Csökkenőben a világ légiflottája

iho/repülés   ·   2020.09.06. 12:00
12525510_1049152708473959_4586326943252796511_o

Lesznek-e idén MAX-átadások? A következő tíz évben harmadával kevesebb új gép lép szolgálatba, évi ezret vonnak ki végleg.

A világ légiflottájának állapota egyszerre jellemzi a légiközlekedés és a repülőgépgyártók állapotát, és a most megjelent előrejelzés nem túl bíztató. Az aktív globális géppark az év végén tíz százalékkal kevesebb lesz, mint egy évvel korábban.

A csökkenésnek három összetevője van: a légitársaságok sok gép nyugdíjazását előre hozták, ugyancsak sok került időleges leállításra és radikálisan zuhant az újonnan átadott gépek mennyisége.

A legkomolyabb visszaesést arányaiban ez az utóbbi faktor mutatja, és ezt látják a prognózis szerint a szakemberek a leginkább meghatározó tendenciának a következő évekre is, a várható csökkenés tíz évre vetítve harminc százalék az előző tíz évi átlaghoz képest.

A szolgálatban álló utas- és teherszállító gépek száma 27300 lesz december végére, 2019 végén ez a szám 30 ezer 500 volt. a csökkenés tehát 3200 gép, és ebből 720 búcsúzik végleg a repüléstől, a teljes állomány 2,4 százaléka.

Nagy a bizonytalanság az idén átadásra kerülő gépek száma körül, amit jelenleg csak 895 darabra becsülnek, de nem tudni, vajon mennyi gépet tud a Boeing még az idén a társaságoknak leszállítani. Több, mint 450 MAX  készült el és váarkozik a gyár különféle repülőterein, mióta a típust letiltották, de közben már zajlanak a hatósági ellenőrzések a két baleset kapcsán szükségessé vált módosítások végrehajtása ügyében.

Ha év végéig mégsem indul be a MAX-ok átadása, az idén átadásra kerülő új repülőgépek száma ezer alá esik, ami először lesz ennyire kevés 2006 óta. 2019-ben a forgalomba állított példányok száma 1425 volt, pedig MAX-okat már tavaly sem vehettek át a megrendelők.

A légiközlekedés idei teljesítménye utaskilométerben számolva nem kevesebb, mint 54 százalékkal lesz kevesebb a tavalyihoz képest, prognosztizálja a legutóbbi IATA-jelentés, amely ugyanakkor 2023-ra teszi a forgalom helyreállását a 2019-es szintre. Ez a folyamat ugyanakkor feltételezi, hogy a leparkoltatott gépek közül nem kevesebb, mint 2100 lesz ismét az globális aktív flotta része a következő két évben.

A hosszú távú előrejelzés szerint 2030-ig a világban dolgozó utas- és áruszállító gépek száma 38 ezer 300 körül alakul, ez azt jelenti, hogy tíz év alatt 16 ezer 200 új gép talál üzemeltetőre, ami 30 százalékkal kevesebb, mint amennyit a járvány előtt becsültek.

A legkomolyabb visszaesést most a szakértők a szélestörzsű, nagyobb kapacitású gépek piacán látják, ebben a kategóriában a csökkenés 42 százalék. A keskenytörzsű gépeknél „csak” 28 százalék, ez 11500 új gépet jelent.

Ugyancsak komoly lesz a regionális utasszállítók állományában a csökkenés, 38 százalék.

Az évente végleg kisorolt gépek számát ez a nem túl optimista előrejelzés 920-ra teszi, de az elemzés végén ott a sokat eláruló megjegyzés: a légiipar flotta-trendjei igen gyorsan változhatnak, de a mostani kiesés mindenképp hosszú évekre kihat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek