Egy boldog sóhaj a magasban: vitorlázórepülés

Vitorlázni... égen járni... hallgatni a csendet, amit csak a levegő susogása tör meg... (ebből tudhatod, gyorsan szállsz-e, vagy lassan. Ha nagyon halk a muzsika, vigyázz: mindjárt átesel!) Felvontat kötélen egy nagyon zajos repülőgép, te ülsz egy hófehér madárban, ahol semminek nincs hely, csak a lábaidnak (esetleg egy szütyőnek az ülés mögött, plusz ejtőernyő), küzdesz a botkormánnyal, mert vontatás közben azt kell, hisz a géped a légcsavarszél okozta turbulenciát nem igazán szereti. Ám eljön a varázslatos pillanat – például épp egy hasas cumulus alatt –, leoldasz, a kötéllel együtt a zajos gép is leborít a semmibe, te pedig ott maradsz a mennyországban. Egyedül. A géped ugyanúgy felsóhajt, mint te. Körülnézel. A világ urának érzed magad. (Mindaddig, amíg merülni nem kezdesz: akkor már eljövend a mennyország elhagyásától való félelem, és a  fennmaradásért folytatott küzdelem ideje.)

A vitorlázórepülőnek nincs üzemanyaga, illetve mégis rengeteg van (csak meg kell találni): a termikek. A hegyoldalon felrohanó szelek hatalmas ereje. A termik enyhe vagy durva feláramlás, ami vagy a talaj felmelegedéséből indul el (jó példa erre a tarlótűz), vagy a hasas cumulusok generálják, amik mindent magukba szívnak, ami alattuk van. (Ismerünk száraz termikeket is, ilyenkor nincs felhő, amihez igazodni lehet, van viszont jókora variométer-kitérés plusz irányba.) Annyira mindegy, csak emeljen! Csak megtaláljuk! Ha megtaláltuk, megtekerjük (körözünk benne). Csak mozogjon az a varió felfelé, és észre sem veszed, már percek alatt akár ezer métert is emelkedtél. Ahonnan – nyilván – még jobb a kilátás, és még inkább eltölt a „világ ura vagyok” érzés. Maga a csoda. A magasság az élet. Ha van elég, megnyomhatod a botot, és száguldhatsz a fordulópontod, vagy egyéb célod felé. Ami akár egy következő felhő, vagy lejtő is lehet. (Ezer kilométeres távrepülést már sokan teljesítettek vitorlázógéppel, csak hogy tudd.)

A lejtőszél is rengeteget segít egy vitorlának. Persze tudni kell, honnan fúj a szél. Ha a szél nekimegy egy meredek hegyoldalnak, kénytelen felrohanni, s ha ezt elkapod – mert tudod, hol keresd –, megint emelkedhetsz. Ha sokáig csinálod a „nyolcasokat” a lejtőszélben, akár reggeltől estig fent maradhatsz. Már ha erre vágyol csupán (és ha a szél nem almul el).  Aki viszont tovább akar menni, az kellő magasságból már kiszámolja, elérheti-e a következő kiszemelt célpontot, egy felhőt, egy másik hegyoldalt, a hazai repteret.

Számolni tudni kell. Helyezkedni is. Azt hiszem, ez az élet minden területén tökéletesen érvényes. Csak nem okoz annyi gyönyörűséget, mint ha ezt egy vitorlázógépben éled meg. Ha célba érsz, legyen az bármilyen cél, csak magadnak köszönheted. Annak, amit tudsz, és amit aznap kihoztál magadból és a gépedből. Amit persze nagyon jól kell ismerned és soha le nem tegezned. Ez szabály.

Fotók nem mesélnének eleget. Gyűjtöttünk egy csokornyit a világhálón található legszebb mozgóképes alkotásokból.

Az Új-zélandi vitorlázó világbajnokságon készült lélegzetelállító felvételek:

Svájci vitorlázás 21000 lábon, nincs mit hozzáfűzni:

Egy amerikai viharvadász vitorlázógépre szerelt kamerák csodálatos képei:

A Thomas Crown-ügy című amerikai film részlete. Bár a repülő emberek bizonyára mosolyogni fognak néhány jeleneten, a gyönyörű külső felvételek miatt itt a helye: