Eb-nyitány örömrepülésekkel

Egy kis klub nagy pillanatai: Őcsényben megkezdődött a 18. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság, és ezzel, ahogy ezt a szekszárdi repülőközösség egyik vezetője is mondta a megnyitón, a repülőklub életének egyik legfontosabb momentumához érkezett. És még mielőtt a ceremónia majd az ezt követő airshow képes összefoglalójába kezdenénk, érdemes még egyszer elmondani, hogy ami most a reptéren érződött, az nemcsak a meleg és a gépek kavargása volt, hanem valamiféle jogos büszkeség és izgalom.

Ennek csapatnak az elmúlt évtizedekben fontos szerepe volt a magyar aviatikában, bebizonyította, jelentős részben önerőből is képes nagy dolgok megvalósítására, legyen az akár egy Magyarországon még sosem ismert új, akkor világbajnok gép beszerzése a hetvenes években, a nemzeti bajnokságoknál is népszerűbb Gemenc-kupák sorozata, vagy a puszta tény, hogy egy pokoli hangártűz után is sikerült a csapatot, a klubot részben egyben tartani, részben újjáépíteni, és mostanra eljutottak odáig, hogy összehozzák az Eb-rendezést, illetve: összehozzanak egy igazi repülőünnepet a nyitásra.

Az időjárás közel volt az ideálishoz, enyhe széllel és meglehetős meleggel – bár maradna végig legalább ilyen, sóhajtott a versenyzők egyike. Bizony, pattanó cumulusok alól ugrottak azok az ejtőernyősök is az An-2-esből, akik az Európai Unió, Magyarország és az FAI zászlóját hozták stílszerűen és szépen kilebegtetett leszállással a nézők elé, majd a színpadhoz. A protokoll nem volt hosszú, és ezt senki nem kifogásolta, merthogy miért is kellene egy ceremónia kedvéért a verseny kezdetén napszúrással veszélyeztetni a mezőnyt?

Az ezután induló repülőnap is remekül sikerült, a szervezési nehézségek ellenére – nem az őcsényieken múlott, ha az előre beharangozott műsorszámok közül kimaradt néhány. Az indulás egy egyszerű csőrlés volt, a kétüléses román gyártmányú fém iskolagéppel, az IS-28B2-vel, repülése nyomán a laikus közönségnek is némi elképzelése támadhatott az alapkiképzésről, arról, hogyan kell valakinek az első iskolakörét felépíteni. Aztán viszont jöttek a csemegék. Felszállt egy csodálatos oldtimer-kötelék, a Goldtimer Alapítvány két gépe, a zöldes kétfedelű Po-2-es és a vidáman pirosra festett Cimbora, utóbbi aztán természetesen leoldott a vontatásból.

Révy Laci bácsi, a fából készült gépek, légcsavarok és minden egyebek nagymesterével a nyitott kabinban élvezetes kis repülést mutatott be vele, a negyvenes évek stílusában. Majd a Podva, immár nemcsak a vontatmánytól, hanem a vontatókötéltől is megszabadulva, igen látványos repüléssel lepte meg a nagyérdeműt, kora és csattogása-csettegése ellenére egyáltalán nem tűnt lomhának és öregnek, ahogy Rohács Tamás (jóval fiatalabb a gépénél) vitte egyik szűk fordulóból a másikba; volt ebben a műsorban liftezés és csúsztatás, minden, ami ebből a kedves öreg kétfedelűből kihozható.

A műsor egyik csúcspontja kétségtelenül a légisportok feltehetően legszebb ágának bemutatója volt. Tóth Ferenc vitorlázó műrepülő világbajnokunk a legjobb formáját hozta, azután, hogy ugyancsak a legjobb formájának megfelelően megnyert egy nemzetközi versenyt a Cseh Köztársaságban, úgyhogy gépe éjszaka ért szállítókocsin Őcsénybe. A meleg miatt a szokásosnál kicsit magasabbról, 1400 méterről kezdte a programját, hogy minden figura beleférjen, de az élmény sokkal intenzívebb volt. A repülés momentumai tökéletesen éltek együtt a zene pillanataival, amit a pilótának rádión át közvetítettek, hogy minden taktusra tökéletesen reagálhasson.

