványtól. Olvasóink közül is bizonyára sokaknak efféle élmények alapozták meg a vasút iránti vonzalmát, ekkor „rezdült meg valami a lelkükben”.

A budapesti Nyugati pályaudvar felett átívelő, Ferdinánd hídi gyerekkori szemlélődés élménye határozta meg Szörényi Szabolcs egész eddigi életét végigkísérő szenvedélyét is. A hazai rockzene első generációs kiemelkedő egyénisége (1965–73 között az Illés-, majd 1974-től tíz évig a Fonográf együttes tagja, társszerzője, számos könnyűzenei produkció zenei rendezője) első komolyabb, a nógrádverőcei Expressz-táborban összezenélt gázsiját 1965-ben már modellvasútra költötte, de terepasztalra elsősorban helyhiány miatt sokáig csak az álmodozás, a tervek szintjén gondolhatott. Első elképzelései a hatvanas, hetvenes évek kereskedelmi kínálatából eredően még német motívumokra alapultak, és csak jóval később, a nyolcvanas évek derekától kezdve merült fel benne a Nyugati pályaudvar terepasztal-megvalósításának ötlete. A tervekhez szükséges anyag-, dokumentáció- és adatgyűjtés további jó néhány évet vett igénybe, éppúgy, mint a rendkívüli helyigény megteremtése. Utóbbi a kilencvenes évek elején felépült házának tekintélyes méretű pincéje, ahol végül 1994 januárjában elkezdhette a nagy mű építését.

De térjünk vissza a tervezés fázisába. Szabolcs kitartó következetességgel járta a különféle források, dokumentációk lelőhelyeit, ebben a Nyugati akkori állomásfőnöke, Szögi Sándor is támogatta. Emellett fényképezőgéppel, videokamerával, jegyzetfüzettel bejárta az egész pályaudvart és környékét, a legkülönlegesebb (vagy ahogy ő mondja: titkos) helyekre kéredzkedett be, hogy minél több irányból, szögből, magasságból fotózhassa a megépítendő objektumokat, legfőképpen a csarnokot. A legnehezebb feladat a csarnok tetőszerkezetének – a járókelő, illetve az utas perspektívájából nem látható részleteinek – dokumentálása volt, ezeket ugyanis nem lehet elhanyagolni, hiszen a terepasztalt felülről, madártávlatból nézi az ember, ahonnan mindez jól látszik. Felderítő útjain Szabolcs szerencsés módon egyszer sem került konfliktusba a fényképezést olykor rossz szemmel néző rendészekkel...

A körúti oromzat koronája Szörényi Réka ötvösművész munkája

A H0-s léptékű terepasztal a modellvasúti korszakbeosztás szerint a késői 4-es korszak állapotát tükrözi, a nyolcvanas évek közepétől a Westend City Center építésének megkezdéséig – Szabolcs ez utóbbit jelöli meg mint abszolút időhatárt. A Teréz körút vonalától a Róbert Károly körúti felüljáróig a terepasztal hossza tizennyolc méter, legnagyobb szélessége három méter – utóbbi a Podmaniczky utca mentén a Városliget felé szakaszonként átlag kilencfokos szögben csökken. A pince mérete emellett kényszerűen meghatározta a szükséges hossztorzítás mértékét is. A csarnok, illetve a Ferdinánd hídig terjedő terület méretarányos, a Dózsa György úti aluljáró felé haladva a hossztorzítás már észlelhető, míg legerősebben a Városliget melletti szakasz rövidült meg. Mindez azonban az alkalmazott Lima-vágányrendszer 9,5 fokos kitérőszögeivel, valamint 52 milliméteres vágánytengely-távolságával összhangban finoman, arányosan, nagyvonalúan történt, a fontos motívumok és a részletek tökéletes összhangban illeszkednek egymáshoz, a szemlélőben fel sem merül, hogy itt kompromisszumokra is szükség volt.

A királyváró autóparkoló felőli bejárata

A teljesen egybefüggő, nem modulrendszerű asztal lábai és vázszerkezete a közismert Dexion-Salgó szögvas profilokból készült, az alaplap tizenöt milliméteres rétegelt lemez. A szükséges stabilitást, az esetleges vetemedések elleni védelmet e két alapanyag kombinációja jól biztosítja, ezenfelül Szabolcs a klíma állandóságára is ügyel, pincéjének padlófűtését szükség szerint nyáron is üzemelteti. A terepszint a padlótól mérve nyolcvan centiméter magasan, a rejtett tárolópályaudvar a felszín alatt tizenkilenc centiméterrel helyezkedik el. A Teréz körút és a Ferdinánd híd közötti legszélesebb szakaszon két kivehető elem teszi hozzáférhetővé a nehezen elérhető részeket: a csarnok és a 62-es postaépület közötti autóparkoló, valamint az úgynevezett „kapcsolókert” területe szerelőnyílásként eltávolítható.

