De kit érdekel, hogy megteltek a parkolók?

A közösségi közlekedés arra is való, hogy ne kelljen a parkolással szívni, pláne egy olyan hétvégén, amikor mindenki útra kel, hogy havat lásson.

A magasabb hegyeinkben egész szép mennyiségű hó esett péntekre, és meg is maradt, sőt még gyarapodott is helyenként a hétvégére. A Normafa meg a Kékes már pénteken elesett, de a többi mainstream kirándulóhely, a Bükk, a Börzsöny, a Pilis és a Mátra többi része is már reggel megtelt autókkal. Az emberek össze-vissza parkoltak, ahol épp sikerült, gyakran szabálytalanul, a forgalmat tovább akadályozva. Akinek nincs kedve ilyesmivel kínlódni, annak van egy kiváló javaslatunk: menjen busszal, vonattal!

Egy összeszokott kiscsapattal rendszeresen elmegyünk túrázni. Amikor tervezzük a menetrendet, mindig megnézzük, mivel érdemes a helyszínre utazni, és már előfordult az is, hogy az autózás nyert, de egyáltalán nem prioritás kocsikázni. Én például nagyon szeretem a falujáró buszok hangulatát, messzebbre meg a vonat az alap természetesen. Most hétvégén egy Keszthely-környéki kéktúra-szakaszt akartunk teljesíteni, de közben leesett a hó, és elcsábultunk. Praktikusan a Börzsönyt szemeltük ki, szép erdő, nagy hegyek, közel van, jó a közlekedés, és olyan 600 méter fölött hó is van, mint később tapasztaltuk, jó sok!

Föl sem merült, hogy autózzunk, a szobi zónázó ide az alapvetés. Mivel Királyrétről indult a túránk, Kismarosról néztünk egy buszt, és jó volt látni, hogy ezzel egyáltalán nem voltunk egyedül, sokan átszálltak a Z70-esről a sárga Volán-járatra. A kisvasút olyan korán még nem indult, de a visszaútra nézegettük, hogy esetleg majd azzal jövünk (körtúrát mentünk, a vége is Királyréten volt). A 16:38-as indulás lebegett a szemünk előtt, miközben felmásztunk a Csóványosra, a Nagy-Hidegre, meg ott a kötelező helyekre. 27 kilométer és majdnem 1200 méter szint megtétele után négy után kicsivel meg is érkeztünk Királyrétre, ahonnan ebben az időfekvésben nem is úri huncutság a kisvasút használata, de a leggyorsabb megoldás is Kismarosra, buszjárat híján.

Mivel a vonatunk még nem állt bent a végállomáson, még kisétáltam egy kicsit, hogy az érkező szerelvényről is legyen kép. Eléggé sötétedett már, kezdtem is temetni az egész projektet – a sötét erdőben jön a sötétre festett vonat, egy sötét massza lesz a fotóból. De nagy ámulatomra az adventi fényekkel felturbózott Tóbi motorkocsi érkezett Kismaros felől, bevilágítva a fél erdőt. Teljesen úgy nézett ki, mintha a Studio Ghibli egyik animációs filmjéből kölcsönözték volna a jelenetet. Tóbi a királyréti állomáson korábban félretett személykocsit fölvéve készülődött az induláshoz, amit percre pontosan be is tartott. A kétegységes vonat olyan 70-80 százalékban telt meg, sok túrázó, kiránduló választotta az Ipolyerdő remek szolgáltatását.

Mások pedig keresgélték az autóikat a teleparkolt Királyréten, és az odavezető út szélén a sárban, mert már csak ott volt hely. Túránk során a Kóspallaghoz közeli Kisinóc vendégházát is érintettük. Ide szintén vezet szilárd burkolatú út, természetesen itt sem maradt egy négyzetméternyi szabad hely sem a kirándulók járművei között.

A kisvonatunk két-háromszor hosszabb idő alatt ért be Kismarosra, mint az autóbusz, és nagyjából ötször annyiba is került (1300 forintt a jegy a kisvasútra egy útra). De nagyon jó élmény volt, és a visszaúton is remek csatlakozásunk volt a Nyugatiba tartó zónázóra. Bejáratott már ez a rendszer, a korábbi és mostani tapasztalataink alapján is szépen működik a Dunakanyar közösségi közlekedése.