Tehát ha valami történt a muzsikában, akkor valami történt a levegőben is; figyelhettük, hogy egy erőteljes kadencia hogyan vált egy prímán megrepült dobott orsóvá, a hangok szabadsága hogyan harmonizált a háromdimenziós mozgás szabadságával. Mindezt ráadásul egy szépen fehérlő, karcsú vitorlázógéppel: nehéz volt meghatottság nélkül végignézni ezt a produkciót.

Sajnos csak viszonylag röviden, egy-egy áthúzás erejéig gyönyörködhettünk a modern túra- és iskolagépek új generációjának képviselőiben: a kétüléses DA-20 Katana és a négyüléses, két dízelmotorral meghajtott DA42 Twin Star így is megcsillantotta a mai kompozit-építésű motoros gépek eleganciáját és hatékonyságát.

A Z-137 Turbo Cmelak repülése pedig Őcsényben két okból is fontos volt. Egyrészt mert ez a reptér valaha egyik fontos bázisa volt a mezőgazdasági repülésnek, és a Cmelaknak ez a hétköznapi munkája. Másrészt mert az Eb egyik legkényesebb feladatát, a vitorlázó mezőny, a vízballaszttal feltöltött hosszú szárnyú, nehéz vitorlák gyors felvontatását ezek az erős gázturbinás gépek meglepően gyorsan képesek elvégezni, hét perc alatt emelik őket hétszáz méterre. Persze a mostani bemutatónak nem ez volt a leglátványosabb pillanata, hanem amikor a gép tűzoltó üzemmódban egyszerre dobta ki a vizet a tartályából.

A show két remek motoros műrepülő produkcióval zárult. Talabos Gábor az alapfigurák pontos felrajzolásával érzékeltette, milyen volt a műrepülés úgy ötven–hatvan évvel ezelőtt, amikor ez a Zlin Z-226-os Tréner számított a legjobb típusnak a mezőnyben, ráadásul a magyarok a 62-es vb-n még olyan kétszemélyes gépekkel taroltak, mint amit az őcsényi közönség láthatott, miközben a csehszlovák gyártó a csehszlovák válogatottnak akkorra már leszállította a modernizált egyszemélyes változatot.

Végül következett az oldtimer után az ízig-vérig mai show. A magyar ászpilóta, Besenyei Péter ugyan még előző este azt mondta, nem szabad számítani szuperprodukcióra, mert a Corvus Racert szerelik, és a Red Bull Air Race budapesti futamán látott a hipermodern Edge 540-esen is dolgoznak, hogy jobb legyen az ülés pozíciója és hogy ne legyen annyira nehéz a magassági kormány. Ehhez képest Besenyei elegánsan szép és izgalmas programot repült a jó öreg Extra 300-assal, benne sok-sok olyan momentummal, amiről lajstromjel nélkül is felismerhető, hogy ez az ő repülése.

Olykor a humor dominál benne, mint a földközeli bakkecske-ugrándozáshoz hasonló „bolond pilóta” játék, olykor a katonásan kemény repülés, például a hihetetlenül pontosan megfogott szögletes orsókban; a minden tengely körüli való pörgések egyfajta háromdimenziós álomvilág mozzanatai, a furcsán ellépett és vízszintes szárnnyal végrehajtott fordulók pedig mintha egy-egy fricska lenne a hagyományos aviatikának, lám, bizony így is lehet repülni, ha úgy tud az ember repülni, mint Besenyei... A földközeli késrepülés és a csúsztatott áthúzások pedig mintha kifejezetten a közönségnek szólnának: látjátok, érdemes szeretni és nézni a repülést.

Nem ez volt a világ leghosszabb és legnagyobb show-ja, mégis nagyon is élvezhető és sok örömet adó néhány óra telt el a rekkenő hőségben a Gemenci erdő és a szekszárdi szőlődombok szomszédságában. Különösen örömteli lett a nap annak a hat embernek, akiket a belépőjük száma szerint kisorsoltak a nézők köréből, hogy ha csak egy rövid légitúra alkalmával is, de belekóstolhassanak abba, amit eddig csak láttak a kordonok mögül: a repülés szépségébe.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!