Modellépítési szempontból a legkiemelkedőbb teljesítmény minden kétséget kizáróan a csarnoképület remekül sikerült kicsinyített mása. Tökéletes arányok, szinte felülmúlhatatlan részletgazdagság, hű színek, teljes belső berendezés – és ez csak néhány a sok pozitívum közül, ami elmondható Szörényi Szabolcs fő művéről. Elemeit a legapróbb részletekig számítógépen tervezte, illetve rajzolta meg, az egyes elemek, egységek rézmaratással, műanyag öntéssel és papírra, valamint fóliára való nyomtatással készültek. Még Szabolcs lánya, Szörényi Réka ötvösművész is besegített, többek között ő mintázta meg a csarnok díszei közül az oroszlánfejeket és a körúti oromzat koronáját.

Természetesen a többi épület és műtárgy is osztatlan elismerésre számíthat minden modellezőnél. A mai Westend bevásárlóközpont helyén álló raktárépületek, a 62-es postaépület, az 1-es vezérlőtorony, a motorszín, a jegynyomda, a Ferdinánd híd, a Dózsa György úti aluljáró és az asztal legvégén a Róbert Károly körúti felüljáró mind-mind remekmű. A Bajza utcai gyalogos-aluljáróba is betekinthetünk, átlátunk rajta a Bulcsú utca felé, de ha a Bulcsú utcai oldalon keressük, nem találjuk a bejáratot. Hogy is van ez? Mivel a Bulcsú utcai bejárat kívül esett volna a terepasztal szélén, és egy felszín alatti vázszerkezeti elem is útban volt, Szabolcs egy szellemes trükköt alkalmazott: a gyalogosalagutat csak fele hosszban alakította ki, és egy hozzáillesztett tükörrel kelti a teljes hossz illúzióját. A jelzők, a peronokat és a vasút többi területét megvilágító lámpák is saját tervezésűek, egyedi készítésűek, akárcsak a számtalan egyéb tartozék: a biztonsági határjelzők, a „kapcsolókert”, a peronok összes tartozéka, a kocsimosó, a vágánygépkocsi tároló előtti kis fordítókorong. Elvétve akad gyári termék is: például a felső vezeték kereszttartó oszlopok Sommerfeldt gyártmányúak (a felső vezeték minden részletre kiterjedő megépítéséről Szabolcs egyelőre lemondott, ezért csak oszlopokat találhatunk). Szinte természetes, hogy a váltóállítóművek (Lima) az alaplap alatt helyezkednek el – a sínprofilok oldalai rozsdabarna színezésűek.

A színeket illetően általános érvényességű, hogy egy modell, dioráma vagy egy egész terepasztal helyesen megválasztott színei frissebben, erőteljesebben hatnak, mint az eredeti. Ez itt is megfigyelhető, viszont fényes felületet vagy rikító színeket hiába keresünk. A matt, enyhébb, nyugodtabb tónusok, finom átmenetek és a kivitelezés rendkívül magas színvonala meglepően valósághű érzetet kelt a szemlélőben, annak ellenére, hogy a terepasztal egy valóságban soha nem létező, ideálisan tiszta állapotban mutatja a Nyugati pályaudvart.

A Barkasszal dúsított szocreál villanást a vagon ajtaján a szél fuvallatára kilebbenő, műanyag szalagokból készült „függöny” teszi mozgalmassá

Külön említést érdemel még az életszerűség: a csarnok peronjait az utazóközönség és a szolgálatot teljesítő vasutasok figurái népesítik be, a Teréz körúton, a Ferdinánd hídon, a Dózsa György úton, a Róbert Károly körúti felüljárón autentikus közúti járműveket figyelhetünk meg, az állatkert részletének sétányán Bagaméri fagylaltos kínálja a hűsítő csemegét, a körúti hirdetőoszlopon István, a király-plakát, egy falszakaszon Illés-felirat olvasható...

