Drasztikusan megnőtt idén a vasúti útátjárós balesetek száma – SÍN-TÉR címmel indul a MÁV edukációs sorozata

MÁV/iho   ·   2024.06.06. 17:50
01_sorompo_motorvonat

A MÁV hálózatán a vasúti átjárós balesetek száma 2024-ben jelentősen megemelkedett. Idén eddig harminc vasúti átjárós baleset történt a KRESZ megszegése vagy a figyelmetlenség miatt, kilenc esettel több, mint a tavalyi év megegyező időszakában. A vasúttársaság a balesetek számának visszaszorítása érdekében edukációs filmekkel, a vonatokon és vágányvégi kijelzőkön figyelemfelkeltő üzenetekkel, a Pest vármegyei vasúti átjárókban pedig vészhelyzet esetén hasznos figyelmeztető táblák kihelyezésével erősíti vasútbiztonsági kampányát. A balesetmegelőzés terén végzett tevékenységéért a MÁV elnyerte „Az év közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2024” címet.

A MÁV az ILCAD Nemzetközi útátjáró biztonságtudatossági napon újra arra kéri a járművezetőket, gyalogosokat, kerékpárosokat, hogy minden körülmények között közlekedjenek körültekintően, hiszen járművel vagy gyalogosan is élet-halál kérdése lehet a KRESZ szabályok betartása! A Nemzetközi útátjáró biztonságtudatossági napon ötvenkét helyszínen, mintegy hatvan rendőr és negyven vasútbiztonsági szakember közösen tervezett útátjáró-ellenőrzéseket tart nagyobb forgalmú, nagyobb kockázatú vasúti átjárókban.

A MÁV az eddigiek mellett újabb elemekkel bővíti intenzív vasútbiztonsági kampányát a vasúti átjárókban történt balesetek számának csökkentése érdekében. A vasúttársaság Härtlein Károly a BME Fizikai Intézet mesteroktatójának a közreműködésével SÍN-TÉR címmel ismeretterjesztő filmekben hívja fel a figyelmet a szabálykövető közlekedés fontosságára. A vasúti járművek féktávolsága többszáz méter, a vonatok hirtelen megállítása esélytelen. Számtalan baleset egyértelmű oka a „még átérek” látásmód, amikor a síneken átkelő gyalogos vagy autós rosszul méri fel a közeledő vonat sebességét és a vonat fékútját.

A baleseti statisztika szerint a legtöbb vasúti átjárós baleset Pest vármegyében történik. A vasúttársaság az év második felében figyelmeztető táblák kihelyezését kezdi meg a vármegyében a MÁV és a HÉV vasúti átjáróiban, összesen 280 helyszínen. A vasúti átjáróban tapasztalt veszélyhelyzet (például elakadt autó, bajbajutott személy) esetén a táblák információi alapján a bejelentő hívása után a 112-es segélyhívó közvetítésével a vasúttársaság vagy a HÉV munkatársai azonnal intézkedni tudnak: pontosan beazonosítják az érintett vasúti átjárót, majd az elhangzott információk alapján felmérik a helyzet súlyosságát.

A MÁV az idei évtől a motorvonatok utasterében elhelyezett fedélzeti monitorokon és vágányvégi kijelzőkön tematizált balesetmegelőzési felhívásokat tesz közzé, továbbá folytatja a 2022 áprilisában „Érj haza biztonságban” címmel elindított vasútbiztonsági kampány már jól megszokott aktivitásait. A kampány során szerte az országban, de kiemelten a vasúti átjárók közelében találkozhattak és találkozhatnak a közlekedők figyelemfelkeltő plakátokkal. A nyári időszakban Balaton-menti vasúti átjárók közelében és az Erzsébet táborokban oktatási jellegű, balesetmegelőzési célú kitelepülésekkel erősítik a kampányt.

A MÁV a vasútbiztonsági kampány kezdete óta működteti a www.mav.hu/erjhaza oldalt. Az oldalon elrettentő baleseti helyszíni fotókat, magyarázó- és alap vasútbiztonsági információkat, és a témában készült saját videókat mutatnak meg.

A MÁV az alábbi KRESZ-szabályok betartását kéri a balesetek elkerülése érdekében:

  • A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
  • A jelzőlámpával, illetve csapórúddal felszerelt vasúti átjárókon akkor szabad fokozott figyelemmel áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.
  • A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer/órás átlagsebességgel szabad áthaladni.
  • Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.
  • A vasúti átjáróba csak akkor hajtsunk be járművünkkel, ha abból a kihaladás is biztonságosan megvalósítható (kocsisor mögé ne zárkózzunk fel az átjáróban)!

Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik – nem látható a fényjelzőn a villogó fehér fény –, minden esetben meg kell állnunk az átjáró előtt. Csak azután szabad tovább haladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat és a biztonságos áthaladásnak minden feltétele megvalósul!

Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít. A sorompóberendezés működését, meghibásodását, üzemzavarát jelzik a berendezések, a mozdonyvezetőket is értesítik az üzemzavarokról, rendellenességekről. A vonatokkal az átjárót ilyenkor a biztonság érdekében csak lassan, maximum 15 kilométer/órás sebességgel közelítik meg. A szabályok betartásával ilyen helyzetekben nem alakulhat ki balesetveszély

Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít. A sorompóberendezés működését, meghibásodását, üzemzavarát jelzik a berendezések, a mozdonyvezetőket is értesítik az üzemzavarokról, rendellenességekről. A vonatokkal az átjárót ilyenkor a biztonság érdekében csak lassan, maximum 15 kilométer/órás sebességgel közelítik meg. A szabályok betartásával ilyen helyzetekben nem alakulhat ki balesetveszély.

A fokozott figyelési kötelezettség, valamint a fényjelzőkészülék tilos jelzése a gyalogosokra és a kerékpárosokra is ugyanúgy vonatkozik, sőt még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is.

A járművezetés közbeni telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr.

A szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre tűző nap is okozhat észlelési problémát. Amennyiben a közúti jármű vezetője nem tud kétséget kizáróan megbizonyosodni arról, hogy a fénysorompó-berendezésen milyen fény világít, a vasúti átjáró előtt érdemes lelassítani (akár meg is állni), és úgy meggyőződni arról, milyen jelzést mutat a lámpa, illetve nem közelít-e vonat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Személyvonat siklott ki Lengyeltótiban

MÁV/iho   ·   2024.06.18. 10:20

A Desiro három tengellyel lépett ki a sínekről. A Kaposvár–Fonyód vonalon és a Helikon interrégióknál jelentős késéssekkel kell számolni. Az eseményhez a dombóvári segélyvonat vonult ki.

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.