A Nyugati vágányhálózata egyetlen postavágány kivételével teljes egészében megtalálható a terepasztalon. Az útnak induló vonatok a Róbert Károly körúti felüljáró takarásában egy nagy félkörben „bebújnak a föld alá”, a szobi vonal két vágánya is erre vezet, mintegy párhuzamosan a ceglédi vonallal. Az „alvilág” nem más, mint az egész Nyugati alatt elterülő rejtett tároló pályaudvar, ahol nyolc átmenő tárolóvágány, tizenkét csonka tároló, továbbá egy kis és egy nagy hurokvágány, egy delta, és egyéb további formációk teremtik meg a vonatmozgások, mozdonyfordítás és -körüljárás minden lehetőségét. Tehát egy Budapest-Nyugatiból elinduló, majd a menetrendnek megfelelően ugyanoda visszaérkező szerelvény helyzete, mozgása, mozdonyának állása minden esetben reprodukálható, akár ingavonatként, akár átállított, megfordított mozdonnyal közlekedik. A terepszint alá süllyedő vonalak mellett egy másik vágánykapcsolat szintén 180 fokos fordulattal vezet egy vontatási telephez, ami viszont már erősen stilizált és anakronisztikus jellegű: a háború előtti állapotában megörökített Északi fűtőház épületéhez jutunk. A saját készítésű körfűtőház nyeregtetős, körcikkelyes, 34 állásos (körülbelül 260 fokos), tulajdonképpen a mai Füsti területén álló fűtőház elődje, fordítókoronggal (Fleischmann), mellette egy kétállásos kocsiszín, mögötte körüljáró vágány és víztorony, előtte különféle üzemi berendezések láthatók. A vontatási telepre vezető egyik vágányban található az egész terepasztal legkisebb, 600 milliméteres ívsugara, a többi helyen ennél jóval nagyobbak az ívek. A látható nyíltvonali szakaszokon az ívben fekvő vágányok túlemeltek.

Egy kis anakronizmus: az Északi fűtőház stilizált megjelenítése. A két oszlop a pincefödémet támasztja alá

A vontatójárművek vezérlése a szokásos analóg kétsínes, egyenáramú rendszerű. A pálya szakaszokra osztott, a többvonat-üzemet számítógép által irányított szakaszvezérlés biztosítja. A járművek állandó világítása is megoldott, a váltók, a vágányutak és a jelzők állítását is a számítógép végzi. Ez az üzemi rendszer is egyedi fejlesztésű, beszerelése és üzembe helyezése jelenleg még folyamatban van.

Figyelemre méltó a terepasztal környezete is: a pince fala lágy, semleges, kissé hűvös égszínkék, mennyezetét fehér pauszpapírból készült felhőutánzat borítja, kellemesen keverve a neon fénycsövek és a halogén reflektorok különböző fényfajtáit. Szörényi Szabolcs egy hatalmas panoráma háttérkép összeállításán is munkálkodik: a Podmaniczky utcai oldalról szemlélve a budai hegyek teljes látképe tárul majd elénk.

Mennyi időre volt szükség egy ekkora mű megteremtéséhez?

Nos, építője elmondása szerint a munka első éveiben hetente átlag 30–35 órát dolgozott a terepasztalon, két állandó segítő közreműködésével. A még fejlesztés alatt lévő vezérlőelektronikát leszámítva az asztal nyolc év alatt készült el.

A terepasztalon a Nyugatiban előforduló csaknem összes vasúti jármű modellje közlekedhet, hála a nagy- és kisszériás kínálat utóbbi években tapasztalható bővülésének. Szabolcs gyűjteményében a magyar modellek mellett számos osztrák, német és svájci modell is található. Hogy ezek is életre kelhessenek, a Nyugati pályaudvar „tőszomszédságában”, a pince középső részén egy európai modellvasút-trilógia második részeként már három éve épül Innsbruck főpályaudvarának kicsinyített mása. A harmadik rész a svájci Lötschberg-vasút motívumain alapuló terepasztal lesz, ám ebből egyelőre csak a tervek készültek el. Mindhárom asztal vonatforgalma természetesen összekapcsolódik majd, hűen utánozva például Innsbruck nyugat-ausztriai gócponti szerepét.

Őszinte elismeréssel és csodálattal reméljük, hogy minél előbb tudósíthatunk a soron következő munkafázis eredményéről is.

Mező András

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

20-as: szerda hajnaltól szünetel a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között

MÁV/iho   ·   2024.12.10. 19:10

A pályafelújítás várhatóan fél évig tart Szentgál–Városlőd-Kislőd szakaszon, az utasok közlekedéséről ez idő alatt is maradéktalanul, részben autóbuszokkal gondoskodik Veszprém és Ajka között a MÁV-csoport. Információink szerint két helyen is átmosás alakult ki, elmozdult a töltés. A fővárosból Zalaegerszegig kétszer kell majd átszállni a vonalon, ha vonattal akarunk utazni arrafelé.